Országos Rajzfilmünnep – a PostART-on is

0
45

Idén újra megrendezik az Országos Rajzfilmünnepet, melyhez Budaörsön a PostART Kulturális Színtér is csatlakozott – mint már több éve -, így november 18-án vetítések lesznek a PostART nagy termében.

Idén november 18-a és 20-a között kilencedik alkalommal kerül sor az Országos Rajzfilmünnepre. Ahogy a fesztivál címe is jelzi, nem csak egy helyszínre koncentrálódik az esemény. Abaújkérttől Zámolyig, megyénként 5-7 helyszín biztosítja a teljes kikapcsolódást kicsiknek és nagyoknak, az egész családnak. A helyszínek listája és a megtekinthető rajzfilmek folyamatosan frissülnek. A vetítések mellett a helyszínek többsége izgalmasabbnál izgalmasabb kísérőprogramokkal (kézműves foglalkozás, kvíz, totó, táncelőadás, stb.) várja a látogatókat.

Ki ne emlékezne a Vizipók-csodapókraFrakkra, esetleg a Futrinka utca lakóira vagy a Magyar népmesék szereplőire? Ezen a hétvégén BÁLINT ÁGNES írói és dramaturgi munkássága között is „mazsolázhatunk”. A 65 éves PANNÓNIA FILMSTÚDIÓ alkotásainak köszönhetően különös kalandokba keveredhetünk Mézga Aladárral, kivételes alkalmak egyike, hogy mi kérhetjük következőként Dr. Bubót, és A nagy ho-ho-horgász főcímdalát egyként énekelhetjük ezen az ünnepi hétvégén. Továbbá, tisztelegve JANKOVICS MARCELL animációs filmes életműve előtt, olyan rajzfilmklasszikusokat is megnézhetünk, mint a János vitéz és Az ember tragédiája. Külön megtiszteltetés, hogy a IX. Országos Rajzfilmünnep fővédnöke RUBOVSZKY ÉVA, Jankovics Marcell özvegye.

Találkozzunk szívünknek kedves mesehősökkel a IX. Országos Rajzfilmünnepen és ünnepeljünk együtt!

Részletes filmlistát és vetítési időpontokat a hamarosan létrehozott eseménynél lehet megtekinteni.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here