Nyári szünet a könyvtárban

0
228

Sietnie kell annak, aki könyveket szeretne kölcsönözni a nyaralásra, hiszen a hét végén bezár a budaörsi könyvtár. A munka azonban a két hónapos nyári szünet alatt sem áll meg, mivel ezalatt nagyszabású felújítást végeznek majd el. 

A Gr. Bercsényi Zsuzsanna Városi Könytár már júniusban is kissé rövidített nyitvatartással dolgozott, hiszen a vasárnap mellett a megszokottal ellentétben szombaton sem volt nyitva. Július 3-a és szeptember 3-a között azonban felújítás miatt két hónapon keresztül minden részlege zárva lesz.

Aki könyvet szeretne még kölcsönözni a nyárra, az tehát jobb, ha siet, mivel e hét péntekéig, azaz június 30-áig még megteheti. A most kivett könyveket szeptember közepi visszavételi dátummal írják ki, így senkinek nem kell attól tartania, hogy kicsúszik a határidőből, bőven lesz ideje mindet kiolvasni, majd pedig ősszel visszavinni. 

A nyitás első napja: szeptember 4.