Tíz szakmában működik az egynapos sebészet

0
338

A nagy értékű protézisműtétekről újabban sok szó esik, ám közben a budaörsi egynapos sebészet is folytatja két évtizede megkezdett munkáját. Tíz területen folynak az operációk, közülük számos NEAK-finanszírozással. Az egynapos sebészet egyben „orvosmágnes”: az operációkat végzők zöme a járóbeteg-ellátásban is részt vesz, így a hiányszakmákban sem maradnak a budaörsi páciensek ellátatlanul.

A Budaörsi Egészségügyi Központ egynapos sebészeti részlege annak idején az ország első multidiszciplináris (sokszakmás) egynapos sebészeteként alakult meg, 2004-től működik. A folyamatos fejlődés eredményeképpen a koronavírus-világjárvány előtt évente már több mint kétezer beavatkozásra került sor ebben az ellátási formában. A 2021-es nagy felújítást követően a részleg „Egynapos Sebészet és Ortopédiai Fekvőbetegosztály” néven született újjá, de – az ambuláns beavatkozásokat nem számítva – négyből három műtétet jelenleg is egynapos sebészetben végeznek el az összeszokott budaörsi teamek.

„A kisebb roncsolással járó technikák és a betegbiztonság fejlődése szemléletváltást tett lehetővé a műtéti beavatkozások terén” – mondja az egynapos sebészet elterjedésének okairól Majzik Ernő ortopéd traumatológus, orvosigazgató, a sebészeti osztály vezetője. „Ennek lényege, hogy a megoperált beteg csak a legszükségesebb ideig élvezi az ellátó intézmény vendégszeretetét, helyette otthon kezdi meg a műtét utáni rehabilitációt a megfelelő ellenőrzés mellett.”

Definíció szerint egynaposnak azt az ellátási formát nevezzük, amikor a beteget 24 órán belül, magyarán egyetlen bent töltött éjszaka után otthonába bocsátják. Budaörsön az egynapos operációk zöme voltaképpen „nappali sebészet”, vagyis a páciens ébresztés és pár óra megfigyelés után még aznap délután-este távozhat.

Azoknak a beavatkozásoknak a köre, amelyek egynapos sebészetben végezhetők, az egész világon, így Magyarországon is folyamatosan nő. Budaörsön jelenleg tíz szakmában végeznek ilyen operációkat. A leggyakoribbak az ortopédiai és szemészeti műtétek, számos beavatkozás történik az általános sebészet (sérvek, végbéltáji műtétek), a kézsebészet, a plasztikai sebészet és a nőgyógyászat területén, engedélye van még a gasztroenterológiának, a fül-orr-gégészetnek, az urológiának és az érsebészetnek. A műtéti alkalmasság előfeltétele a szakorvos által előírt vizsgálatok mellett az aneszteziológiai konzultáció a biztonságos altatás vagy érzéstelenítés érdekében.

Az egynapos műtétek egy részét előre meghatározott műtétszámig finanszírozza a NEAK. Azoknak a beavatkozástípusoknak az esetében, amelyek ezen a körön kívül esnek, vagy amelyeknek az elvégzése a páciens számára sürgős (nem akarja kivárni a sort), a budaörsi egynapos sebészet szolgáltatásait igénybe vevőknek is fizetniük kell vagy közvetlenül, vagy privát egészségbiztosításuk útján.

Márciusban volt egy éve, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) 15 ágyas ortopédiai fekvőbetegosztály működtetésére adott engedélyt a Budaörsi Egészségügyi Központ számára. A fekvőbeteg-ellátás fogalma Budaörsön nagy értékű térd- és csípőprotézis-beültetéseket, valamint sportsebészeti helyreállító műtéteket takar, amiket dr. Majzik Ernő és – a csípőműtétek esetében – dr. Danka László vezetésével végeznek a budaörsi teamek. Az intézmény sebészei az ortopéd protetika területén is a legkorszerűbb, kis roncsolással járó (minimálinvazív) technikákat alkalmazzák; a bent fekvéssel járó műtét utáni megfigyelés időtartama jellemzően 72 óra.

Így csökkentik az előjegyzési időt a szakrendeléseken

Budaörsön jelenleg 36 szakrendelés működik a járóbeteg-ellátásban, a kiugró számhoz az egynapos sebészeti részleg „orvosmegtartó” szerepe is hozzájárul. A Budaörsi Egészségügyi Központ ellátási kötelezettsége Budaörs és Herceghalom lakosaira terjed ki. A megnövekedett előjegyzési idők miatt az elmúlt hónapokban több területen is korlátozni kellett az ellátási területen kívülről érkezők hozzáférését a budaörsi járóbeteg-ellátáshoz. Az intézkedés jelenleg a diabetológiai, a gasztroenterológiai, a szemészeti és az ultrahang-szakrendelést érinti. A máshová bejelentettek saját lakóhelyükön vehetik igénybe a közfinanszírozott ellátást, illetve a Budaörsi Egészségügyi Központ – a szemészet kivételével – térítéses rendeléseket indított számukra.

A budaörsi sebészeti tevékenységekről (ortopédiai műtétekről, egynapos beavatkozásokról) részletesebben lehet tájékozódni a Budaörsi Egészségügyi Központ honlapján, illetve e-mailben és telefonon is lehet érdeklődni az info@budaorsisebeszet.hu címen vagy a +36 70 668 0591-es telefonszámon.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here