Nőtt a bűncselekmények száma Budaörsön – kapitányi beszámoló

0
297

A bűncselekmények száma 44,6 százalékkal emelkedett 2022-ben az előző évhez képest, vagyis 680 „ügye” volt a rendőrségnek a korábbi 470-nel szemben, igaz, ebből közterületen „csak” 146 történt, ami a korábbi 140 után, ami 4,2 százalékos emelkedés.

Meglehetősen optimista képet sugall Budaörs közbiztonságáról a rendőrkapitány éves beszámolója, amit a jövő heti ülésén terjeszt a képviselő-testület elé. Bár ez az optimizmus inkább a beszámoló értékelő, második részében érezhető, mert az elején az összesített adatok szerint a bűncselekmények száma 44,6 százalékkal emelkedett 2022-ben az előző évhez képest, vagyis 680 „ügye” volt a rendőrségnek a korábbi 470-nel szemben, igaz, ebből közterületen „csak” 146 történt, ami a korábbi 140 után, ami 4,2 százalékos emelkedés. A részletekből kiderül, hogy főként a csalások és lopások terjednek erőteljesen. Illetve az informatikai eszközök segítségével élnek vissza a bűnözők az emberek jóhiszeműségével, tájékozatlanságával és csalják ki az adataikat, illetve pénzt. A lopások száma, ami eleve azért magasabb, mert Budaörsön sok bevásárló központ található, ahol nem helyiek az elkövetők, főként azért nőtt meg, mert a korábbinál sokkal többen próbáltak meg fizetés nélkül elhajtani tankolás után.

Gyakori téma a helyi közösségi oldalakon is, hogy természetvédelmi (vagy annak hitt) területeken láthatók építkezések. A beszámoló szerint egy ilyen ügyben valóban folyik már az eljárás, a Tétényi fennsíkon végeznek úgy földmunkálatokat, hogy ezzel veszélyeztetik az ott élő állatokat és növényeket.

Ami a közlekedés biztonságát illeti: 2018-ban volt a legtöbb baleset, majd utána a pandémia alatt lecsökkent, hiszen a forgalom is csökkent, majd 2021-ben ismét nőtt, ekkor két halásos baleset is történt, tíz súlyos és húsz könnyű sérülés, tavaly pedig egy halálos, hét súlyos és 30 (!) könnyű sérülés. A megelőzés érdekében lakossági bejelentések alapján tartanak a kritikus helyeken fokozott ellenőrzéseket, illetve igyekeznek kiszűrni az ittas vezetőket.

A rendezvények biztosítása, illetve az ukrán menekülteknek kialakított négy ideiglenes szállás ellenőrzése feladatot jelentett ugyan a rendőrségnek, de intézkedniük nem kellett senki ellen.

A beszámoló említést tesz az engedélyügyi tevékenységek között a lőtérről, amire külön cikkben térünk majd vissza, hiszen ez ügyben évtizedek óta pereskedik az önkormányzat a lőtér üzemeltetőjének kiadott engedélyek miatt.

A megelőzésről szóló részben olvasható, hogy Budaörsön az iskolák nem igényeltek iskolaőrt, viszont az ezzel nem összekeverendő „iskola rendőre” programban részt vesznek, amely elsősorban a tanintézmények környékén a gyalogos közlekedés biztonságát segíti.

A budaörsi önkormányzat, bár nem feladata, hiszen a rendőrség országos irányítás alatt áll, évente 11 600 000 forinttal támogatja a rendőrök bérét, további 20 millió forinttal pedig a lakosság védelme érdekében szükséges „túlszolgálatok” finanszírozását. Részben ennek köszönhető, hogy három körzeti megbízott van, akik kiemelkedő helyismerettel rendelkeznek. Ám kevesebbet voltak kint járőrözni, mint egy évvel előtte (70 százalékos volt a jelenlétük, ha az előző évet 100-nak tekintjük), és a fogadóórák kihasználtsága minimális volt, így másként kell tartani a kapcsolatot a lakossággal.

 

Korábbi cikkeink:

Budaörsi rendőrkapitány: „Minden bejelentésre a lehető legrövidebb időn belül reagálunk”

Rendőrkapitányi beszámoló: Kevesebb bűncselekmény, jelentős forgalom

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here