Továbbra is a Budaörs Handball-nál marad Hornyák Ágnes és Pálos-Bognár Barbara

0
1139

A 2016/2017-es szezont követően továbbra is a Budaörs Handball csapatát erősíti a két élvonalbeli játékos: Hornyák Ágnes és Pálos-Bognár Barbara.

Az idei szezont követően Hornyák Ágnest még kettő, Pálos-Bognár Barbarát pedig egy éven keresztül élő szerződés köti a Budaörs Handball együtteséhez. Ágnes átlövő, Barbara pedig irányítói poszton játszik, és végez nagyszerű munkát a csapatban, valamint mindketten tevékenyen részt vesznek a klub utánpótlás nevelésében is, és nagyon élvezik az ott felmerülő kihívásokat.

„Minden jó és kerek most itt Budaörsön. Kitűnően érzem magam, többek között ez is közrejátszott a döntésemben. Nagyon jó a közösség mind emberileg, mind pedig szakmailag mindenki a maximumra törekszik. A jövő szempontjából kiemelt fontosságú, hogy az utánpótlás edzők nagyon odafigyelnek a gyerekekre. A válogatott mindenképpen egy nagy pozitívum számomra és a klub számára is. A gyerekek láthatják, hogy egy kisebb csapatból is odakerülhet az ember, ha keményen és alázatosan dolgozik. Úgy gondolom, ez egy jó üzenet a nálunk játszó kis kézilabdázóknak is.” – szögezte le Pálos-Bognár Barbara

„Addig amíg úgy érzem, hogy hasznos tagja vagyok a csapatnak, azt a visszajelzést kapom, hogy tudom előre vinni és segíteni a társaságot, az edzőnek is szüksége van rám, valamint még fizikailag is nagyon jól bírom, folytatom.” – tette hozzá Hornyák Ágnes, majd így folytatta: „Nagyon örülök, hogy az utánpótlás nevelés kiegészíti az életemet. Sikerült megváltoztatnunk a játékot, amit az eredményünk is mutat. Helytállunk a bajnokságban, ami szerintem mindenkinek tetszik, így az eddigiekkel elégedettek lehetünk. Nagyon bízom benne, hogy pozitív végkimenetele lesz a bajnokságnak számunkra és nem kell majd azon görcsölnünk, hogy az utolsó fordulókban dőljenek el a dolgok. Szeretném, ha a hátralévő rövid időben még bravúrt bravúrra halmoznánk és a nagyon erős középmezőnyben végeznénk.”

Ehhez pedig csak azt tudjuk hozzátenni, hogy így legyen, és továbbra is drukkolunk a csapatnak!

(forrás, valamint a kép forrása is egyben: https://budaorshandball.hu)

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here