Négy okoszebra és hat új buszváró lesz még a városban

0
67

Örömmel adta hírül a napokban dr. Tóth Ferenc önkormányzati képviselő, hogy a körzetében okoszebra létesül. Erről a testület még a decemberi ülésen döntött, és nemcsak ez az egy, hanem összesen négy okoszebra és hat új buszváró lesz még a városban.

A képviselők a 2024. decemberi ülésen hozzájárultak a Publimont Kft. és az Euro Publicity Kft.-vel a reklámgazda feladatok ellátására (eredetileg 2009-ben 15 év határozott időtartamra kötött, amit 2024. áprilisában módosítottak) szerződés újabb módosításához. Az eredeti szerződés szerint a cégeknek 33 darab utasvárót kellett volna kihelyeznie, cserébe pedig ők hasznosíthatják a buszmegállókon és az önkormányzati táblákon a reklámfelületeket. Ebből most még 10 darab fedett várót kellett volna létrehozniuk, és most azt ajánlották, hogy négy váró helyett inkább négy okoszebrát építenek. Azaz további hat fedett buszvárót és négy LED fényekkel ellátott okoszebrát telepítenek még  Budaörsön hamarosan. „Így ez a négy okoszebra az önkormányzatnak nem kerül pénzébe” – mondta kérdéseinkre válaszolva Lőrincz Mihály a városháza műszaki ügyosztályának a vezetője. Hozzátéve: a fentieken kívül a reklámcégek még egy nyilvános vécét is létrehoznak és az összes (26 darab) önkormányzati hirdető táblát felújítják.

Az okoszebrák helye:

Mi az az okoszebra? Néhány éve kezdték el telepíteni országszerte az okoszebrákat, aminek a lényege, hogy a sima fehér csíkozást néhány útburkolatba helyezett LED prizmával egészítik ki, amelyek a hozzájuk kötött érzékelők segítségével már akkor elkezdenek villogni, amikor a gyalogos az átkelőhöz ér, de még nem lép le az úttestre. Erre azért van szükség, mert az autósok már 50 km/órás sebességnél is csupán az átkelők 60 százalékát, a középső szakaszát látják élesen. Ezzel szemben a két szélét csak homályosan, pedig a gyalogosok éppen onnan érkeznek, vagy ott várnak, amíg biztonságosan áthaladhatnak. A felmérések szerint az autósok megállási szándéka az ilyen zebráknál 76 százalék, míg a hagyományosaknál  55 százalék.

A decemberi előterjesztés: ITT érhető el.

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here