Véget ért a Mestercukrász; Szabi: „Hiszem, hogy alázattal, szorgalommal kell járjam az utamat a továbbiakban is!”

0
52

A budaörsi Kottmayer Szabolcs  csütörtök este, igen drámai fordulatok után végül kiesett a Mestercukrászból, és ezzel a dobogós harmadik helyen végzett. De ő maga úgy érzi, hogy mindenképpen győztese  a szériának, mert sokat tanult önmagáról és a szakmáról.

Sok olyan budaörsi végignézhette június 20-tól július 15-ig – velem együtt – a Mestercukrászt az RTL Klubon, aki amúgy nem igazán szeret sütni, meg nem igazán kedveli ezeket a főzőműsorokat. Ám, ha egy ismerős szerepel benne, azért mindenki kíváncsi rá.

A mi közös ismerősünk Kottmayer Szabolcs volt, aki a selejtezőn túljutva, adásról-adásra menetelve egészen a döntőig jutott, majd amikor már csak hárman maradtak, csütörtök este, igen drámai fordulatok után végül kiesett, és ezzel a dobogós harmadik helyen végzett. Gratulálunk neki! És természetesen a győztes Rábai Roxánának és a második helyen végzett Krupa Rebekának, akik pénteken este egy-egy emeletes tortát és desszert tálat készítettek el néhány korábban kiesett versenytárs segítségével.

Térjünk azonban vissza a csütörtöki adásra! A második feladatra külső segítséget is hívhattak a versenyzők, és Szabi a feleségét, Enikőt vitte magával. Valljuk be, közös küzdelmüket látva, és főleg Szabi kiborulását, nem volt kétséges, hogy neki kell majd távoznia, hiszen a két lány, egyikük az édesanyjával, másikuk az édesapjával, nyugodtabban és eredményesebben építette meg a kért süvegalakú süteménytornyot. Miközben néztem őket, azt járt a fejemben, hogy Szabit Enikő milyen kedvesen vigasztalja. És meglepődtem rendesen, hogy az adás után az internetes közösségi oldalakon kommentelők között voltak, akik szinte számon kérték Szabin, miért nem választott párnak valaki mást, aki a feleségénél profibb a konyhában. Illetve voltak olyanok is, akik azon is kiakadtak, vagy mondjuk úgy, hogy rácsodálkoztak, miért sírta el magát a férfi a verseny hajrájában.

Mikor már tisztán láttam, hogy a két cukrász lány, Rebi és Roxi ellen nem tudom felvenni a harcot, hogy elment a hajó és nem tudom megnyerni a versenyt, akkor egy pillanat alatt kiszakadtak belőlem az érzelmek. Az elmúlt négy hét embert próbáló feladatai, a folyamatos lelki teher egyszerűen mindent átírt bennem. Nagyon sajnálom, hogy ez ennyire látszott is rajtam, de utólag illetve kívülről nézve mindig másként ítéljük meg a dolgokat. Azt viszont nem bántam meg egy percig sem, hogy a feleségemmel sütöttem az utolsó feladatban. Számomra mindennél többet jelentett, hogy velem volt. A teljes forgatás alatt pedig sokat tanultam, önmagamat is jobban megismertem” – mondta Szabi immár a Budaörsi Naplónak.

És hogyan tovább? „Szeretném a cukrászatot az alapjaitól megtanulni, ezért szeptembertől iskolába fogok járni újra, mert végzett cukrász szeretnék lenni és később a mesterlevelet is meg fogom szerezni. Ezzel egy időben a törökbálinti művelődési ház oldalában lévő kávézónkban a desszert kínálat egy részét is szeretném megújítani. Addig pedig a már megrendelt esküvői, szülinapi tortákon is dolgozom. De még egyszer: sokat tanultam magamról és a szakmáról. A családom végig teljes mértékben támogatott és a feleségemmel a kapcsolatunkat ez a kihívás megerősítette. Úgy érzem, hogy példát mutattam a kisfiamnak is. Tehát bronzéremmel ugyan, de én mindenképpen győztese vagyok a szériának. És hiszem, hogy alázattal, szorgalommal kell járjam az utamat a továbbiakban is!”

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here