Trianonra emlékeztek a helyi Fidesz szervezésében

0
805

Csenger-Zalán Zsolt (Fidesz), körzetünk országgyűlési képviselője mondott ünnepi beszédet a budaörsi Fidesz Trianonra való megemlékezésén a Templom téri emlékműnél. „Szükségünk van egymásra, mindenki tagja és részese a magyar nemzetnek” – fogalmazott a képviselő.

A székely himnusz foglalta keretbe ma este, azaz 2017. június 5-én, Pünkösd hétfőn a budaörsi Fidesz Trianonra való megemlékezését, az esti mise után a Templom téri emlékműnél.

Nagy Sándor András a Fidesz helyi elnöke köszöntötte a résztvevőket majd elsőként az erdélyi születésű, évtizedek óta Budaörsön élő idős színésznek, Ambrus Andrásnak adta át a mikrofont. Ő többek között a kisebbségi lét keserveiről beszélt, kiemelve, hogy nem ezt érdemeltük Európától. Majd a saját emlékeit osztotta meg a hallgatósággal, például a román tiszti gárda korruptságáról, amelynek tagjai egykor az apja kocsmájába jártak inni, és mindig fizetés nélkül távoztak. Továbbá, hogy gyermekkorában mennyire kellett vigyázniuk rá, hogy az öltözékükben ne legyen piros, fehér és zöld, mert bizony a tanító felpofozta őket érte.trianion nsa

trianon ambrus

trianon énekes

Ezt követően Kovács Kata Krisztina magyar népdalokat adott elő, majd következett az ünnepi beszéd, Csenger-Zalán Zsolttól (Fidesz), körzetünk országgyűlési képviselőjétől. Aki felidézte, hogy milyen mélységesen igazságtalan volt a magyarságra nézve 1920. június 4-én az első világháború győztes nagyhatalmai – Franciaország, Olaszország és Nagy-Britannia – által aláírt trianoni békeszerződés. Azt fejtegette, hogy az elcsatolt területek visszaszerzésének és a határ visszaállításának a célja taszította Magyarországot a németek oldalán a második világháborúba, ahonnan az út a kommunizmusba vezetett. Felmerül a kérdés –vetette fel -, hogy a nemzeti összetartozás ünnepét hogyan ünnepelhetjük Trianon évfordulóján, a nemzeti közösség szétszakítása napján. A válasza – immár sok-sok áthallással a mai belpolitikai helyzetre és az Orbán-kormány Brüsszellel szemben vívott harcára -, hogy mégsem győzedelmeskedtek a nemzet elleni erők, mert ismét többségben vannak azok, akiknek fontos a magyarságuk. Csíksomlyóra milliók zarándokolnak. A magyar kormány szívügye a külföldi magyarság sorsa, a székely zászló a parlament épületén egy jelkép, és a kettős állampolgárságot igazoló okirat, az útlevél közös felelősséget és közös gondolkodást jelent a határon túli magyarokkal. „Szükségünk van egymásra, mindenki tagja és részese a magyar nemzetnek” – szögezte le. És végül tett egy utalást a világban zajló menekültválságra is: „Ma kettős fronton harcolunk azokkal, akik veszélyt jelentenek az évezredes keresztény kultúránkra és meg kell győznünk azokat is, akik ezt nem ismerik el. Az összetartozás hazánkban nem lehetőség, hanem kötelesség” – fogalmazott a képviselő.

trianon közönség

trianon 2

trianon 1

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here