Péntektől vasárnapig Budaörsön edz a magyar férfi kézilabda-válogatott, Gulyás István szövetségi kapitány 17 játékost hívott meg a keretbe.

0
927

ELMARAD!!!

A magyar szövetség honlapján megjelentek szerint a játékosok koronavírus-tesztelést követően csatlakozhatnak az edzőtáborhoz.
„Ha rövid időre is, de a hivatalos válogatott heteken kívüli időszakban össze tudunk gyűlni, 213 nap után először találkozunk, így fontos, hogy dolgozzunk, hiszen úgy készülünk, hogy novemberben Spanyolország és Horvátország ellen pályára lépünk az Eurokupa-mérkőzéseken, januárban pedig Egyiptomban világbajnokságon veszünk részt” – fogalmazott a honlapon Gulyás István.
A szövetségi kapitány hozzátette, sajnálja, hogy nem tud a teljes keret együtt készülni, ugyanis amellett, hogy sérülések és betegségek nehezítik a helyzetet – a szegedi kézilabdázók ezúttal kimaradtak -, a külföldön játszók sem lesznek ott Budaörsön.
A nemzeti csapat a tervek szerint november 4-én Spanyolországgal, három nappal később Horvátországgal játszik az Eurokupában.
 
A magyar férfi válogatott Budaörsön készülő kerete:
kapusok: Borbély Ádám (Veszprémi KKFT), Bősz Dániel (Balatonfüredi KSE), Székely Márton (Telekom Veszprém)
jobbszélsők: Hornyák Péter (Grundfos Tatabánya), Kovacsics Péter (FTC)
jobbátlövők: Balogh Zsolt (Grundfos Tatabánya), Leimeter Csaba (Csurgói KK)
irányítók: Győri Mátyás (Grundfos Tatabánya), Juhász Ádám (Grundfos Tatabánya), Lékai Máté (Telekom Veszprém), Ubornyák Dávid (HE-DO B.Braun Gyöngyös)
beállók: Debreczeni Dávid (Grundfos Tatabánya), Sipos Adrián (Grundfos Tatabánya)
balátlövők: Ligetvári Patrik (Telekom Veszprém), Nagy Bence (FTC)
balszélsők: Bóka Bendegúz (Balatonfüredi KSE), Sunajko Stefan (Grundfos Tatabánya)

Forrás: MTI

Frissítés:

Elmarad a férfi kézilabda-válogatott összetartása

Budapest, 2020. október 1., csütörtök (MTI) – Több kerettagnál is pozitív eredményt hozott a magyar férfi kézilabda-válogatott összetartását megelőző koronavírusteszt, így a szakmai stáb döntése értelmében a péntektől vasárnapig tervezett edzésnapok elmaradnak – adta hírül a magyar szövetség.

A válogatott Budaörsön vett volna részt összetartáson, mivel játékosai több mint kétszáz napja nem gyakoroltak együtt. A csapatra novemberben Spanyolország és Horvátország ellen Eurokupa-mérkőzések várnak, januárban pedig az egyiptomi világbajnokságon szerepel.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here