Újabb per az állammal az iskolákért – a mai testületi ülésen döntöttek róla

0
304

Újabb pert indít Budaörs az állammal szemben, mégpedig azért, mert a tankerület nem végzi el a nyári szünetben esedékes felújításokat, amit pedig az átadás-átvételi szerződében vállalt – erről döntött ma az önkormányzati képviselőtestület. Másfél óra alatt 16 napirendi pontot tárgyaltak meg.

Napirend előtt

A lomtalanításról érdeklődött elsőként napirend előtt Bakó Krisztina (BFE), amire válaszolva Wittinghoff Tamás polgármester először kifejtette, hogy a szemétszállítás államosítása óta az erre a célra tavaly létrehozott holding – hasonlóan az oktatásnál tapasztaltakkal – nem képes a feladatot ellátni. Ennek ellenére a lomtalanítást szeptembertől az önkormányzat saját cége, a BTG Kft. elvégzi majd, de a korábbi módján, hogy a szemét és hulladék napokig csúfítja az utcákat, változtatnak, és úgynevezett házhoz menő lomtalanítás lesz, aminek tehát őszre teremti meg a kommunális szolgáltató a feltételeit.  

A természetvédelmi hatóságnak kellene a lepusztult tájékoztató táblákat lecserélnie – tudtuk meg Lőrincz Mihály műszaki ügyosztályvezetőtől, aki a képviselőnő további kérdéseire felelt -, illetve a Domb utca felújítása is nyáron elindul, a már zajló, hosszas közbeszerzési eljárás után.

A helyi kisbusz menetrendjének a változtatását kérte már többször Császárné Kollár Tímea (Jobbik) aki most arról számolt be, hogy sikeresen egyeztetett a szolgáltató céggel. Majd az óriás plakátok tönkre tételétől óvta a potenciális rongálókat, mert nem kéne ezzel csúfítani az „amúgy tisztességesen karbantartott várost” – mondta.

Az autósiskolák ne csúcsidőben oktassanak itt, mert ez nagyon rossz hatással van a reggeli forgalomra – tolmácsolta a lakosok kérését Gáspár Béla (Fidesz) akinek a jegyző megígérte, hogy őt is bevonva egyeztetnek.

Kátyúkról, illegális szemétlerakó helyekről tett említést Stift Nándor (BFE), illetve Ritter Gergely azt kérdezte, hogy mit lehet tenni, ha egy magáningatlanon hatalmas mennyiségű szemét halmozódik fel. Lőrincz Mihály ezekre azt válaszolta, hogy „küzdünk velük”, hol úgy, hogy a közútkezelővel egyeztetnek, de egy céget is megbíztak, hogy akadályozzák meg az illegális szemét lerakását, illetve a magánterületen lévő áldatlan állapot felszámolására előbb felszólítják a tulajdonost, majd ha az nem tesz semmit, az önkormányzat elvégzi helyette a takarítást és annak díját fizettetik meg vele.

Mikor lesznek meg a helyi kisbuszhoz a fedett várók? – tudakolta Tóth Ferenc (BFE). Az árajánlatokat 8 megállóhoz már bekérték – mondta a műszaki vezető.

A Fém utca és a Farkas réti utca sarkára szeretne egy tükröt Hauser Péter (BFE), hogy belátható legyen, azt a választ kapta, hogy megvizsgálják.

Wittinghoff Tamás polgármester két témát vetett fel: miután a Tigáztól a Főgáz átvette a szolgáltatást, előfordult, hogy nem fizetés miatt úgy zárták el valakinél a gázt, hogy a díjat folyamatosan leemelték a bankszámlájáról. Ne hagyjuk magunkat! – tanácsolta a politikus. Továbbá elmondta, hogy a Máriavölgy utca 2-re („kőhegyi tájseb” – ügy) vonatkozóan levelet kapott a kormánymegbízottól, aminek a lényege: május 2-án határozattal döntöttek arról, hogy akár a végrehajtási eljárást is megindítják az építtető ellen, ha nem kezdi meg az eredeti állapot helyreállítását.

                  

Napirendek

A 2016-os költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót, a közalkalmazottak pótlékáról szóló rendeletmódosítását egyhangúan, 14 igennel szavazták meg a képviselők. (A fideszes Sokolowski Márk nem volt jelen.) A helyi építési szabályzat szükséges módosításánál némi polémia alakult ki a szabályos és szabálytalan építkezésekről, amit Császárné kezdeményezett, de végül ez az előterjesztés is simán átment. A Csicsergő óvoda vezetőjét, Veres Gábornét is teljes egyetértésben nevezték ki újabb öt évre. Nem volt vita az óvodai beiratkozásokról szóló pontnál sem.

Az iskolák karbantartási igénye napirendnél azonban annál inkább! Becz György (BFE) kért először szót, és visszautalt a tavalyi város szülői értekezletre, ahol a tankerület vezetője ígéretet tett, hogy mindent megkapnak Budaörs iskolái, amit az államosítás előtt az önkormányzat biztosított számukra, és hogy erre az ő személye a garancia. Most azonban – ahogy azt sajnos a budaörsi vezetők előre jelezték -, a tankerület nem tudja a nyári szünetben esedékes kisebb, állagmegőrző felújításokat sem elvégezni, mert május 24-én a tankerületnek még nincs költségvetése és a felújítási igényeinket elutasították. A képviselő javasolta, hogy Budaörs indítson újabb pert az állammal szemben, és egyben arra kérte a helyi fideszeseket, hogy a felháborodást továbbítsák oda, ahova kell.

A polgármester szerint ez elég naiv kérés azok után, amit tegnap este Nagy Sándor András, a Fidesz helyi elnöke ATV-ben nyilatkozott. A budaörsi pert ugyanis „kutyakomédiának” minősítette. (Az interjú itt tekinthető meg: http://www.atv.hu/videok/video-20170523-nagy-sandor-andras) Bíró Gyula (BFE) alpolgármester megjegyezte, hogy „kétszer is megnéztem, hátha megértem”, hozzátéve, hogy inkább a nyilatkozó nem érti, miért nem várhat a város nem ezzel a perrel év végéig, hogy hátha lesz közben pénze a tankerületnek, mert vagy most megcsinálják az iskolákban a karbantartási munkákat, vagy soha nem fog elkészülni, hiszen tanítási időben lehetetlen. „Teljesen jogosan fogunk pert indítani, hiszen van egy aláírt szerződés a tankerülettel, amit az nem tart be. (…); s hogy került ebbe bele Botka úr, hogy fizessenek a gazdagok…, javaslom az interjút mindenkinek megnézni, jól fognak szórakozni” – mondta az alpolgármester.

„Én nem javaslom, hogy bárki megnézze, mert értelmetlen zagyvaság” – kapott szót újra  Bakó Krisztina. Aki, hogy egyértelmű legyen, milyen munkálatokra nincs pénze a tankerületnek, felsorolt néhányat: elektromos dugasz cseréje, burkolat javírása, wc csésze csere, festés, elhasználódott eszközök cseréje. „Megkezdődik a budaörsi iskolák lepusztítása a Klik és utódszervei működésképtelensége miatt” – szögezte le. Hauser Péter után, aki megerősítette az előtte szólókat, Löfler Dávid (Fidesz) lényegében megismételte azt, amit az ATV műsorában pártja helyi elnöke is mondott, vagyis hogy „mi nem támogatjuk hogy újabb jogi lépés legyen a tankerületi központtal, ez felesleges, nem vezet előre, helyette minél többet egyeztetni kellene”. Erre többen is elmagyarázták neki, hogy az előterjesztés is tartalmazza a korábbi, eredménytelen egyeztetéseket, ezért nincs más út, mint a per. „Nehogy azt gondolja bárki, hogy nagy öröm bíróságra járni”- tette hozzá a polgármester. Hiszen a bíróságon se tudhatjuk, hogy mire számíthatunk, de lépni kell. Az érdi tankerülettel és a ceglédi tankerülettel szembeni jogi eljárás megindítását végül 12 igen és 2 nem szavazattal elfogadta a testület.

Utána még a BTG-vel kapcsolatban és két pályázaton való indulásról döntöttek, illetve a hitelből tervezett fejlesztésekre céltartalékba tett önrészt szabadították fel. Majd zárt ülés következett.