Próbaüzemben az új helyi kisbuszok

0
855

Pár napja feltűnhetett a budaörsieknek, hogy a két helyi körjáraton, a 288-as és a 289-es vonalán új buszok is közlekednek. Egyelőre azonban próbaüzemben – tudtuk meg a szolgáltatónál Váradi Gábor területi vezetőtől.

A budaörsi helyi közlekedést szerződés szerint 2013. május 1-jétől óta szolgáltató Homm Kft. közösségi oldalán osztotta meg néhány napja azt a videót, melyben átvesznek az Iveco Danube Truck Magyarország Kft.-től hét midibuszt. Ezek közül néhányat próbaüzemben már be is állítottak a 288-as és a 289-es vonalára. A cég videója alatt pedig a budaörsi közösségi oldalakon megindult a találgatás, hogy ez vajon járatsűrítést is maga után vonhat-e, illetve változik-e a menetrend, az útvonal. Ezekre a felvetésekre azonban majd csak augusztus végén, szeptember elején kaphatunk választ – mondta a Budaörsi Naplónak Váradi Gábor -, akkor ugyanis a szolgáltatást megrendelő önkormányzattal közösen hivatalos sajtótájékoztatót tartanak.

Ami tehát most biztos, hogy az új városi autóbuszok alacsony padlósak, légkondicionáló berendezéssel felszereltek, és ahogy Tóth Balázs, a Homm Kft. ügyvezetője fogalmazott a beszerzői eseményen az új járművekkel kapcsolatban: „Merem azt mondani, hogy ebben a kategóriában ezeknél nincs jobb a piacon.”

Még több a buszok műszaki jellemzőiről: ITT.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here