Roma képzőművészeti kiállítás nyílt a városházán – a képek megvásárolhatók!

0
444

Aukcióval egybekötött kiállítás nyílt tegnap a városháza aulájában, roma képzőművészek alkotásaiból. A képek megvásárlásával a Bura Károly Galéria működését támogatják. A megnyitó ünnepségen beszédet mondott Wittinghoff Tamás polgármester, Horváth Aladár, a Roma Parlament Egyesület elnöke és Ráthonyi Kinga vizuális művész, aki egyben meg is nyitotta a kiállítást. A tárlat május 7-ig látható.

A kiállítás megnyitója Wittinghoff Tamás polgármester beszédével kezdődött. A cigányság szent ünnepének nevezte Choli Daróczi József (író, költő, műfordító, pedagógus, népművelő és újságíró) a roma kultúra napját, amit Magyarországon 1993-ban tartottak meg először, de már 1971-ben az I. Roma Világkongresszuson határoztak arról, hogy minden év április 8-án felhívják a figyelmet a cigányság kulturális értékeire, mely minden művészeti ágban képviselteti magát. „A kultúrának szinte minden területén található kimagasló roma tehetség. Ez mutatja legjobban, hogy igazából csak a lehetőségek hiányoznak számukra ahhoz, hogy még többen kifejleszthessék, megmutathassák a bennük szunnyadó tehetséget” – mondta a polgármester. „Óriási az adóssága a magyar társadalomnak a cigánysággal szemben” – folytatta – „még mindig alig van esélye egy fiatalnak, hogy kitörjön a szűkös körülmények közül, amelybe beleszületett.” Végezetül elmesélte egy saját élményét Snétberger Ferencről, akinek művészetét csak akkor ismerték el Magyarországon, miután már az egész világon szerették és tisztelték.

„Nagyon bízom abban, hogy lesznek olyan mecénások, akik megkedvelik a kiállított képeket és akik fontosnak tartják, hogy a roma művészek alkotásait is divat legyen megvásárolni. Talán ezzel az eseménnyel is teszünk egy apró lépést afelé, hogy a cigányság kultúrájának értékei méltó helyükre kerüljenek a magyar társadalomban” – zárta beszédét Wittinghoff Tamás.

A kiállítás és az aukció célja tehát, hogy a roma kultúrát segítse a Bura Károly Galéria fennmaradásának és működésének feltételeinek előteremtésével. Ennek előzménye, hogy az 1990-es években többnyire képzőművészeti alkotótáborokban született festményeket sokáig a Roma Parlament Egyesület nevű szervezet székházában tartották (55 roma művész 239 alkotása), de azt a kormány elvette tőlük 2016-ban, azzal az ígérettel, hogy Cziffra Györgyről elnevezett kulturális központot épít a helyére, amiből semmi sem lett. 2019-ben egy pincében kellett tárolniuk ezeket a képeket, akkor Józsefváros polgármestere segített elhelyezni őket, így jött létre a Bura Károly Galéria, ahol azonban nem fér el az összes kép, ezért döntöttek úgy, hogy egy részét különböző helyszínekre viszik, ennek egyik állomása Budaörs. Ezeket már Horváth Aladár, az egyesület elnöke mondta el, és hozzátette, a bevételből a nyári alkotótábort is újraélesztik, ami már tíz éve szünetel.

Ráthonyi Kinga megnyitó beszédében visszaemlékezett egy régi, erdélyi táborra, ahol magyar irodalomra oktatták az erdélyi fiatalokat, és ahol csatlakozott a táborozókhoz fiatal roma férfi, aki bognárként dolgozott, de fejből tudott rengeteg József Attila és Ady Endre verset, ő maga is költő volt, Rafi Lajos. Két versét olvasta fel Ráthonyi Kinga, a második, a Csönd megülte című így hangzik:

Csönd megülte

Csönd megülte holnapunkat.
Piszkos rongy-cafat.
Tisztítja bennem a múltat,
Szélcsend-áradat.

Isten arcán komoly-kínok
Lassan vedlenek.
Bűnjeit egy társadalom,
Némán vedli le.

Híven őrzött rongyaiban
Hazugság fogan.
Éhes fogán metsző kések:
Csóktalan szavak.

A budaörsi önkormányzat a kiállító hellyel és szervezéssel tud hozzájárulni az ügy sikeréhez. A kiállított képek alkotói: Balogh Balázs András, Dilinkó Gábor, Farkas Attila, Kun Pál, Lakatos Klára, Nyári-Sárkány Péter, Oláh Jolán, Oláh Mara, Orsós Teréz, Szentandrássy István, Szécsi Magda, Szolnoki Csanya Zsolt, Váradi Gábor.

A megnyitó ünnepség elején és végén Rostás Mónika, Máté Erika és Rostás Csaba alkotta romafolk trió előadását hallhatták a jelenlévők. A kiállítás címét adó Levegőt! című József Attila verset elszavalta Csányi Dávid színművész.

A kiállítás szervezői szeretettel várják a kortárs képzőművészet, azon belül is a roma/cigány alkotók művei iránt érdeklődő vagy azokat ismerő, szerető közönséget és mindazokat, akik elképzelhetőnek tartják, hogy lakásukat, munkahelyüket színes, izgalmas, egyedi roma alkotásokkal tegyék különlegessé, hangulatossá.

Támogatni a Bura Károly Galériát és a roma művészek tevékenységét egyéb adományokkal is lehet a Roma Parlament számlaszámára: 11708001-20510862, OTP Nyrt.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here