Pergel Szandra Szudi Ádámmal vegyes párosban kijutott a World Tour Grand Final versenyre

0
862

Hazai Bajnokok Ligája mérkőzéssel zárja az évet a Budaörsi Sport Club Asztalitenisz Szakosztálya

Az SH-ITB Budaörsi 2i SC november végén Lengyelországban lép asztalhoz a női Bajnokok Ligája címvédője ellen, a csapat célja, hogy a két csapat budaörsi mérkőzéséhez hasonlóan megnehezítse a BL győztes Tarnobrzeg dolgát.

2019. december 6-án, pénteken kerül megrendezésre a Budaörsi Sport Club Napja rendezvény, melynek záró programjaként női csapatunk 17:00 órától a francia Metz gárdáját fogadja a Bajnokok Ligájában. Ez a mérkőzés lesz csapatunk számára az utolsó megmérettetés az évben, minden játékosunk törekedni fog arra, hogy tudásának maximuma környékén teljesítsen, ha ezt sikerül elérnünk, akkor szép estét szerezhetünk a sportnapra és a mérkőzésre kilátogató nézőknek.
Szakosztályunk éljátékosa, Pergel Szandra számára a Bajnokok Ligája mellett még egy óriási értékű és jelentőségű nemzetközi verseny lesz 2019-ben, Kínában rendezik meg a World Tour Grand Final-t. Erre a versenyre az adott naptári év versenysorozata alapján a világ legjobb 8 vegyes párosa kvalifikált, köztük van az egész évben kiemelkedően szereplő Szudi Ádám – Pergel Szandra páros is.

Szandra 2012-ben egyéniben már részt vehetett ezen a viadalon, a mostani szereplése azonban a jövőre megrendezésre kerülő Nyári Olimpiai Játékokra történő estleges sikeres kvalifikáció szempontjából több tekintetben is kiemelt jelentőségű. Egyrészt a decemberi világdöntőn egy nyert mérkőzés egyenes kijutást jelentene az Olimpiára, azzal együtt is, hogy itt csak világsztárok ellen lehet mérkőzni, könnyű sorsolás nem lehetséges. Másrészt, ha nem is sikerül egyből megszerezni a kvótát, magával a World Tour döntőre történő kijutással sok világranglista pont jár, ami előnyt jelenthet a tavaszi kvalifikációs versenyeknél.

A Budaörsi Sport Club Asztalitenisz Szakosztálya rendkívül sikeres évet zár, és szeretettel várunk mindenkit a díjmentesen megtekinthető Bajnokok Ligája mérkőzésünkre.

2019. december 6. péntek 17:00 női Bajnokok Ligája asztalitenisz mérkőzés

SH ITB Budaörsi 2i SC- METZ TT (francia)

Városi sportcsarnok, 2040 Budaörs, Hársfa u. 6.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here