Nemzetközi fesztiválokra mehet a budaörsi kisfilm

0
1116

Ez a mintegy tízperces kisfilm arról szól, hogy egy szemüveges, pattanásos fiú szerelmes lesz alighanem az iskola legmenőbb csajába (nem tudom, hogy a mai fiatalok használják-e még ezt a kifejezést), de a lány kineveti és a fiú ezt nem tudja feldolgozni. Vagyis, bocsánat! Dehogy, nem erről szól. Hanem arról, hogy a fiú környezete nem tudja feldolgozni a tragédiát, ezért Istenhez könyörögnek magyarázatért. Vagyis bocsánat! Nem is ez a lényege, hanem…  

Ahhoz, hogy a mondatot be tudjuk fejezni, azt hiszem még egyszer, sőt még többször érdemes megnézni a filmet. Tegnap este mutatták be először a szerzők, a budaörsi ifjúsági klubban. A szereplők is itt és most láthatták először így egyben az egészet, s bizony volt, aki megkönnyezte.

A rendező Roczó-Nagy Zoltán, a Budaörs Rádió főszerkesztője, akinek nem ez az első filmje. Vallási témájút is rendezett már tavaly, egy egész estés nagyfilmet, A #Jézus – Apám nevében címmel (erről ITT írtunk), ami  a Passióról szólt, modern felfogásban. Viszont ez a mostani kisfilm az első, amit Wooders Movie Makerz név alatt a budaörsi Szent Benedek Iskola diákjaival közösen készített, és a film témája és forgatókönyve is hat ember, a rendező és öt diák közös munkájának az eredménye. A főbb szerepeket szintén a diákok alakítják, kiegészülve az ugyancsak budaörsi Ruzsonyi Ágnessel és Ágnes tanodájának a színésznövendékeivel, illetve Salamon Suba Lászlóval, a szintén városunkban élő színész-rendezővel. Bár kisfilmről és kis szerepről van szó, Suba nem kérette magát, első szóra igent mondott – tudtuk meg Roczó-Nagytól.

S ami nagyon jó hír, hogy a filmet beválogatták a legnagyobb nemzetközi keresztény filmfesztivál, az ICFF versenyprogramjába, ahol jelölést is kapott, mint leginspirálóbb rövidfilm. (A #Jézus – Apám nevében című kétórás alkotás tavaly versenyen kívül szintén szerepelhetett ugyanitt, amit 503 keresztény témájú alkotás közül választott ki akkor az amerikai zsűri.) Továbbá már mai friss információnk, hogy a kisfilm a Christian Online Film Festival versenyprogramjába is bekerült.

Az elismerések a fentieken kívül Novák Anikónak is köszönhetők, a budaörsi zeneiskola tanárának, akinek a csodálatos dala szól a képek és a szöveg alatt.

És mindenképpen meg kell még említeni Uzsák Tamás fővilágosítót és Szűcs Péter hangmérnököt, mert „e két nagyszerű szakember segítette a munkánkat és tanította menet közben a fiatal gárdát„- jegyezte még meg lapunknak Roczó-Nagy.  Hozzátéve: „Az alkotás egyik kiemelt célja ugyanis az volt, hogy elegendő időt hagyjunk a forgatás során arra, hogy a szakemberek elmagyarázhassák a szakmájuk csínját-bínját, tanítsák a srácokat, hiszen a Wooders Movie Makerz, ami szakkör formában működik a Szent Benedek Iskolában, azért jött létre, hogy a csapat filmezni tanuljon.

A filmet az ISFF-en Orlandóban május 2-5. között mutatják majd be, itt Budaörsön pedig, ahogy írtuk, tegnap láthattuk az ifjúsági klubban, de mint Roczó-Nagy Zoltán lapunknak még elmondta, igény szerint szerveznek újabb vetítéseket, illetve hamarosan más formában is elérhetővé teszik, hogy minél többen láthassák.

(Frissítés: ITT magát a filmet is nézheted!)

Képek a forgatásról: 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here