Páros munkában zajlott az alsós tanulmányi verseny

0
944

A budaörsi iskolák 3. és 4. évfolyamos diákjai mérhették össze tudásukat magyar nyelv és irodalom, matematika és környezetismeret tantárgyakhoz kapcsolódó komplex versenyben.

Az alsó tagozatos tanulmányi versenytaz önkormányzat jelentős anyagi támogatásával évek óta ilyenkor rendezik meg, ám a megmérettetés helyszíne évente változik. Idén a Mindszenty József Római Katolikus Óvoda és Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola kapta a feladatot, hogy megszervezze. A budaörsi iskolák 3. és 4. évfolyamos diákjai mérhették össze tudásukat magyar nyelv és irodalom, matematika és környezetismeret tantárgyakhoz kapcsolódó komplex versenyben.

Az idei versenyre mind az 5 budaörsi iskola 25-25 fős csapattal, azaz 100 gyermek érkezett. A feladatokat páros munkában végezhették el, ez oldotta a kicsik feszültségét és játékosabbá tette a versengést.

Az ünnepélyes megnyitó 8 órakor a 8. osztályos diákok műsorával kezdődött, majd Szabó István, az iskola igazgatója és Szél Mónika, az önkormányzat köznevelési munkatársa köszöntötte az egybegyűlteket. A verseny szervezőjének, Csányi Annának a rövid eligazítása után a gyermekek nekiláttak feladatok megoldásának, amire 60 perc állt rendelkezésükre.

Ezután kezdődött a különböző iskolákból érkezett zsűritagok felelősségteljes munkája: a kitöltött feladatlapokat javítása és értékelése. Olyan egyetértésben és összhangban dolgoztak, mintha egy tantestület tagjai lennének. Eközben a gyermekek szórakoztatásáról Néder Norbert „vásári komédiás” gondoskodott, illetve barkácsolással, filmnézéssel, társasjátékozással tölthették a várakozás idejét a gyerekek.

A nemes versengés szoros eredményt hozott: egy-egy helyezés akár fél pont különbségen múlhatott.

Eredmények a 3. évfolyamon:

  1. helyezett: Hegyes Ádám és Hódi Domokos

(Budaörsi Herman Ottó Általános Iskola)

  1. helyezett: Csábi-Kis Kíra és Kovács Artúr

(Budaörsi 1. Számú Általános Iskola)

  1. helyezett: Csontos Gréta és Szögi Nándor

(Bleyer Jakab Német Nemzetségi Általános Iskola)

Helyezettek a 4. évfolyamon:

  1. helyezett: Téti Miklós és Varga Zsombor

(Kesjár Csaba Általános Iskola)

  1. helyezett: Egervári Lara és Tóth Patrícia

(Bleyer Jakab Német Nemzetségi Általános Iskola)

  1. helyezett: Kajner Gyöngyvirág és Landi Tímea

(Kesjár Csaba Általános Iskola)

Ők jutalomkönyveket és okleveleket kaptak. A „stafétabotot” a Bleyer Jakab Német Nemzetségi Általános Iskola vette át, jövőre ők lesznek a házigazdái ennek a találkozónak.

Ezúton is szeretnénk megköszönni minden kollégának, felkészítő tanárnak a sok-sok munkát az előkészítésben, lebonyolításban, zsűrizésben. Kívánunk végül mindenkinek sok erőt és kitartást a tanév végéig. Újra találkozunk 2019 tavaszán!” – mondta Szabó István.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here