Táncforgatag; hét egyesület közös bemutatója volt

0
3101

A tánc és a sport nemcsak egészséges, kötelességtudóvá is tesz

Egy pezsdítő program részesei lehettünk vasárnap este a budaörsi sportcsarnokban, a Budaörsi Vivace Egyesület szervezésében 2018. június 10-én az 5. Táncforgatagra került sor, hét egyesület (Budaörsi Vivace, BDSE ritmikus gimnasztika szakosztálya, BDSE aerobik szakosztálya, Panic Crew Hip Hop Tánciskoka, Marcipán Tánc és Fitnesz Közhasznú SE, Musztáng Sportegyesület, American Cheer and Dance Academy) részvételével.

Az első alkalomhoz képest szemmel láthatóan hatalmas fejlődésen mentek át ezek a szép, kedves és szorgalmas fiatalok. Színvonalas produkciót hoztak létre. A legkisebb, 4-5 éves gyerekektől a fiatal felnőttekig elképesztően látványos táncbemutatót láthattunk, teltház előtt. A fellépők száma pedig mintegy 200-250 volt.

Az a felismerés, hogy Budaörsön milyen sok gyermeknek adatik meg a sportolás öröme, nagyon fontos, hiszen a többség életét, jövőjét határozza meg az az önfegyelem és szorgalom, amit a rendszeres, komolyan vett edzések és versenyek, és például a most látott bemutató adnak nekik.

A program pörgős volt, hiszen egyetlen pillanatig sem volt a színpad mozgás, zizegés nélkül. Az egyik csapat éppen csak befejezte a gyakorlatát, mire a másik már befutott középre. A romantikus táncok mellett láthattunk dzsessztáncot,  ritmikus gimnasztika előadást, rock and rollt, de meghökkentő akrobatikus számokat is.

A finálé egyik legcsodáltabb eleme – e sorok írója számára – a „marcipános” lányok tánca volt, ahol 68-an mozogtak összehangoltan, látványosan és dinamikusan. Milyen egyszerre és pontosan hajtották végre a feladatokat!

Az edzőknek pedig külön tiszteletünk, akik kezei alatt nőnek fel és érnek el a kis táncosok felnőve jobbnál jobb eredményeket. A fellépő csapatok között számos világbajnoki dobogóssal találkoztunk, és magyar bajnokokkal, illetve a Diákolimpia érmeseivel.

S végül egy mondat a körülményekről: a fénytechnika és a hangosítás tökéletesnek bizonyult, de ami kicsit kényelmetlen volt, az a lelátó székei. Ennél nagyobb bajunk azonban ne legyen!

Fotók Kótány Katica

További fotók Borhegyi Éva

Kapcsolódó cikkeink:

Az utánpótlás-nevelésről ITT olvasható.

A „marcipános” lányokról ITT írtunk.

A tavalyi Táncforgatagról ITT találják tudósításunkat.

 

 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here