Tenisz: gratula Rebekának

0
824

Kimagasló eredmény a korosztályos Országos Bajnokságon

Ha év eleje és január, akkor a teniszezőknél, a Korosztályos Országos Bajnokságok ideje.

Január 11-16-ig tartották meg az U16 Országos Bajnokságot, ahol a Budaörsi Sport Club versenyzője, Sárközi Ricsi is indult. Idén kezdte el a versenyzést ebben a korosztályban és ennek megfelelően a ranglista helyezése sem volt túl kedvező (67.), így csak a selejtezőben tudott indulni. Az első körben, nagy küzdelemben, megverte Gimpl Dominikot (Dunakeszi TK, 46.) 6:3; 2:6; 12:10-re. A következő fordulóban már a selejtező verseny első kiemeltjével, Miljanics Márkóval (Mach Point TK, 6.), mérkőzött meg, aki 6:0; 6:3 arányban jobbnak bizonyult Ricsinél.  

Január 25-30-dika között rendezték a 14 évesek Országos Bajnokságát. Semperger Rebeka képviselte a Budaörsi Sport Club Tenisz szakosztályát, nagy reményekkel és elvárással indultunk neki a Bajnokságnak. Rebinek nem kellett selejtezőt játszania, mivel 11. a ranglistán. Az első körben Burián Linát (Panakor TC) verte 6:0; 6:0 arányban és még ugyanazon napon játszotta a második fordulót. Ellenfele Kiss-Czakó Eszter (Gellért SE) volt. Rebi nagyon rosszul kezdte a meccset és elengedte ellenfelének az első szettet 6:3- ra, de a második játszmában összeszedte magát és 6:1- re nyert. Végül a mindent eldöntő „set” következett (mach tie break), ahol sikerült a játékát érvényesíteni és 11:9 arányban megnyerte a meccset.

Végeredmény: Semperger – Kiss-Czakó 3:6; 6:0; 11:9

Ezután következett a negyeddöntő. Rebi szuper játékkal kezdett és 6:0; 4:0-ig „leütötte” ellenfelét, Csibrák Antóniát (SZVUK SE), de az ellenfél „elengedte” a kezét, Rebi megijedt és elvesztette a második játszmát. Hatalmas küzdelem és labdamenetek következtek és végül a Budaörsi Sport Club játékosa nyert.

Végeredmény: Semperger – Csibrák 6:0; 6:7; 10:8.

Az elődöntőt Molnár Kitti (Metró RSC) és Semperger játszották. A meccset Molnár Kitti nyerte 6:4; 6:3 arányban, így Rebi 3. helyezést ért el a Bajnokságon.

Emellett még párosban is indult Eperjes Katával (Pillangó SE) az oldalán. 2 meccset megnyerve, szintén, bronzérmesek lettek.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here