A boldogság jelenben történő megteremtéséről és az örömteli jövő kialakításáról sokat írtam az elmúlt hónapokban. De mi van akkor, ha gondunk van a változással, az elengedéssel, azaz a múltunk húz vissza és gyengíti mentális egészségünket?
Nézzük meg mit tanít nekünk a nyár és az ősz váltása az elengedésről és újrakezdésről!
Ahogy a hosszú, fényben fürdő nyári napok lassan átadják helyüket a hűvösebb, csendesebb őszi estéknek, sokan érezzük a változás súlyát. Az érzés nem mindig kerül kimondásra vagy megfogalmazásra, csak valamilyen nosztalgikus, kesernyés érzés kerít hatalmába. A nap még süt, de valahogy már más árnyalatokba öltözteti a fákat. A természet ritmusa bennünket is megérint: egyszerre van jelen bennünk a nosztalgia a mögöttünk hagyott nyár után és a ki nem mondott várakozás, hogy vajon mit hoz majd az új évszak. Az ősz szépsége vitathatatlan, mégis hordoz magában valamiféle fájdalmat, veszteséget. A fák elengedik leveleiket, a meleg napfény gyengül, a természet lassan visszahúzódik. Valami, ami eddig éltetett, elmúlik – és ez fáj.
Hasonló érzést élünk át, amikor az életünkben kell elengednünk valamit, amihez erősen kötődtünk. Lehet ez egy kapcsolat, egy személy, egy munkahely, egy megszokott rutin vagy egy szerep. Amikor véget ér egy kapcsolat vagy megszűnik egy munkahely esetleg egy költözés miatt elveszítjük a napi kapcsolatot szeretteinkkel, barátainkkal az üresség érzése elhatalmasodhat rajtunk. A veszteség mindig hiányt hagy maga után, főleg ha erős érzelmi szálakat kell elengednünk. Nemcsak a hiány fáj, hanem az is, hogy a megszokott kapaszkodóink eltűnnek az életünkből, a napi rutinunk felborul. Már nem vár otthon az, akivel hosszú éveket töltöttünk együtt, már nem megyünk végig a megszokott utcákon vagy nem mosolyog ránk reggelente a portás a munkahelyen. Nehezén éljük meg a változást, hiszen a változás sosem egyszerű. Különösen nehéz, ha mindez rajtunk kívül álló okok miatt történik, ha nem mi választjuk a változást, hanem egyszerűen hozza az élet. Sajnos sokszor rossz dolgok történnek velünk, amire egyáltalán nem vágyunk, sőt nem is vagyunk felkészülve, de mégis kénytelenek vagyunk elszenvedni, elviselni. Ahogy az ősz is eljön, akkor is, ha ragaszkodnánk a nyárhoz – nem kérdez, csak beköszönt.
Mégis, a természet bölcsessége itt is segíthet. Az ősz nem vég, hanem átmenet: a tél csendjének előkészítése, hogy tavasszal új élet fakadhasson. Minden lehulló levél helyet teremt az újnak. Ugyanez történik velünk is: ha megengedjük magunknak a veszteség, a hiány és a fájdalom megélését majd feldolgozását, lassan végbemegy a változás és meg érkezik az új egyensúly, az új tartalom, az új kezdet.
Sokszor nagyon nehéz feldolgozni a velünk történteket. Nincs ráhatásunk arra, hogy ne történjenek meg velünk bizonyos dolgok, de arra igenis van, hogy hogyan állunk hozzá, ha megtörténik. Mindenkinek felelőssége van abban, hogy feldolgozza a veszteségét, visszanyerje mentális egyensúlyát és továbblépjen.
Törődjünk magunkkal ilyenkor ugyanolyan szeretettel és megértéssel, ahogy a legjobb barátunkkal tennénk. Ha arra van szükségünk, engedjük meg magunknak a könnyeket, sirassuk el, amit elvesztettünk. Sokkal jobb kiadni magunkból a feszültséget, haragot, fájdalmat, mint cipelni magunkkal a terhet akár sok-sok éven át. Sokszor talán nem is tudatosul bennünk, hogy feldolgozatlan veszteségünk van, pedig a veszteség és gyász egészen jól látható tünetekkel jár. Sokszor úgy érezhetjük, mintha hullámvasúton ülnénk: egyszer már egészen jó kedvünk van, de aztán jön egy pillanat, egy érzés, egy illat, egy dallam vagy bármi más, ami eszünkbe juttat egy fájó pillanatot az életünkből és ilyenkor érzelmi mélyrepülésbe kezdünk. Azt gondoljuk talán, hogy depresszív hajlamúak lettünk vagy érzelmileg instabillá váltunk, de csak egy gyászfolyamatban vagyunk benne. A környezetünk egy ideig vigasztal, de aztán már nem tud mit mondani és kezd kényelmetlenné válni a bánatunk. Így következhet be az, hogy megrekedhetük a feldolgozás folyamán és elszigetelődünk. A „Hogy vagy?” kérdésre már inkább csak annyit mondunk: ”Köszönöm, jól”, noha belül sír a lelkünk.
A veszteség tehát fájdalmas, de új dimenziókat is rejthet magában. Lehetőséget is kínál arra, hogy újra értelmezzük önmagunkat és az életünket. A közelgő előadásom még több információt nyújt majd arról, hogy hogyan tudjuk felismerni, megérteni, elfogadni és feldolgozni a veszteséget úgy, hogy közben az újrakezdés energiáit is megtaláljuk. Szeretettel várlak, ha szeretnéd felfedezni, hogyan tudsz te is a természet ritmusával együtt, könnyebben és szabadabban átlépni a veszteségeiden, a változásokon.
Az „Elengedés és újrakezdés” előadás 2025.10.10.-én 19:00 órakor lesz a JMMK Közösségi Házban (Budaörs, Lévay utca 34)
Írta: Nagy Erzsébet
Mentálhigiénés tanácsadó, coach
www.eventuscoaching.com
A sorozat cikkei:
Boldogság online illúziók nélkül – Lelki egészségünk (11. rész) – Budaörsi Napló
A sorozat korábbi cikkei: ITT érhetők el.
Kapcsolódó programajánló: 
