Budaörsön mindenki pozitívan áll a feladatokhoz
Kórházi munkája mellett közel két évtizede rendel és operál Budaörsön dr. Brenda Zsolt gasztroenterológus sebész főorvos. A beszélgetésben panaszszó nem hangzik el, elképesztő számok annál inkább.
Eredetileg tegnapra, egy keddi napra terveztük ezt az interjút. Többszöri próbálkozásra sem jött össze. Tanulságos, miért.
Heti három nap dolgozom főállásban a salgótarjáni megyei kórház sebészetén, osztályvezető-helyettesi beosztásban. Tegnap délelőtt tervezett beavatkozások voltak, epesebészeti és a sérvműtétek. Nyolctól kettőig voltam a műtőben. Fél háromkor vizit az osztályon, aztán fél 4-től ügyelet reggelig. Ebben az ügyeletben most további négy-öt órát kellett a műtőben töltenünk akut esetekkel, és közben el kellett látni a sebészeti és a szeptikus sebészeti osztályt is.
Végül hány embert operált meg?
Négy tervezett és két akut beavatkozást végeztünk – az utóbbiak közül az egyik három és fél órás volt –, összesen tehát hatot a tegnapi napon, igaz, az utolsóval belecsúsztunk a mába. Altatásos műtéteim száma egyébként évi négyszáz fölött van. 27 éve vagyok sebész, átléptem a tízezres számot. A helyi érzéstelenítéses ambuláns beavatkozások száma körülbelül még egyszer ugyanennyi. Ehhez jön még – nemrég néztem utána – úgy 160 ezer betegvizsgálat.
2006 óta dolgozik a budaörsi egészségügyi központban. Akkor még pályáznia kellett az állásra… Hát, eléggé megváltozott a világ.
Lassan húsz éve vagyok Budaörsön, és nem véletlenül: nagyon jól érzem magam itt. Sokat fejlődött az intézmény, és nekem mindenkivel sikerült jó kapcsolatot kialakítani az évek során. Az egynaposon, a műtőszemélyzettel, az anesztéziával, a szakrendelésen a csodálatos asszisztensekkel, aztán a társszakmákkal, és a mindenkori intézményvezetéssel is. Itt mindenki pozitívan áll a feladatokhoz. Szépen felszerelt, jó kis kórház ez. Nem egy nagy központi ellátóhely, megvannak a limitjei, de amit vállalni tudunk, az biztonsággal kivitelezhető. Én is be mernék feküdni ide műtétre.
Kik a betegei?
Sok a visszajáró gondozott betegem, emellett újak is érkeznek, sokan a gasztroenterológus kollégáktól, dr. Kőmíves Csillától és dr. Rédei Csabától. Az endoszkópos eseteket ők látják el, én tükrözést ma már nem csinálok. Kivétel a végbéltükrözés a proktológiai szakrendelésen, ahol szintén én fogadom a betegeket. Az ott végzett vizsgálatok adják az alapját az egynapos sebészetben végzett végbéltáji műtéteknek, döntően a fistula-fissura operációknak, valamint a HAL-RAR-aranyérműtéteknek. Előrehaladott aranyerességnél a hagyományos beavatkozás mellett voltaképpen csak a HAL-RAR technika jön szóba, ami lényegesen kisebb fájdalommal és gyorsabb felépüléssel, és talán kisebb kockázattal is jár. Keresett ez a műtéttípus: tíz aranyérműtét közül kilencet végzek HAL-RAR-ral, és csak egyet hagyományos módon, azt is inkább valamilyen speciális indikáció miatt.
Korszerű műtétekről beszélünk.
Az, hogy a TritonLife budaörsi egynapos sebészetéhez már „fekvőbetegosztály” is kapcsolódik, nemcsak ortopédiai területen, de az én szakmámban is előrelépést hozott: hasfali és lágyéksérveket, epét, jóindulatú emlődaganatot is operálunk. Egy-két éjszakás bent alvást igénylő műtétekkel bővült a repertoárunk. Sajnos ezek nagy részét az egészségbiztosító nem téríti. Amit korlátozott számban igen, az a budaörsieknek van fenntartva.
Régóta dolgozik, rengeteg beteg fordul meg a rendelésén. Milyen tendenciákat tapasztal?
A krónikus gyulladásos bélbetegségek száma nagyon megnőtt, az utolsó tíz évben rengeteg például az új Crohn-beteg. És egyre fiatalabbakat érint ez a krónikus, gyógyíthatatlan betegség, akár gyerekeket, csecsemőket is.
Mi az ok?
Nehéz megmondani. A genetikai tényezőkön túl biztosan súlyosbítja a helyzetet a stressz és az étrend. A Crohn-betegek aránya a civilizáció „előrehaladásával” nő. Amikor egyetemista voltam, a skandináv országokra vagy Svájcra volt jellemző a nagy esetszám. Most elért ide is a hullám. Én több mint százötven Crohn-beteget gondozok, ami nagyon nagy szám.
Mi tehetünk ellene?
A stressz csökkentése, megfelelő táplálkozás, esetleg ami most felfutóban van, a mikrobiom rendezése fontos – ilyesmiket tudunk mondani. Nem jó, ahogy élünk.
Onkológiai betegeket is fogad?
Igen. A gyomor-, vékonybél-, vastagbél-, végbéldaganatok sajnos nagyon gyakoriak. Gyakorlatilag nincs hét, hogy vastagbélrákkal ne operálnék pácienst. A krónikus gyulladásos bélbetegségekkel élőknek és a tumoros betegeknek egyébként komplex ellátásra van szükségük, aminek része a dietetikai és egészségpszichológiai tanácsadás is, vagy éppen a gyógytorna. Ehhez persze kórházi ellátási spektrum kell, és megfelelő szakemberek. Nekem az a tapasztalatom, hogy az elhivatott kollégákat mindig meg lehet találni.
Pár éve azt mondta, jelentős perspektívák vannak az egynapos sebészeti ellátások bővítésében. Mi történt azóta?
Jól megválogatva még bővülhet az egynapos repertoár, de azért lassan elérjük a folyamat végét. Bizonyos nagyműtéteket már nem lehet felelősséggel bevállalni azonnali hazaengedéssel vagy egyéjszakás bent alvással. Ugyanakkor azok a beavatkozások, amelyek bekerültek az egynapos repertoárba, mára olyan nagy esetszámoknál tartanak, hogy gond nélkül, teljes biztonsággal végezhetők. Még a két-három napos obszervációval végezhető műtétek körében nyílhat lehetőség a bővülésre, akár egy budaörsi méretű intézményben is. A nagyobb beavatkozásoknál marad a kórház, hiszen ezeknél szükség van a komplex ellátási háttérre, például intenzív osztályra és labortámogatásra.
Névjegy
Brenda Zsolt 1997-ben diplomázott, 2002-ben szerzett sebészi képesítést, 2005-ben gasztroenterológiai szakvizsgát is tett. Fő profilja a gyomor-bél rendszeri kórlépek műtéti kezelése, emellett a sérvek specialistája, de számos egyéb beavatkozástípusban is otthon van. Salgótarjánhoz nemcsak a munkája kapcsolja: ott nőtt fel, az egyetem előtt került Budapestre. Mint mondja, a család támogatása nélkül ezt a munkatempót nem lehetne bírni. Lánya már egyetemista, felesége „belátó”, hiszen orvoscsaládból jön. „Havi hat ügyelet, rengeteg pluszmunka, ehhez azért kell tolerancia” – jegyzi meg Brenda főorvos lakonikusan.