Tollaslabda bajnokság lesz Budaörsön

0
532

Harminckilenc ország 236 versenyzője vesz részt a 42. Yonex magyar nyílt tollaslabda-bajnokságon, amelyre csütörtöktől vasárnapig a budaörsi városi sportcsarnokban kerül sor.

 “Minden eddiginél erősebb mezőnyben 39 ország, közte tíz tengerentúli képviselteti magát ezen a versenyen” – mondta Csorba József, a magyar szövetség (MTLSZ) elnöke az M4 Sport keddi, Sportreggeli című műsorában. Kiemelte: a sportág európai nagyhatalmának számító Dániából 54 tollaslabdázó vesz részt a viadalon, amely már második alkalommal kapta meg az international challenge minősítést.
“Az olimpia szempontjából fontos kvalifikációs pontokat lehet itt szerezni. Nem titkolt vágyunk, hogy a magyar elithez tartozó versenyzők, mind az ifjúságiak, mind a felnőttek szorgalmasan gyűjtsék a pontokat” – tette hozzá.
  A férfiaknál kilenc, a nőknél hét magyar indul, az egyéni küzdelmek mellett mindhárom páros versenyben érdekeltek lesznek a hazai tollaslabdázók. Az MTLSZ elnöke kiemelte, a riói olimpikon Sárosi Laura a tavalyi ötkarikás játékok óta először versenyez majd Magyarországon, s biztosan ott lesz a főtáblán Kőrösi Ágnes, valamint a férfiaknál az augusztusi glasgow-i világbajnokságot megjárt Krausz Gergely.
Csorba József reményei szerint Krausz a szintén a pécsi Multi Alarm SE-t képviselő thaiföldi Samatcha Tovannakasame oldalán párosban akár a legjobb négyig is eljuthat a 20 ezer dollár (5,3 millió forint) összdíjazású versenyen.
  Csütörtökön délelőtt 10 órától kezdődnek meg a selejtezők, pénteken 9-től pedig már a főtábla küzdelmei zajlanak majd. Szombaton 10 órától rendezik a negyeddöntőket és az elődöntőket, míg a döntőkre vasárnap szintén 10-től kerül sor. A belépés ingyenes.

(Forrás: MTI)

Bővebben: https://badminton.hu/