Színes volt a szombati Idesüss

0
1489

Jól indult tegnap reggel az Idesüss napja, hiszen a beígért eső csak késő délután érkezett meg. Ezen a szombaton 10 órától várták a színes programok az érdeklődőket a Szabadság úton, a Petőfi utca és Károly király út közötti lezárt részen.

 

Kovácsovics Fruzsina több tucat gyereket mozgatott meg az interaktív koncerttel, majd Bíró Eszter folytatta a kicsik szórakoztatását táncos zenével.

A Budai Fitness Suli tehetséges fiataljait, köztük világbajnokokat mutatott be.

S míg a színpadon váltották egymást a fellépők, ismét rengeteg kifestett arcú kisgyerek élvezte a játékokat, az ugráló várat, a kisvonatot, a kosárhintát és a pónigolást.

A budaörsi rendőrség standjánál sok díszes tenyérlenyomat készült a nap folyamán, és a Vöröskereszt és a budaörsi állatmenhely is jelen volt egy-egy sátorban, szórólapokkal, játékokkal, mint az elmúlt években Budaörs Napján minden alkalommal. A színház standja mellett pedig idén először a könyvtár munkatársait is megtaláltuk.

Aki megéhezett, lángossal, magyar lepénnyel és még sok más finomsággal lakhatott jól. A hagyományos kürtöskalács mellett különleges csokikkal, például epressel is találkozhattunk és az ínyencek, mézes-mogyorósat vagy a bátrabbak chiliset is kóstolhattak. A felnőtteket bor- és pálinkakóstolásra is hívogatták, meg persze a csapolt sör is jól fogyott.

Visszatérve a színpadhoz, a Capoeira bemutatója után a Veronaki családi koncertjén – az ekkor már kiszámíthatatlan időjárás ellenére – a hangulat remek volt.

A budaörsi fúvós zenekar koncertjét újra napsütésben lehetett hallgatni és az utca másik végében a tűzoltóság és a mentők bemutatója ugyancsak sikeresen lezajlott.

Majd ahogy közelgett az este, egyre több, fiatalokból álló csoport jelent meg, hiszen a neves előadók koncertjeire a környező városokból is jöttek, mint minden évben. Ez alkalommal a New Level Empire, a Children of Distance és az Intim Torna Illegál lépett volna fel, de az utóbbi kettőre nagy sajnálattal már nem került sor, mert addigra leszakadt az ég. A rajongók ugyan még sokáig reménykedtek a közelben, hogy mégiscsak lesz koncert, de a vihar nem akart elmúlni. Összességében azonban ismét jól sikerült az Idesüss.

Kép és szöveg: Kótány Katica

 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here