Összetartozás, barátság és szórakozás „másképpen” – beszámolónk a budaörsi Empátia Napról

0
1226

Az empátia segítségével látunk a másik ember szemével, hallunk a fülével és érzünk a szívével – hangzott el a köszöntők sorában. A Mozgáskorlátozottak Budaörsi Egyesülete által szervezett,  idén 16. Empátia Nap fő üzenete pedig az összetartozás, a barátság és a szórakozás volt, „másképpen”, de mégis ugyanúgy.

Az összetartozás, a barátság és a szórakozás „másképpen”, de mégis ugyanúgy – ez volt a 16. budaörsi Empátia Nap fő üzenete, amit a Mozgáskorlátozottak Budaörsi Egyesülete az idén szeptember 23-ra, szombatra szervezett meg. Fodorné Judit elnök szerint – aki, miközben 10 óra előtt negyedórával kérdezgettük, a kistányérokra pakolta segítőivel a vendégváró sajtos masnikat – az úgynevezett ép emberek közül sokan hiszik azt, hogy a sérült vagy valamilyen fogyatékossággal született társaik unatkoznak, hogy nem járnak szórakozni, hogy ki vannak zárva az olyan programokról, mint például a tánc. Ezért is kell időről-időre megmutatni, hogy ez nem így van. A műsort tehát nagyon tudatosan állították össze, hogy egyfelől szórakoztasson, másfelől, hogy bizonyítsák, ők is képesek másokat szórakoztatni. Ennek jegyében nagyon megható volt Fodor Nikolett (az elnök down szindrómás lányának) szavalata, és a program csúcspontját kétségtelenül a budapesti Roll Dance előadása jelentette, amikor kerekesszékhez kötött fiatalok táncoltak különféle stílusokban „ép” párjaikkal.

A protokoll szerint a köszöntők sorát Wittingoff Tamás polgármester nevében Vágó Csaba kabinetvezető nyitotta meg. „Az empátia segítségével látunk a másik ember szemével, hallunk a fülével és érzünk a szívével” – mondta. Majd egy tudományos kutatásból idézve megtudtuk tőle, hogy az egér is megijed, ha látja, hogy a társa bajba kerül, de ha kikapcsoljuk az empátiáért felelős agyterületet, az érzés elmúlik. Viszont minél jobban megszokják a társukat, annál empatikusabbak lesznek, tehát az empátia fejlődik. Az embereknél ez még inkább így van. Majd a polgármesteri kabinet vezetője hangsúlyozta, hogy a budaörsi önkormányzat mindenképpen igyekszik „valamennyi segítségre szoruló csoportra odafigyelni és támogatni. A lényeg persze, hogy ezt ők is érezzék.” S még hozzátette: „a Mozgáskorlátozottak Budaörsi Egyesülete az egyik legaktívabb önsegítő szervezet a városban.” Egy kis történelem: 1981-ben alakultak meg a Pest megyei egyesület szervezeteként és 2005 óta rendelkeznek önálló jogi személyiséggel.

Egy másik ilyen, bár fiatalabb, 12 éves szervezet a Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete, amelynek alelnöke Jenei András kapott szót az Empátia napon. Két dolgot emelt ki: az október elsején megnyitó új rehabilitációs központot  és az ennek anyagi forrásait kiegészítő Ghymes jótékonysági koncertet a Fehér Bot Napjához kapcsolódóan.

A törökbálinti sváb táncosok és a budaörsi Piros Rózsa Dalkör pacsirtái között invitálta a mikrofonhoz a dalkör illetve a műsor vezetője Berenténé Erzsike a Budaörsi Egészségügyi Központ főorvos igazgatóját, dr. Gamal-Eldin Mohamedet. „Egészségügyi szemléletünkben egyre jobban közeledünk ahhoz a célunkhoz, hogy ne a betegség, hanem a beteg, az ember legyen a központban” – kezdte mondandóját. (Bővebben erről például az idén márciusban a Budaörsi Napló által szervezett Egészségnapon volt szó.)  A mozgássérült emberek nagyon sok esetben nem részesülnek ép embertársaikkal azonos színvonalú egészségügyi ellátásban. Ennek oka részben az, hogy az egészségügyi szolgáltatást nyújtók nem ismerik a mozgássérült emberek jogait, részben pedig az, hogy nincsenek pontos ismereteik a mozgássérült emberek speciális szükségleteiről” – tárta fel a fő problémát. Megoldást is kínálva: „Alapelvünk, hogy az egészségügyi ellátás során minden beteg megőrizhesse az emberi méltóságát és önazonosságát, és hogy önrendelkezési és minden egyéb joga csorbítatlan maradjon.” Végül tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy a budaörsi egészségügyi központ kilábalt a válságból és az utóbbi fél évben számos fejlesztést hajtottak végre, legutóbb például új szakrendelést nyitottak.

A finom ebédig többek között Bányai Márton és marosvásárhelyi barátai szórakoztatták a közönséget, délután pedig egyebek között Nagy Edit és Pék Máté versenytáncosok, akiknek a nemzetközi eredményeiről mi is folyamatosan beszámolunk.

A délutánt a sokak által várt tombolahúzás zárta, bár utána az egyesületi tagok még jó ideig beszélgettek egymás között. Az egymás között azonban most kicsit tágabban értendő, hiszen a budaörsiek mellett itt voltak a biai, taksonyi, zsámbéki és más környező településekről is a társegyesületek, illetve a Pest megyei „központ”-tól, az elnök Chikán Csaba, aki az országban elsőként 1978-ban (!) alapított mozgáskorlátozottak számára egyesületet és számos könyvet írt az „esélyegyenlőség – fogyatékosság” témában.

A helyszínt, mint korábban is, a Jókai Mór Művelődési Központ biztosította, a technikai szolgáltatásokkal együtt. Nagy előrelépés viszont az előző évekhez képest, hogy az idén nyáron (végre!) kialakították az épületben az akadálymentesített, mozgássérültek által is használható mellékhelyiséget – hívták fel rá a szervezők a figyelmünket.

Ecseri Imre – aki 1983 és 2012 között vezette az egyesületet, és feleségével, Erzsivel jelenleg is a legaktívabb tagok – miközben az egyik szemével futkározó, apró unokáját figyelte, búcsúzul azt mondta lapunk munkatársainak:  „Remélem, itt lesztek jövőre is!”

Fotók:Petőházi Emese

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here