2025. március 14-én, 18 órai kezdettel képzőművészeti kiállítás megnyitója lesz a PostART Kulturális Színtérben, ahol Uzsák Sándor alkotásait lehet majd megtekinteni.

„Uzsák Sándor képzőművész. A szabadság lehelete meg kell, hogy érintsen, ha Uzsák dobozképeit nézed. Szabadság. Ez az egyetlen, amit magától megkövetel, és amit követ. Ez az útja. Nincs benne egy cseppnyi görcs sem.
Mert nem akar megfelelni senkinek, csak magának, pontosabban, a saját művészeti felfogásának.
Építi, formálja, „nevelgeti” saját művészetét. Meghallja, amit meg kell hallania. Nem esett az ölébe semmi, mindenért megdolgozott az életben. a művészetéért is. És jól van ez így.
Az elmúlt húsz év hatalmas fejlődést hozott Uzsák művészetében. Míg korábban „csak” a doboz képei voltak mellbevágóak, őszinték és lenyűgözők, addig ma a festményei lepnek meg. Muszáj, hogy elgondolkodjunk Uzsák képein. Nem ad esélyt
arra, hogy csak rápillantsunk, és lépjünk tovább. Nem ugyanazt festi századszorra, hanem századszorra fest újra egy érzést: a szabadság érzetét.
Szabadon lép át stílusokon, az absztraktból az expresszionizmusba, ha csak nyomokban is. Lírai absztrakt, talán ez a legközelebbi meghatározás, ami eszembe jutna, ha Uzsákot be lehetne tenni valamilyen dobozba. De szerencsére nem lehet.
Uzsák nem beszél mellé, nem mismásol, kimondja, amit gondol. Kísérletező művész,
felfedező. Többször megfigyeltem Uzsákot munka közben. Kimérten és nyugodtan húzza vonalait, teszi fel a színeket, dörzsöli át a képet patinával, festi tovább, alakítja, gondosan formálja a képet, a dobozt, aztán hátralép. Innentől már az alkotásé a
szerep. Uzsák ott van benne. Benne a formában, a képzelt tájban, a képzelt világban. Mert bele tudja vinni magát a dobozba, a képbe. Ezt pedig kevesen tudják.
Uzsák dobozai olyanok nekem, mint a félálmaim. Egy világ, a valóság és az álom peremén. Villanások. Lenyomatok. Kornyomatok. Szabadságképek.”
Mert nem akar megfelelni senkinek, csak magának, pontosabban, a saját művészeti felfogásának.
Építi, formálja, „nevelgeti” saját művészetét. Meghallja, amit meg kell hallania. Nem esett az ölébe semmi, mindenért megdolgozott az életben. a művészetéért is. És jól van ez így.
Az elmúlt húsz év hatalmas fejlődést hozott Uzsák művészetében. Míg korábban „csak” a doboz képei voltak mellbevágóak, őszinték és lenyűgözők, addig ma a festményei lepnek meg. Muszáj, hogy elgondolkodjunk Uzsák képein. Nem ad esélyt
arra, hogy csak rápillantsunk, és lépjünk tovább. Nem ugyanazt festi századszorra, hanem századszorra fest újra egy érzést: a szabadság érzetét.
Szabadon lép át stílusokon, az absztraktból az expresszionizmusba, ha csak nyomokban is. Lírai absztrakt, talán ez a legközelebbi meghatározás, ami eszembe jutna, ha Uzsákot be lehetne tenni valamilyen dobozba. De szerencsére nem lehet.
Uzsák nem beszél mellé, nem mismásol, kimondja, amit gondol. Kísérletező művész,
felfedező. Többször megfigyeltem Uzsákot munka közben. Kimérten és nyugodtan húzza vonalait, teszi fel a színeket, dörzsöli át a képet patinával, festi tovább, alakítja, gondosan formálja a képet, a dobozt, aztán hátralép. Innentől már az alkotásé a
szerep. Uzsák ott van benne. Benne a formában, a képzelt tájban, a képzelt világban. Mert bele tudja vinni magát a dobozba, a képbe. Ezt pedig kevesen tudják.
Uzsák dobozai olyanok nekem, mint a félálmaim. Egy világ, a valóság és az álom peremén. Villanások. Lenyomatok. Kornyomatok. Szabadságképek.”
A kiállítást megnyitja Mikó F. László képzőművész