Csenger-Zalán marad, de nem a budaörsieknek köszönheti

0
3059

Csenger-Zalán Zsolt (Fidesz-KDNP) lesz ismét Pest megye 2. számú választókerületének (melynek legnagyobb települése Budaörs) az országgyűlési képviselője, mert a szavazatok 99,09 százalék feldolgozottságánál 29 822 szavazattal, ami a leadott voksok 44,51 százaléka, megelőzte Szél Bernadettet (LMP). Akinek a javára előbb a DK jelöltje lépett vissza, majd két nappal a vasárnapi szavazás előtt a Momentum jelöltje is, és 29 036-an húzták be az x-et az ő neve mellé, ami 43,33 százalék.

A húsz budaörsi szavazókörből mindössze egyben, az óvárosban, a 3-ban nyert Csenger-Zalán, a többiben Szél Bernadett. Tehát a budaörsiek többsége egyértelműen nem támogatta azt, hogy a Fidesz politikusa maradjon a képviselő.
A Jobbik budaörsi önkormányzati képviselője és a körzetben országgyűlési képviselőjelöltje Császárné Kollár Tímea 5652 x-et, a szavazatok 8,44 százalékát kapta.

A vicces párt, az MKKP 1469 szavazatot vitt el, és bár az természetesen nem állítható biztosan, hogy ha visszaléptetik jelöltjüket, akkor ez a 2,19 százalék hozzáadódott volna Szél Bernadett eredményéhez, az számtani tény, hogy ennyi többlettel már ő nyert volna.

Budaörsöt erősen érinti, hogy a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata is szerzett egy képviselő mandátumot, 25 658 szavazattal. A lista élén Ritter Imre, a budaörsi nemzetiségi önkormányzat korábbi elnöke áll, aki az előző négy évben, mint szószóló vehetett részt a parlament munkájában, így mától ő is országgyűlési képviselő lett. Róla közismert, hogy a Fidesz-KDNP támogatója.

Csenger-Zalán Zsolt elsőként a Buda Környéki Televíziónak adott interjút, amelyben megköszönte a bizalmat és „folytatást” ígért, illetve azt mondta, hogy ebben a körzetben maga is ilyen szoros küzdelemre számított Szél Bernadettel, aki mögé – ahogy ő fogalmazott – „még a DK és a Momentum is odaállt”.

Lapunk arra kérte a budaörsi választókörökben ülőket, hogy küldjék meg nekünk, ha érdekeset vagy furcsaságot hallanak. Mivel volt olyan, ahol hajnalban adták le az eredményeket, egyelőre még nem mindenkit értünk el. Akit igen, az arról számolt be, hogy kaptak egy érdekes telefonhívást egy mozgóurnást szavazást kérőtől, hogy mikor érnek már oda hozzá, mert el szeretne menni otthonról. (Ez komoly? Igen, megtörtént.) Egy másik körben egy anyuka délután szavazott a kislányával, és egy megfigyelő számon kérte, miért vannak ott újra, hiszen már délelőtt látta a kislány pandáját. Nehezen hitte el, hogy akkor a kislány és a pandája az apukával járt itt. Megint egy másik körben egy szavazó lenge ruházatát tették szóvá az emberek; s ha már a ruházatnál tartunk, érdekes megfigyelés volt,hogy kik öltöztek erre az alkalomra ünneplőbe és kik voltak azok, akik kerékpározás vagy más portolás közben „ugrottak be” voksolni. Budaörsön ezt megtehették, hiszen ha reggel és délelőtt, illetve zárás előtt néhány helyen kellett is egy kicsit sorban állni, a személyi adatok egyeztetése után jellemzően percek alatt mindenki megkapta a két szavazólapot és a borítékot. (Nem így két budapesti szavazókörben, ahol az utolsó ember 23 órakor ért az urnához.)

Sorszám A jelölt neve Jelölő szervezet(ek) Kapott érvényes szavazat % Képviselő
 1  Csenger-Zalán Zsolt FIDESZ-KDNP  29 822  44.51 %
 2  Császárné Kollár Tímea Annamária JOBBIK  5 652  8.44 %  
 3  Anyalai Béla MCP  120  0.18 %  
 4  Kósa Sándor DEMOKRATA PÁRT  577  0.86 %  
 6  Szemző Áron MOMENTUM  0  0.0 %  
 9  Betlehem Csaba MKKP  1 469  2.19 %  
 20  Gelencsér András MUNKÁSPÁRT  330  0.49 %  
 24  Dr. Szél Bernadett LMP  29 036  43.33 %  
           
           
           
           
           
           
           
           

Bővebben: ITT

Az egyes szavazókörök eredményei:

Biatorbágy 001 Karinthy Frigyes u. 4. (Általános Iskola)    
Biatorbágy 002 Fő u. 94. (Közösségi Ház)    
Biatorbágy 003 Baross Gábor u. 1. (Faluház)    
Biatorbágy 004 Dévay Gyula u. 1. (Óvoda)    
Biatorbágy 005 Baross Gábor u. 1. (Faluház)    
Biatorbágy 006 Bajcsy-Zs. u. 13. (Óvoda)    
Biatorbágy 007 Szentháromság tér 6. (Általános Iskola)    
Biatorbágy 008 Szabadság út 3. (Könyvtár)    
Budajenő 001 Fő utca 3. (Általános Iskola)    
Budajenő 002 Fő utca 3. (Általános Iskola)    
Budakeszi 001 Fő utca 133. (Budakeszi Bölcsőde)    
Budakeszi 002 Erdő utca 83. (Szociális Központ)    
Budakeszi 003 Erdő utca 83. (Szociális Központ)    
Budakeszi 004 Fő utca 133. (Budakeszi Bölcsőde)    
Budakeszi 005 Fő utca 268. (Szivárvány Óvoda)    
Budakeszi 006 Fő utca 268. (Szivárvány Óvoda)    
Budakeszi 007 Zichy Péter utca 31. (Pitypang Óvoda)    
Budakeszi 008 Zichy Péter utca 31. (Pitypang Óvoda)    
Budakeszi 009 Knáb J. utca 60. (Általános Iskola)    
Budakeszi 010 Knáb J. utca 60. (Általános Iskola)    
Budakeszi 011 Fő utca 72. (Tarkabarba-Kunterbunt Óvoda)    
Budakeszi 012 Fő utca 72. (Tarkabarka-Kunterbunt Óvoda)    
Budakeszi 013 Széchenyi utca 94. (Nagy S.J. Gimnázium)    
Budakeszi 014 Fő utca 268. (Szivárvány Óvoda)    
Budakeszi 015 Fő utca 268. (Szivárvány Óvoda)    
Budakeszi 016 Széchenyi utca 94. (Nagy S.J. Gimnázium)    
Budaörs 001 Szabadság út 136. (Vackor Óvoda)    
Budaörs 002 Szabadság út 136. (Vackor Óvoda)    
Budaörs 003 Szabadság út 26. (Jókai Mór Művelődési Központ)    
Budaörs 004 Szabadság út 26. (Jókai Mór Művelődési Központ)    
Budaörs 005 Rózsa utca 17. (Rózsa utcai tagóvoda)    
Budaörs 006 Rózsa utca 17. (Rózsa utcai tagóvoda)    
Budaörs 007 Őszibarack u. 29. (Kesjár Csaba Általános Iskola)    
Budaörs 008 Őszibarack u. 29. (Kesjár Csaba Általános Iskola)    
Budaörs 009 Hársfa utca 29. (1. sz. Általános Iskola)    
Budaörs 010 Hársfa utca 29. (1. sz. Általános Iskola)    
Budaörs 011 Ifjúság utca 6. (Herman Ottó Általános Iskola)    
Budaörs 012 Ifjúság utca 6. (Herman Ottó Általános Iskola)    
Budaörs 013 Ifjúság utca 6. (Herman Ottó Általános Iskola)    
Budaörs 014 Ifjúság utca 6. (Herman Ottó Általános Iskola)    
Budaörs 015 Iskola tér 1. (Bleyer Jakab Általános Iskola)    
Budaörs 016 Iskola tér 1. (Bleyer Jakab Általános Iskola)    
Budaörs 017 Iskola tér 1. (Bleyer Jakab Általános Iskola)    
Budaörs 018 Iskola tér 1. (Bleyer Jakab Általános Iskola)    
Budaörs 019 Kismartoni utca 45. (Kamaraerdei Közösségi Ház)    
Budaörs 020 Beregszászi utca 2. (Kamaraerdei Óvoda)    
Herceghalom 001 Gesztenyés u. 13. (Polgármesteri Hiv.)    
Herceghalom 002 Gesztenyés út 13. (Polgármesteri Hivatal)    
Nagykovácsi 001 Kossuth Lajos u. 101. (Általános Iskola)    
Nagykovácsi 002 Kossuth Lajos u. 101. (Általános Iskola)    
Nagykovácsi 003 Kossuth Lajos u. 101. (Általános Iskola)    
Nagykovácsi 004 Kossuth Lajos u. 101. (Általános Iskola)    
Nagykovácsi 005 Kossuth Lajos u. 101. (Általános Iskola)    
Nagykovácsi 006 Kossuth Lajos u. 101. (Általános Iskola)    
Páty 001 Bocskai u. 9. (Iskola)    
Páty 002 Rákóczi utca 19. (Óvoda)    
Páty 003 Kossuth u. 77. (Műv. Ház)    
Páty 004 Kossuth u. 77. (Műv. Ház)    
Páty 005 Bocskai u. 9. (Iskola)    
Perbál 001 Fő utca 24. (Köz. Ház)    
Perbál 002 Hősök tere 2. (Iskola)    
Piliscsaba 001 Fő út 116. (Jókai Mór Általános Iskola)    
Piliscsaba 002 Templom tér 7. (Hauck J. Német Nemz. Ált. Iskola)    
Piliscsaba 003 Béla kir. útja 72. (Páduai Szent Antal Ált.Iskola)    
Piliscsaba 004 József A u. 2. (VM KASzK., Szakképző Iskola)    
Piliscsaba 005 Templom tér 13. (Uradalmi Ház)    
Piliscsaba 006 József A u. 2. (VM KASzK., Szakképző Iskola)    
Pilisjászfalu 001 Bécsi út 33. (Közös Önkormányzati Hivatal)    
Pilisszentiván 001 Villa Negra Sport tér    
Pilisszentiván 002 Szabadság út 87. (Általános Iskola)    
Pilisszentiván 003 Bányatelep 3. (Generációk Háza)    
Solymár 001 Váci Mihály utca 26. (Kék Óvoda)    
Solymár 002 Templom tér 25. (Művelődési Ház)    
Solymár 003 Templom tér 26. (Általános Iskola)    
Solymár 004 Mátyás király utca 19. (Lustige Zwerge)    
Solymár 005 Templom tér 26. (Általános Iskola)    
Solymár 006 József Attila utca 1. (Polgármesteri Hivatal)    
Solymár 007 Templom tér 26. (Általános Iskola)    
Solymár 008 Váci Mihály utca 26. (Kék Óvoda)    
Telki 001 Muskátli utca 2. (Általános Iskola, Aula)    
Telki 002 Muskátli utca 2. (Általános Iskola, ebédlő)    
Telki 003 Muskátli utca 2. (Általános Iskola, Könyvtárterem)    
Telki 004 Tengelice utca 3. (Óvoda)    
Tinnye 001 Petőfi S. u. 2. (Napköziotthonos Óvoda Tinnye)    
Tök 001 Kútvölgy 15. (Művelődési Ház)    
Zsámbék 001 Etyeki utca 2. (Művelődési Ház)    
Zsámbék 002 Magyar utca 5. (Ifjúsági Ház)    
Zsámbék 003 Honvéd utca 4. (Általános Iskola)    
Zsámbék 004 Honvéd utca 4. (Általános Iskola)    
Remeteszőlős 001 Vénusz u. 8-10. (Remeteszőlős Önkormányzata)    

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here