Szubjektíven (nem csak) a kukás sztrájkról

0
294

Kedves Olvasóink!

Nem önti el a szemét Nápolyhoz hasonlóan sem Budapest, sem Budaörs utcáit, mert két nap alatt sikerült a fővárosi önkormányzatnak megállapodni a sztrájkoló kukásokkal. Ez jó hír. Ahogy az is, hogy a megállapodásnak köszönhetően ma és holnap Budaörsön elvileg mindent pótolnak a szemétszállítók, tehát bár tegnap azt kértük, hogy vigyék be azokat, most meg azt kérjük, hogy legyen kinn a kommunális kuka. A munkások visszafele haladnak időben, ma viszik el a pénteken esedékes helyekről, illetve a csütörtökit, holnap terv szerint a szerdait, például Kamaraerdőről. A szelektív és zöld hulladékot egyelőre most nem gyűjtik be, azt később pótolják. Akinek többlethulladéka keletkezett, a jövő hét végéig bármilyen bekötött szájú zsákban (szelektív esetében lehetőleg átlátszó falúban) elszállítják azt.

Ami azonban nem jó hír, az a reakciók az eseményekre. Amikor a kukások sztrájkja kiderült, egyúttal azt is megtudtuk, hogy nem jelentették be előre és ők maguk nem is nevezik munkamegtagadásnak, hogy nem veszik fel a munkát, hanem azt mondják, hogy nem alkalmasak a munkára az eszközök. Miközben persze nem gondolták ezt komolyan, hanem ezt a jogi kiskaput találták meg. Az FKF vezetése és a fővárosi önkormányzat – szerintem helyesen – mégsem ezen lovagolt, hanem azonnal kereste a megegyezés lehetőségét. Ha nem is a jelenlegi bérük dupláját jelentő havi nettó 400 ezer forint követelést teljesítették, de plusz pénzt ajánlottak az év eleji 18 százalékos béremelésre. A megállapodás szerint végül „a hulladékgazdálkodási és a köztisztasági közszolgáltatásban dolgozók, illetve az azokat közvetlenül kiszolgáló területek dolgozói egyszeri bruttó 200.000,-Ft/fő összegű rendkívüli rezsitámogatást kapnak. A Budapesti Közművek minden nem vezető beosztású dolgozója részére bruttó 120.000,-Ft/fő összegű karácsonyi jutalmat fizet 2022 decemberében. A Hulladékgazdálkodási Divízió és a Köztisztasági Divízió dolgozóinak ösztönző bérelemeit a felek közösen felülvizsgálják, átalakítják, és az ösztönző jellegű pótlék felét az alapbérbe beépítik. A Budapesti Közművek a hulladék begyűjtés és szállítás ellenőrzési folyamatát az érintett munkavállalók képviselőivel közösen 2022. október 31-ig felülvizsgálja és átalakítja.” Ezt fogadták tehát el, amihez a fővárosi önkormányzat cége hitelt is vesz fel, mert a központi, állami számlázó „kukaholdinggal”, ahova mi, lakosság a szemétszállításért befizetünk, elszámolási vitáik vannak. Milliárdos nagyságrendű a holding tartozása a munkát elvégző FKF felé. Igaz, ezt a holding nem ismeri el.

Visszatérve arra, hogy ki, hogyan reagált arra, hogy a kukákból a szemetet nem vitték el, hát enyhén szólva elég érdekesen és társadalmunkra nagyon jellemzően, bizony politikai szimpátia szerint is eltérően. A lakosság egy részét egyáltalán nem érdekelte a kukások munkabeszüntetése: „mit hőbörögnek, más se keres többet, az élelmiszer, az áram, a gáz mindenkinek drága, miért pont nekik legyen jobb” – írták, mondták. A másik része azonban szinte azonnal hősöket csinált a jussukért jogosan kiálló melósokból, párhuzamot vonva a pedagógusok „tüntikéző” demonstrációjával. Egyikkel sem értek egyet, bár valahol mindenkinek van egy kicsi igaza, de kezeljük már helyén a dolgokat! Az, hogy a szemét nem borította el sem a fővárost, sem Budaörsöt, elsősorban a cég és az ellenzéki vezetésű fővárosi önkormányzat konstruktív hozzáállásán múlott. Még a sztrájkolók is megtapsolták a vezérigazgatót, amikor a sztrájk második napján reggel beült egy kukásautóba és megcsinált vele egy begyűjtő kört. De persze ez annyira nem hatotta meg őket, hogy máris feladják a követeléseiket, hanem kialkudták a reálisan elérhető legjobb eredményt.

S ha már mások párhuzamot vontak a pedagógusok demonstrációjával, megteszem én is. Az első, vagy lehet hogy már az is a sokadik tüntetés volt az oktatás helyzetének és benne a pedagógusok bérének a rendezéséért 2016-ban, amikor esett az eső, innen lettek azután a színes esernyők és egy kormányzati emberke beszólása miatt a kockás ingek szimbólumok. Azóta több mint hat év telt el! S nemhogy nem változott semmi, még rosszabb lett a helyzet (lásd cikkünket az október 5-i tüntetésekről). A Fidesz-kormány megegyezés helyett a sztrájkjogot is elvette (ellehetetlenítette) a pedagógusoktól, illetve az utolsó eszközzel élő polgári engedetlenségben résztvevőket előbb csak megfenyegette a kirúgással, majd néhány jó nevű gimnázium közismert tanárával meg is tette.

Konklúzió, tanulság, hogyan tovább? A várost most nem borítja el a szemét. Az iskoláinkkal mi lesz? Csak egy közhellyel tudom lezárni, hogy a remény hal meg utoljára.

Kapcsolódó cikkeink:

https://budaorsinaplo.hu/a-kukasok-sztrajkja-budaorsot-is-erinti/

https://budaorsinaplo.hu/a-fokefe-gondoskodik-januartol-budaorson-is-a-szemetszallitasrol/

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here