Újjászületett a Csillagfürt Óvoda

0
2140

Négy hónap alatt újult meg a város egyik legrégibb óvodájának, a lakótelepen lévő Csillagfürt Óvodának az épülete, ahol 150 kisgyermek óvodai neveléséről gondoskodnak immár korszerű körülmények között. A nagyszabású beruházás, amely 220 millió forintba került, önkormányzati finanszírozásból valósult meg.

A modern épület ünnepélyes átadására 2016. november 29-én, kedden került sor, amelyre hivatalosak voltak a város, valamint az óvodák, bölcsődék vezetői is. A rendezvényt a Katica csoport tündéri kisgyermekei nyitották: körtáncot jártak és népdalokat (pl. Elvesztettem zsebkendőmet és Kerek a káposzta…) énekeltek.

„A megnyitó ünnepség legfontosabb részén ezennel túl is vagyunk” – kezdte beszédét humorosan Wittinghoff Tamás polgármester, utalva ezzel arra, hogy az egész beruházás az oda járó gyerekek biztonságát és érdekeit szolgálta. Az óvoda ugyanis negyven éve épült, így „öregebb, mint Budaörs város”, és komolyabb felújítás híján az évek során igen elavulttá és korszerűtlenné vált, így nagyon időszerű volt a rekonstrukciója. Az épület felújítása négy hónap alatt zajlott le: a padlótól a tetőig (az épületszigeteléstől a homlokzati felújításon át a víz- és elektromos hálózatig) minden elöregedett részt kicseréltek. Megújult a konyha, a gyermekmosdók, a lépcső pedig csúszásmentes burkolatot kapott. Az udvar felőli kijárathoz színes előtető épült mozgatható árnyékolóval, így esőben és napsütésben is ki tudják vinni az óvónők a gyerekeket levegőzni. A csoportok új beépített szekrényeket és bababútort kaptak, illetve három csoportszobában fából készült játszógalériát is kialakítottak. Az épület tervezésekor a szakemberek kikérték az óvónők véleményét is, így minden csoport a saját arculata szerint rendezhette be a termét.

„Ez a felújítás egyik állomása volt” – hangsúlyozta a polgármester, és leszögezte, hogy folytatni szeretnék a felújításokat, ám a jelenlegi bizonytalan helyzetben, amelyet az iskoláink államosítása idézett elő, sajnos semmire sem tud garanciát vállalni (kapcsolódó cikkünk: https://budaorsinaplo.hu/online-ujsag/oktatas/varosi-szuloi-ertekezlet-komoly-veszelyben-az-iskolaink). Az önkormányzat saját büdzséjéből így most nem futja nagyszabású tervekre, de biztosított mindenkit, hogy a jövőben is kiemelten kezelik a gyermekeink jövőjét jelentő intézmények sorsát, hiszen Budaörsön jelenleg 9 óvoda működik 51 csoporttal, valamint 6 csoport van még a Mindszenty József Római Katolikus Általános Iskola és Óvodában. Kiemelte, hogy ennek érdekében „mindent megpályáznak”: az önkormányzat egy 126 millió forintos pályázatot nyújtott be egy VEKOP-kiírásra, amely már túljutott a formai és jogosultsági vizsgálaton, és jelenleg elbírálásra vár. Amennyiben sikeres lesz a pályázat, akkor a Csillagfürt Óvoda játszóudvarának bővítése és a játszóeszközök lecserélése is megtörténhet. Végül a beszéde záróakkordjaként felköszöntötte Tóthné Nemes Zsuzsanna intézményvezetőt, aki – akárcsak az óvoda – szintén a napokban ünnepli születésnapját.

„Nagyon nagy dolog ez a Csillagfürt Óvoda életében” – kezdte beszédét az intézményvezető, majd kitért arra, hogy a munkálatok alatt sok segítséget kaptak a társintézményektől, hiszen az óvodába járó gyerekek 3 hetet a Mákszem Óvodában, 2 hetet pedig a Vackor Óvodában töltöttek, majd a szeptembert a Rózsa utcai Leopold Mozart Zeneiskola első emeletén kezdték meg, míg étkezni és mosdani a Rózsa utcai óvodába jártak. Mindez természetesen sok türelmet és odafigyelést igényelt az érintettektől és a befogadó intézményektől, gyermekektől, óvodapedagógusoktól, szülőktől egyaránt. Köszönetképpen és egyben emlékül az egyik óvónő, Printz Jánosné saját kezűleg készített, csodásan feldíszített mézeskalácsokat osztott a jelenlévőknek. Az óvoda dolgozói és a 150 kisgyermek végül november 9-én léphetett újra az immár megújult Csillagfürt Óvoda falai közé.

 

Fotók:Petőházi Emese

 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here