Tudósításunk az ötödik Víz-Hang-Fesztiválról

0
810

Ez az ötödik Víz-Hang-Fesztivál Kamaraerdőn. A program június 23-én pénteken és 24-én szombaton is 16 órakor kezdődött és hajnali egy-kettőig tartott, illetve tart még e sorok írásakor is…

Ez az ötödik Víz-Hang-Fesztivál Kamaraerdőn. 2012-ben volt az első, ám a tavalyit anyagi okok miatt lefújták. Eddig kétszer rendezték meg az Ifjúsági Parkban és idén harmadszor a patak mellett tisztáson, az új park mellett került rá sor, ahol a kamaraerdei gyereknap is zajlott. A fesztivál fő szervezője és megálmodója Paróczi Bence kamaraerdei lakos, aki információnk szerint a saját pénzét is belefektette ebbe a vállalkozásba, amihez az önkormányzattól kért és kapott még 4 millió forint támogatást, illetve szponzorokat keresett meg. Korábban nem volt belépődíj, most 2000 forint.

A program június 23-én pénteken és 24-én szombaton is 16 órakor kezdődött és hajnali egy-kettőig tartott, illetve tart még e sorok írásakor is.  Az úgynevezett habpartin DJ Flower, vagyis a dögös Voksán Virág és a szexi Metzker Viktória pörgette a zenéket. Majd jött DJ Antonyo, DJ Nara, a Cloud9+, a The Carbonfools, Dj Free, Willcox, Matt Fleron és a Rage in Peace. Akik nem ismernék őket – gondolom ez korosztályfüggő, de azért valószínűleg érdemes pár szót írni róluk -, a Rage in Peace tagjai budaörsiek, legalábbis az ötből négyen, mintegy két éve lépnek fel együtt, a budaörsi Városi Ifjúsági Klubban is rendszeresen, rockot, illetve popmetált játszanak és többek szerint igen jók. Most hallhattuk őket harmadszor az azonos műfajba tartozó Cloud9+ plusz előtt és érdekes véletlen, hogy mindkét zenekar énekese megsérült az egyik lábára, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy maximumot nyújtsanak a színpadon.vizfeszt 4

hang este 3

Újdonság volt az idén, hogy a szervezők gondoltak a családosokra, ezért mini vidámparkot állítottak fel, vagyis visszatért a tisztásra a gyereknapon megismert ugrálóvár, dodzsem és körhinta. Igaz, jóval kevesebben vették most igénybe ezeket, mint egy hónapja, talán mert a nagy melegben inkább a strandot választották az emberek. vizfeszt kislányJópofa kezdeményezés, hogy a jegyet váltók különböző színű karszalagokat kaptak, melyek különböző csapatokat jelöltek, és akik részt vettek az ügyességi játékokban, kisebb-nagyobb ajándékokat nyertek. Igazán persze ez is akkor lett volna sikeres, ha valamivel több az érdeklődő, mert bár hivatalos adatot még nem tudnunk, hiszen a szombat esti fő műsorok még hátra vannak, eddig néhány százan voltak.

vizfeszt 6S itt egy szubjektív megjegyzés: biztos, hogy a szervezők sem erre számítottak, de a fellépőknek még kevésbé lehetett jó buli kis létszámú közönség előtt koncertezni. Volt, akit ezért péntek este meg is kérdeztem, hogy hol hagyták a rajongótáborukat, mire azt válaszolták, hogy rengeteg a fellépésük, ezért követőik anyagilag sem bírják mindenhova megfizetni az útiköltséget és a belépőjegyeket, és inkább választják például a balatoni, illetve az ingyenes vagy olcsóbb fesztiválokat, mint mondjuk ezt. Egy másik zenész szerint az is gond, hogy a budaörsi, illetve a kamaraerdei fiatalok inkább bemennek a fővárosba az ismertebb klubokba, vendéglátó helyekre szórakozni, mintsem itt helyben töltenék el a szabadidejüket, mert az „menőbb”.

A saját véleményem; hogy biztosan mindegyik megállapításban van igazság, de az is tény, hogy ebben a 30 ezres kisvárosban például ezen a pénteken és szombaton is két zenei fesztivál zajlott párhuzamosan (a másik a PostArton a Minifeszt https://www.budaorsinaplo.hu/archivum/kultura/ma-is-minifeszt-a-postart-on), amelyek – bár más-más korosztálynak, más-más műfajú zenével és más-más célcsoportnak szóltak – de elvonhatták egymástól az érdeklődőket.

vizfeszt 7vHF

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here