Új vezetőedző a BSC felnőtt labdarúgóinál

0
888

A klub évzáró vacsoráján mutatták be a BSC 1924 labdarúgó-csapatának új vezetőedzőjét, Bognár Györgyöt, aki a felcsúti csapattól érkezett és januárban áll majd munkába.

 

„Nagyon nehéz volt az idei esztendő” – mondta Kis Károly a BSC 1924 labdarúgó klubelnök december közepén az évzáró ünnepségen, ahol a klub összes focistája, a tizenévesek és a felnőtt keret tagjai is részt vettek. Kifejtette, hogy a nehézséget a Hársfa utcai pálya és a lelátó átépítése okozza, hiszen így nem tudnak hazai pályán edzeni és játszani. A megújult sportcentrumot előreláthatóan jövőre vehetik majd birtokba.

„Nagyon fontos, hogy a fiatalok is mozogjanak, egészségesen éljenek, versenyszerűen sportoljanak, aztán ha a végén a sportot fogják választani, az is nagyon jó, de ha nem, akkor is egy egész életre szóló élményt szereznek itt a BSC labdarúgó szakosztályában” – vette át a szót Wittinghoff Tamás polgármester.

„Egyértelmű felkérés volt, hogy az NB 2-es tagságot megőrizzük a felnőtt csapattal” – ezt már Bognár György, az új vezetőedző osztotta meg a jelenlévőkkel, aki januártól áll majd munkába. Ötvenszeres válogatott és ott volt az 1986-os mexikói világbajnokságon. Játszott többek között az MTK-ban és a BVSC-ben, valamint dolgozott már edzőként a budapesti Honvédnél is. A BSC 1924 labdarúgóklubhoz a felcsúti csapattól érkezett. Kifejtette, hogy nagy hangsúlyt fog fektetni az utánpótlásnevelésre, és megerősítette a jövő évi fő célját, miszerint: „Ha felépül jövő nyárra a budaörsi stadion, ahhoz egy NB 2-es csapat dukál. Ez egy olyan színvonalas létesítmény lesz, amihez ez a szint a megfelelő.”IMG 0875 kicsi

(Forrás: a Budaörsi Városi Tévé riportja)

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here