Tibet a tiltott ország-fotókiállítás a városházán

0
1343

Január 10-től február 3-ig látható Sári Ruth „Tibet a tiltott ország” című fotókiállítása a budaörsi városháza aulájában. (Képes beszámolónk a megnyitóról.)

„Nem kerültünk egymástól messzire” – mondta Szabó Béla fotóművész, amikor január 10-én délután megnyitotta tanítványa, Sári Ruth „Tibet a tiltott ország” című fotókiállítását a budaörsi városháza aulájában.  Majd Tibetről mondott néhány érdekes adatot, például, hogy a világ legmagasabban fekvő nagy közigazgatási területe, 1,23 millió km²; felidézte fordulatos történelmét, „érdekes, izgalmas, talán idegen kultúráját”, hozzátéve, hogy „sok mindent tudunk és mégis keveset” e belső-ázsiai országról. Ezért amikor „eljövünk erre a kiállításra, elcsodálkozunk, hogy milyen szép”.  Ő maga Tibetben még nem, de Kínában járt már a tengerparton, és „ég és föld a különbség” a kettő között – mondta.

Sári Ruth az utazás kisebb-nagyobb bonyodalmairól számolt be a kiállítás megnyitóján, hogy kínai vízummal és némi szerencsével miként jutott el a dalai láma egykori lakhelyéhez, majd hogyan fedezett fel egy régi-régi kolostort, a fiatal, tizenéves lakóival, akiknek szeretne adományokat is gyűjteni és eljuttatni a számukra.

A kiállítás február 3-ig látható, de lesz folytatása – tudtuk meg Géczy-Gaál Szilviától, a polgármesteri kabinet kulturális témákért felelős munkatársától.

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here