Olaj Gergő: „Amikor táncolok, elfelejtek mindent”

0
1827

Olaj Gergely volt a múlt hét pénteken este a budaörsi Ki mit tud tánckategóriájának győztese „Energia” című, saját koreográfiájával. A zsűri elnöke szerint berobbant a színpadra, mint egy kis ördög, és mindenkinek leesett az álla a 13 éves fiú tehetségétől. Vele és édesanyjával beszélgettünk a táncról és a tervekről.

Gergő négyéves kora óta táncol itthon, már akkor látszott a mozgásán, hogy később is folytatni fogja” – mondta lapunknak az édesanya, Olajné Tóth Eszter. Gergely másodikos kora óta tanulja is a műfajt. Édesanyja az ECDS Tánciskolát emelte ki, ahol a fiú sokat tanult és több versenyen is részt vett velük, valamint jelenlegi iskoláját, a Black Time Hip Hop Tánciskolát, ahol Gergőt Budaörsön Bana Dávid, Budapesten pedig Kántor Mátyás és Bedő István segítik tanárként. Ebben a tánciskolában Gergely rengeteg stílusban kipróbálhatja magát, most éppen a house műfajával ismerkedik. Szeret szerepelni, fellépni a tánciskola gáláján és a különféle városi rendezvényeken és a legszívesebben freestyle tánctudását mutatja be. Hetente négy táncórája van a fővárosban és vasárnaponként vesz részt Bakó Gábor táncóráján a budaörsi PostART-on.

Látjuk, hogy nagyon szereti a táncot, és hogy ez feloldja a feszültségeit, ezért mindenben támogatjuk” – tette hozzá az édesanyja.

Gergely jelenleg a Mindszenty József Római Katolikus Iskola hatodikos tanulója, nyolcadik után az újbudai Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolában szeretné folytatni a tanulmányait és persze a táncot.

Nekem a tánc kikapcsolódás. Amikor táncolok, elfelejtek mindent, ami aznap rossz volt, és csak erre koncentrálok” – fogalmazta meg a fiatal táncos.

Gratulálunk Gergelynek, és további sikereket kívánunk!

Tudósításunk a budaörsi ‘Ki mit tud”-ról ITT olvasható.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here