Rácz Zsombor a BSC úszó reménysége

0
1018

Rácz Zsombor, a Budaörsi Sport Club úszója öt magyar bajnoki címet és két országos csúcsot tudhat magáénak

A Budaörsi Sport Club úszó szakosztálya rendkívül sikeres időszakon van túl. Utánpótláskorú versenyzőink korosztályokra bontva, Hódmezővásárhelyen és Győrben versenyeztek. A fiatalabb korosztályunk tagjai közül szinte mindenki egyéni csúcsokat és Aranyjelvényes szintidőket úszott. A nagyobbaknál számos egyéni csúcs mellett összesen 6 arany, 1 ezüst és 5 bronzérmet szereztek a Budaörsi Sport Club úszói.

Egyesületünk az éremtáblázaton a 9. helyen végzett, mely helyezésnek az értékét tovább emeli az a részvételi szám, miszerint 68 egyesület 1001 versenyzője vett részt a megmérettetésen.

Rácz Zsombor számára a verseny kiemelkedő sikert hozott. Tehetséges úszónk 200 méteres és 100 méteres hátúszásban is új korosztályos országos csúcsot állított fel, azaz a saját korcsoportjában minden idők legjobb magyar idejét úszta.

Tovább érzékeltetve ennek az eredménynek a jelentőségét érdemes tudni, hogy korábbi és jelenlegi nemzetközi szintű felnőtt úszóink, Egerszegi Krisztina, Gyurta Dániel, Cseh László korábban korosztályos versenyeken Zsomborhoz hasonló módon lettek országos csúcstartók.

A két országos csúcs mellett a legutóbbi utánpótlás Országos Bajnokságon Rácz Zsombor öt aranyérmet szerzett, ami szintén nem mindennapi teljesítmény.

Kovács László (a képen Zsombor mellett) és Jókuti Péter edzők remélik, hogy Zsombor előtt szép sportpályafutás áll, a szakosztály és az egyesület vezetése igyekszik majd elkövetni mindent annak érdekében, hogy a további fejlődéséhez szükséges feltételeket biztosítani tudja.

A Budaörsi Sport Club elnöksége szívből gratulál az úszó szakosztály minden tagjának, illetve az edzőknek ahhoz a folyamatos fejlődéshez, ami tapasztalható, mind az edzések, mind a versenyek területén, illetve köszöni a szülők segítségét is.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here