Pályázat a budaörsi civil szervezetek programjainak támogatására

0
430

Az önkormányzat által meghirdetett civil keretre, ami 2022-ben összesen 12,5 millió forint, február 24-től március 25-éig nyújthatják be pályázataikat a budaörsi civil szervezetek a 2022. március 1. és 2023. február 15. között megvalósuló programjaikra. Egy pályázó maximum félmilliót kaphat.

Pályázat benyújtási időszak: február 24. – március 25.

A pályázati felhívás az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. (Civil tv.) törvénnyel, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvénnyel (Áht.) és annak végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet VI. fejezetében valamint a 37/2011.(III.22.) Korm. rendeletbe, valamint a 31/2020. (XII.16.) önkormányzati rendeletbe foglaltakkal összhangban kerül kiírásra.

 1. Pályázat célja:

A városban működő civil szervezetek által az alapcél szerint megvalósuló, öntevékenységre épülő szakmai, szabadidős és közösségépítő programok, kulturális, művészeti, sport és ifjúsági rendezvények támogatása. A civil szervezet szolgáltató, tanácsadó, esélyegyenlőséget elősegítő illetve érdekképviseleti tevékenységek támogatása. Kizárólag az alapcél szerinti tevékenységhez kapcsolódóan az éves – a szakmai feladatok ellátásához szükséges – működési költségeinek támogatása.

2. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg: 12.500.000 Ft, melyet Budaörs Város Önkormányzata a 2022. évi költségvetésében a „Társadalmi önszerveződések támogatása” előirányzat terhére biztosít.

3. Pályázat benyújtására jogosultak:

Budaörsi székhelyű és Budaörsön működő 2021. december 1-ig bejegyzett, nyilvántartásba vett civil szervezetek: alapítványok és egyesületek.  Továbbá Pest megyei székhelyű karitatív tevékenységet ellátó szervezetek, amelyek tevékenységüket rendszeresen Budaörsön végzik.

4. Nem nyújthatnak be pályázatot:

  • magánszemélyek, gazdasági társaságok, biztosító egyesületek, szakszervezetek, pártok, párt részvételével létrehozott szervezetek; közalapítványok, egyházak; civil társaságok, társulások és szövetkezetek
  • nem budaörsi székhelyű szervezetek – kivéve azon civil szervezetek, akik Pest megyei székhelyűek és Budaörsön karitatív tevékenységet látnak el.
  • azon civil szervezetek, akik a 2022 évi költségvetésből támogatásban részesülnek (soron támogatottak, iskolák alapítványai stb.)

 5. Pályázatból kizárásra kerül azon civil szervezet (érvénytelenségi okok):

  • amely 2021 évi azonos célú önkormányzati támogatásával nem számolt el.
  • amelynek lejárt köztartozása van illetve felszámolási eljárás, törlés alatt áll
  • amelyet 2021.12.01-ig nem vett nyilvántartásba a bíróság (jogerős döntés)
  • amely az Áht. és a Civil tv. alapján összeférhetetlennek minősül.
  • amely nem szerepel az Országos Bíróság Hivatal által vezetett országos névjegyzék nyilvántartásában.
  • amelynek nincs www.birosag.hu oldalon elérhető, teljes (mérleget és eredmény kimutatást magába foglaló) a pályázó adatait tartalmazó, aláírt és scannelt vagy az OBH által elektronikus érkeztető bélyegzővel ellátott/ elektronikusan visszaigazolt utolsó lezárt üzleti évről szóló számviteli beszámolója.
  • amely pályázó a tárgyévet megelőző lezárt üzleti évben a Tao. tv. alapján 3.000.000 Ft-ot meghaladó összegű támogatásban részesült.
  • amely a határidő lejárta után adja postára/ nyújtja be pályázatát.
  • amely a hiánypótlási határidőn belül nem pótolja az elbíráláshoz szükséges adatokat
  • amely nem budaörsi bejegyzett székhelyű.  Kivéve azon civil szervezetek, akik Pest megyei székhelyűek és Budaörsön karitatív tevékenységet látnak e.
  • amely nem Budaörs Város Önkormányzat űrlapján nyújtotta be pályázatát.

6. Támogatás és saját forrás mértéke:

Az egy pályázó által igényelhető és elnyerhető maximális támogatás: 500.000 Ft.

Ezen belül működési költségekre igényelhető és elnyerhető maximum: 150.000 Ft

Kiíró a támogatást az igényeltnél alacsonyabb összegben is megállapíthatja.

Az igényelhető és elnyerhető támogatás alsó határa: 100.000 Ft.

A pályázat benyújtásához Pályázónak önrész/saját forrás biztosítása nem szükséges.

7. Támogatási (megvalósítási) időszak és a támogatás formája:

A pályázat 2022. március 1. és 2023. február 15. között megvalósuló, a pályázati célok között részletezett tevékenységének gyakorlásához, programjainak megvalósításához nyújt egyszeri, vissza nem térítendő támogatást.

A pályázni- támogatást igényelni csak a támogatási időszakon belül megvalósuló programokra lehet.

 8. Támogatható tevékenységek, költségek és kiadások:

– Működési költségek: iroda – terembérlet, szakértői díjak, könyvelő díja, irodaszer, nyomtatvány, postaköltség, reklám, kommunikációs költségek, tagdíjak, nevezési díjak, egyéb szorosan a működést biztosító kiadások, működést elősegítő eszközbeszerzések.

–  Rendezvények, programok, tevékenységekhez kapcsolódó dologi kiadások: tiszteletdíjak, megbízási díjak, anyagköltségek, igénybevett anyagjellegű szolgáltatások, egyéb szolgáltatások, bérleti díjak, kis értékű tárgyi eszközök beszerzése, szállás-, – utazási- költségek, tábor, kirándulás,

– étkezési/ vendéglátási költség az összes támogatás max.:10%-ának mértékéig- kivéve, ha kifejezetten vendéglátás megvalósítására vonatkozik a pályázat.

9. Pályázat benyújtásának módja:

A pályázatot kizárólag az erre a célra kialakított pályázati űrlapokat kitöltve lehet benyújtani a pályázati útmutatóban mellékeltek szerint.

A pályázatot és annak mellékleteit 1 példányban írásban papíralapon, zárt borítékban ( személyesen vagy postai úton) kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal- Polgármesteri Kabinet irodájára címezve.

Továbbá 1 példány elektronikus pdf. dokumentumban is benyújtható- egységes pdf. dokumentumban scanelve-  a kabinet@budaros.hu e-mail címre. Mindegyikre kérjük ráírni: „Civil pályázat”

A pályázati kiírás és a pályázati űrlapok letölthetőek a Polgármesteri Hivatal honlapjáról: www.budaors.hu

(…)

11. A pályázatok elbírálásával és döntéssel kapcsolatos tudnivalók:

A pályázatok elbírálásának végső határideje: 2022. április 27.

Az egyesületek pályázatát a Közoktatási, Művelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság bírálja el, az alapítványok pályázatát a szakbizottság javaslata alapján a Képviselő-testület.

A döntéshozó a kértnél alacsonyabb összegben is megállapíthatja a támogatást illetve indoklás nélkül dönthet úgy, hogy nem támogatja a pályázatot.

A pályázat eredményéről minden pályázó írásban (e-mailen) kap értesítést legkésőbb a döntést követő 15. napig.  A pályázatokkal kapcsolatos döntések az Önkormányzat honlapján – www.budaors.hu a döntést követő 10 napon belül közzétételre kerülnek.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

 A támogatások elszámolására vonatkozó szabályokat részletesen a 31/2020. (XII.16.) önkormányzati rendelet szabályozza.

Jelen pályázati kiírás részét képezi a Pályázati útmutató és a Pályázati adatlapok, melyek letölthetők a www.budaors.hu oldalról is illetve igényelhetők a fenti elérhetőségek egyikén.

 (…)

13. Pályázat benyújtásának határideje és helye:

A pályázat postai úton vagy személyesen nyújtható be, a benyújtás határideje (a postabélyegző végső dátuma): 2022. március 25.

A fotó csak illusztráció!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here