Régi vagy új? Új vagy régi? – jegyzet

0
243

 

Ha megtalálod a régiben az újat, az újban pedig visszaköszön a régi, akkor nincs semmi baj. Akkor minden a helyén van.

Nem értek egyet azokkal, akik szerint a régi dolgokat el kell feledni, de nem értek egyet azokkal sem, akik szerint minden megőrizendő hagyomány, mert amit őseink csináltak, tudtak, az csak jó lehet. Különösen aggódva figyelem a szerencsére már-már elfeledett gyógyító praktikák némelyikének kritika nélküli felélesztését, vagy a takarékosság és környezettudatosság jegyében a mindennapi életünket megkönnyítő konyhai robotok és más háztartási eszközök száműzését.

Az igazság ugyanis, mint mindenben, ebben is középúton van. Van, amit érdemes nagyszüleinktől megtanulni, alkalmazni és van, amit a mai tudásunk birtokában már nem. Van, amit érdemes az újdonságokból beszereznünk, bátran használnunk, és biztosan sok minden van, amit felesleges.

A napokban egy olyan régi házból felújított otthonban jártam vendégségben, ahol a berendezési tárgyak az 1800-as évek végét, az 1900-as évek elejét idézik. Tulajdonosa kisebb részben megörökölte a régi bútorokat, nagyobb részben azonban bolhapiacokon vásárolta és saját kezűleg újította fel őket, eredeti szépségüket visszaadva. A szekrény, az asztalok, a székek, az ágy, mellette egy hatalmas utazóláda, a dísztárgyak és más kiegészítők egységes arculatot adnak a lakásának. Lehet-e azonban egy ilyen otthonban tartósan és kényelmesen élni, úgy hogy közben lemondunk a technikai fejlődés eredményeiről, például a mosó- és mosogatógépről? – merült fel bennem. Nem, de nem is kell – kaptam meg a választ, amikor egy csésze forró teát kértem. A konyhaszekrény míves ajtaja mögött ugyanis a 20. század egyik hasznos találmánya bukkant elő egy pillanatra, a mikrohullámú sütő, majd beszélgetés közben a 19. század eleji íróasztal fiókjából pedig a 21. század informatikai eszközeit, egy tabletet és egy legújabb okostelefont vett elő házigazdánk.

„Én vagyok az Új!” – feleld: „A Régi jobb volt!” – írta Babits Mihály „A gazda bekeríti házát” című versében. Tudom, más körülmények között és más megfontolásból vetette papírra, mint amiről ez a kis cikk szólni akar. De én inkább azt mondom: régi vagy új, új vagy régi, nem ez a fontos. Hanem, hogy te hogy érzed komfortosan magad. Ha megtalálod a régiben az újat, az újban pedig visszaköszön a régi, akkor nincs semmi baj. Akkor minden a helyén van.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here