Utánpótlás: Molnár Bence középcsatár

0
1073

A futballvilág a világbajnokságot figyeli, mi itt helyben az utánpótlás nevelésről írt sorozatunkat folytatjuk. Ismerjék meg a Budaörsi Sport Club  U17-es csapatában középcsatár Molnár Bencét. Bár Budapesten él és ott jár iskolába, gólkirályi címe  elsősorban Budaörsnek hozott dicsőséget.

Ötéves korom óta focizom. A fővárosban a Buda Juniors-ban kezdtem, ami egy angol nyelvű klub, elsősorban külföldi gyerekek számára és nem indulnak bajnokságban. Amikor eljött az ideje, hogy tétmeccseket kellene játszani, ez három éve történt, volt pár opció, de Budaörs volt a legszimpatikusabb, ezért idejöttem” – mondta. „Amikor focizom, úgy érzem, hogy kiteljesedem. Boldog vagyok, ha játszhatok.”

A BSC U17-es csapata a korosztályos NB III. Közép-A bajnokságában a negyedik helyet érte el a most lezárult bajnokságban. Ehhez Bence 52 góllal járult hozzá. És hogy melyik volt a legemlékezetesebb? „Az utolsó három forduló úgy alakult, ahogy szerettük volna. Előtte, ősszel ugyanazon csapatok ellen három meccset vesztettünk, akik ellen most kettőt nyertünk és a bajnokkal idegenben döntetlent játszottunk. Végül alig néhány ponttal maradtunk le a dobogóról” S Bence még fontosnak tartotta hozzátenni, hogy „kiváló stábbal dolgoztunk, edzőink, Pleván Ádám és Rajnay Attila (a fotón Bencével – a szerk.) jó szakemberek, igazán foglalkoznak a játékosokkal.”

Bence kedvenc tantárgya a történelem. „Érdekel a múlt. Elolvasok negyven oldalt kétszer-háromszor és megvan az ötös témazáró” – tudtuk meg az iskoláról. De a fiú felnőttként is labdarúgóként szeretne érvényesülni, illetve civil foglalkozásként sportközvetítőként szeretne majd dolgozni, aki bejárja a világot és jó meccseket láthat.

Zlatan Ibrahimović” – vágta rá gondolkodás nélkül a példaképére vonatkozó kérdésre. „Tetszik az arrogáns fellépése, de leginkább a játékstílusa fogott meg. Ahogy focizik, ahogy lát a pályán, amilyen mozdulatokat csinál. Érdekes és jó ember” – tette hozzá.

Manapság egyre elterjedtebb minden bajnokságban és már világversenyeken is, hogy a játékosok a hősies küzdelem helyett igyekeznek „könnyebb” utat választani, és tizenegyes reményében méltatlan helyzetekbe keverik magukat a tizenhatos közelében. Bence azonban még úgy tudja, a foci nem erről szól. „Nálunk nem szoktak ilyen színészkedések lenni. Mi a játékkal foglalkozunk.”

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here