Újra Szabó István lett a Pest Megyei Közgyűlés elnöke

0
801

Szabó Istvánt, a Fidesz-KDNP politikusát választották elnöknek a Pest Megyei Közgyűlés alakuló ülésén október 28-án.

Pest Megye Közgyűlése a jelenlévő 43 képviselő 42 igen szavazatával Szabó Istvánt választotta meg a közgyűlés elnökének.

Szabó Istvánt először 2014-ben választotta elnökének a közgyűlés.

 FFG5319Szabó István átveszi a megbízását Kenéz Tibortól, a Területi Választási Bizottság elnökétől (fotó: Fényes Gábor)

Az régi-új elnök köszöntőjében kiemelte, hogy Pest megye fontos szerepet tölt be az országban. Megmaradt a legnépesebb megyének, sőt, a megyék között kivételes mértékben növekedett a népessége. Ma már 1,3 millió ember él a 187 megyei településen és itt a legmagasabb a gyermekek száma az egész országban.

350 ezer munkahely van a megyében, majd 90 ezer vállalkozás működik, így a Pest megyei 187 város és község ereje, tehetsége és sorsa Magyarország fejlődésének kulcsa.

Szabó István úgy fogalmazott, hogy az elmúlt majd három évtized alatt Pest Megye Önkormányzata nagy változásoknak volt tanúja.

Emlékeztette a képviselőket arra, hogy 2016-ban az Európai Bizottság régiókra vonatkozó rendeletének módosítása alapján létrejött az önálló Pest Régió, mint NUTS2 szintű statisztikai tervezési térség. Ez lehetőséget ad a megye valós kihívásainak és jólétének megfelelő támogatások lehívására, ami az elmúlt időszakban még a hazai költségvetés forrásaiból történt, de 2021-2027 között már az új uniós regionális fejlesztési források biztosítják ezt.

A közgyűlés alelnököknek a Fidesz-KDNP képviselőit Szerenka Tibort és Wentzel Ferencet választotta meg.

A közgyűlés 44 tagja közül 24-en a Fidesz-KDNP, 9-en a Momentum (Budaörsön ez a párt kapta a legtöbb szavazatot! – a szerk.), 7-en a Demokratikus Koalíció, 4-en pedig a Jobbik színeiben nyertek mandátumot.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here