Nyári nagytakarítás a gardróbban

0
3715

Nagyon sokan fordítanak a nyári szabadságból néhány napot arra, hogy nagytakarításba fogjanak otthonukban, és ilyenkor a gardróbokból zsákszámra gyűlik össze kiselejtezésre kinőtt, alig vagy egyáltalán nem használt ruha, cipő. Manapság egyre többekben merül fel, hogy ezeket úgynevezett garázsvásáron vagy az interneten értékesítsék, és így egy kis jövedelmük is lesz belőle. Míg mások elajándékozzák a holmikat, első körben az ismerősöknek, és ami megmarad, azt jótékony célra ajánlják fel.

De hogyan és hova lehet vinni? Számos karitatív szervezet van, ahol befogadják. Budaörsön az MSZP (nem, ez nem pártpolitika!) Budapesti út 54. szám alatti irodájában, az udvaron lévő faházban lehet leadni azokat a holmikat, amikről úgy gondoljuk, hogy másoknak hasznos lehet. A helyi rászorulók (illetve bárki, aki úgy gondolja, hogy szüksége van rá) ezekből hetente kétszer, hétfőn 10-12-ig és szerdán 16,30-tól 18 óráig válogathatnak a nyitott börzén, illetve a párt aktivistái az adományokat innen az ország keleti részén fekvő legszegényebb településekre juttatják el, az ország minden pontjára, szó szerint, ugyanis a budaörsi adományok híre vidékre is eljutott. Folyamatosan várják az adományokat az Esély Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai (Petőfi Sándor utca 1.). És természetesen a budaörsi Vöröskereszt a Deák Ferenc u. 12-ben.

Mielőtt azonban bármelyik fenti helyre elvisszük az adományozásra szánt ruhákat, még egyszer nézzük át a csomagot, és válogassuk ki belőle azt, ami szakadt, foltos, pecsétes stb., vagyis ami hordhatatlan. A civilszervezetek ugyanis megdöbbentő fotókat tesznek közzé a közösségi oldalakon, hogy milyen dolgokat találnak az adományok között, rengeteg olyasmit, amelyek a szelektív hulladékgyűjtőkbe valók (Budaörsön ruhák számára ilyet csak a Tesco parkolójában találtunk), nem máshova. Ha pedig bizonytalanok vagyunk benne, hogy egy-egy használt ruha másoknak tényleg hasznos lehet-e még, mert sérült ugyan, de eldugott helyen, szinte alig látszik rajta, azt például a lakótelepen kitehetjük a hulladékgyűjtő konténerek mellé, mert ha valóban kell még valakinek, egy-két nap alatt elviszi onnan. Ez ugyan nem hivatalos, nem is legális megoldás, éppen ezért ha napokig ott marad, mert senkinek nem kell, inkább dobjuk bele a kukába, ne hagyjuk kint tovább, ne csináljunk vele rendetlenséget a közterületen.

Mihez kezdjen tehát a leselejtezett holmikkal?

  1. Hirdessen garázsvásárt (a szabályairól ITT írtunk),
  2. értékesítse az interneten (például ITT)
  3. adományozza el,
  4. de ami nem megfelelő minőségű, az menjen inkább a szelektív hulladékgyűjtőbe!

Jó gardróbtakarítást kívánunk!