Nem minden LED fényhíd az, aminek látszik

0
446

Azoknak, akik nyitott szemmel közlekednek a magyar utakon biztos feltűnt már, hogy egyre több autón, elsősorban terepjárón látni LED fényhidat. Ezek a kiegészítő LED lámpák arra szolgálnak, hogy sötétedés után, vagy olyan helyen, ahol egyáltalán nincs közvilágítás a hagyományos lámpát kiegészítve többlet fényt biztosítsanak a sofőrnek.

Ezek a lámpák nagyjából 10 éve jelentek meg, felváltva a korábban használt HID és a hagyományos halogén izzós lámpákat. Ez alatt a 10 év alatt a LED technológia hatalmas fejlődésen esett át és a vásárlók szerencséjére a lámpák ára is normalizálódott. Azonban, ahogy az lenni szokott ezen a piacon is megjelentek az olcsó, silány minőségű, de ugyanakkor megtévesztő LED fényhidak, amelyek akár az autó elektromosságát is képesek
tönkre tenni.
Éppen ezért, ha úgy határozunk, hogy felszerelünk az autónkra egy LED fényhidat, akkor érdemes jól körbejárni a témát, hogy nehogy pórul járjunk. Összeszedtük, hogy mire figyeljünk LED fényhíd vásárlásakor.

E jeles vagy nem E jeles fényhíd?

Közúton csak és kizárólag E jellel rendelkező LED fényhidat lehet használni, de ez nem jelenti azt, hogy azok a fényhidakat nem szerelhetjük fel, amelyek nem rendelkeznek e jelzéssel. A legtöbb esetben nincs szükség a közúton fényhídra, így az esetek 90%-ban tökéletes elegendő a sima, e jelzés nélküli LED fényhíd is. Aki mégis ragaszkodik az e jelzéshez, annak javasoljuk, hogy jól járja körbe a témát, mert nagyon sok hamis jelöléssel gyártott fényhíd létezik, és a büntetést sosem az eladó, hanem a vevő állja.

Hány év garancia van a fényhídra?

Nagyon fontos, hogy egy LED fényhidat nem egy két évre tervez az ember. A lámpa fel és
leszerelése ugyancsak időigényes, éppen ezért megbízható márkát kel vásárolni, megbízható forrásból. Érdemes olyan márkát választani, akik legalább 3 év garanciát vállalnak a lámpára és messzire elkerülni azokat a kereskedőket, akik ennek a töredékét. A magyar piacon vagyis örök élet garanciát vállal.

Mekkora teljesítményű a LED fényhíd?

Túl nagy teljesítményű lámpa garancia a gyenge minőségre. A nagy teljesítmény a gyenge
LED chipekre utal. Éppen ezért a gyártók 400 vagy akár 1000 watt teljesítményű LED chipet is bele szerelnek a lámpába, de ezeknek a fényereje még mindig elmarad egy jó minőségű, ugyanakkor csupán 150 wattos lámpáétól. A túl nagy teljesítmény rövid távon képes károsítani az autó akkumulátorát és a generátorát is.

Ha LED fényhidat szeretne, akkor csakis megbízható márkát válasszon, ami a felszerelést követen hosszú éveken keresztül kiszolgálja a tulajdonosát. Érdemes szakértőkhöz fordulni, akik segítenek a választásban.

Írásunk a Linkek.hu közreműködésével készült.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here