Róka járja Budaörs utcáit – frissítve!

0
4595

A rókát először két hete egy olvasónk a városházánál látta, majd két napja a Kötő utcában, tegnap többen a lakótelepen. Van, aki úgy véli, hogy beteg lehet, mások szerint csak éhes és a hideg elől jött lejjebb az erdőből a lakott területre.

Tavaly vaddisznókkal találkozhattunk, lehet, hogy az idén is megjelennek? Bár őket – a törvény által engedélyezett módon – az erre felhatalmazott vadászok már ritkították. Jó lenne, ha a rókát nem kellene bántani, de utána járunk, mi ilyenkor a hivatalos teendő, és frissítjük cikkünket. Ami azonban biztos: senkinek eszébe se jusson közelebb menni hozzá, netán bántani, vagy ellenkezőleg, megkísérelni befogni, megsimogatni, mert hiába néz ki majdnem úgy, mint egy háziállat, nem az!

(A fotókat köszönjük Pollák Juditnak.)

Megérkezett a budaörsi önkormányzat levele:

Mit tegyünk, ha rókát láttunk?
 
Senki ne ijedjen meg, ha lakott területen rókát lát, de kerülje az állattal való közvetlen érintkezést – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). Ha az állat hagyja magát néhány lépésre megközelíteni, vagy támadó magatartást mutat, hívja a NÉBIH zöld számát: +36 80 263 244!

Manapság gyakran találkozunk rókákkal városias lakókörnyezetünkben is. Sokan úgy tudják, csak a veszett rókák „mennek be” lakott területre, ez azonban egyáltalán nem igaz. A róka életmódja és táplálkozása remekül alkalmazkodott az emberi környezethez. A településeken állandóan rendelkezésre álló rágcsálófajok, melyek a róka fő zsákmányállatai, ezen kívül a nem megfelelően tárolt hulladék, és a macskáknak kitett eledel sokkal biztosabb és kényelmesebb táplálékforrás a számára, mint amit az erdőn-mezőn képes megszerezni magának. 

Képes megszokni az ember közelségét, láthatóan félelem nélkül mozog az utcákon és kertekben. Önmagában tehát az, hogy rókát látunk lakott területen, nem azonosítható azzal, hogy az állat veszett volna. Ha találkozunk vele, kellő távolságból hívjuk fel magunkra a figyelmet például tapssal, kiáltással, majd adjunk az állatnak esélyt (néhány másodpercet és elegendő teret, azaz ne álljuk el a menekülés útját), hogy elmenjen. Az egészséges róka, ha nem is esik kétségbe a látványunktól, de biztos, hogy kitér előlünk, igyekszik elkerülni a közeli találkozást.

Mikor gyanakodjunk mégis veszettségre? Akkor, ha az állat nappal is az ember közelébe megy, sőt, a félelem jelei nélkül hagyja magát néhány lépésre megközelíteni, vagy akár megfogni; akkor, ha embert vagy háziállatot támad meg; illetve akkor, ha görcsrohamokat vagy bénulást (pl. állkapocs lógása) látunk rajta, vagy a fenti tüneteket követően elpusztul. Ilyen esetben a helyi hatósági állatorvost kell értesíteni, vagy a NÉBIH Zöld Számán bejelentést tenni!

A rókával azonban, akár egészségesnek tűnik, akár betegnek, minden kontaktust kerülni kell, azaz tilos megfogni! A hulladékot megfelelően zártan kell tárolni, hogy ne vonzza oda a rágcsálókat és a rókákat, a húsevő háziállatainkat (kutya, macska) pedig rendszeresen oltatni kell veszettség ellen. Ezekkel az alapvető intézkedésekkel már nagyon sokat tettünk a veszettség megelőzéséért.

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here