„Ne fűts hulladékkal”; második felvonás: a megoldás

0
1323

Két héttel ezelőtt beszámoltunk arról az új kezdeményezésről, amelynek célja, hogy véget vessen az erősen környezetszennyező hulladékégetésnek, amelyet sokan fűtésként használnak. Tegnap este második alkalommal ültek össze a „Ne fűts hulladékkal” mozgalom vezetői és az érintettek a GYEREk-BErek Környezettudatos Foglalkoztatóházban, hogy a két héttel ezelőtt elkezdett közös gondolkozást folytassák, és szilárd bázist építsenek az összefogásnak. Ezúttal a múltkor körvonalazott hulladékkal fűtő embertípusok figuráihoz rendeltek egyénre igazított megoldási javaslatokat. A találkozó végén Várady Zsolt elmondta, milyen lehetőség van arra, hogy az érintettek aktivizálódhassanak.

A „Ne fűts hulladékkal” mozgalom január 24-i találkozóján elsőként Szücs-Winkler Róbert vázolta fel a hulladékkal fűtők három jellemző típusát, melyeket előző alkalommal gyűjtöttek össze a résztvevők. A mostani jelenlévők feladata pedig az volt, hogy e csoportokat tanulmányozva, egyénre szabott megoldási javaslatokat gyűjtsenek, hogyan tud segíteni a közösség.

A kispénzű, alacsony iskolázottságú, ám alapvetően nem rossz szándékú típus a megélhetési gondjai miatt kényszerül arra, hogy bármit eltüzeljen, amihez hozzájut, és a hulladék elégetésével szemétszállítási díjat sem kell fizetnie. Fűtési problémájának megoldásaként a közvetlen segítségnyújtáson kívül felmerült a szociális tüzifa igénylésében való közreműködés, illetve a – főként az üdülőtelkeken – kiszáradt fák kivágásának engedélyeztetése is.

A másik típus, aki nem áll rosszul anyagilag, inkább a hozzáállása miatt követi el a nagyfokú környezetszennyezést. A nemtörődömség, az infantilis világszemlélet jellemzi, akinek fontosabb a saját önérzete, mint az, hogy másokra is tekintettel legyen. A spórolás is szerepet játszhat magatartásában, de nagyobb hangsúly esik arra az ismeretlen eredetű sértettségre, amely miatt haragban áll az egész világgal. Ilyen esetben célravezetőnek tűnik az egészségre tett hatás ismertetése, hiszen maga az elkövető sem mentesül a káros hatástól. Ezen kívül mindenki egyetértett azzal, hogy néhány figyelmeztetés után a hatóság segítségét kérve a büntetés elrettentő hatásával érdemes próbálkozni.

A harmadik csoportba tartoznak a gyűjtögetők, akik részben anyagi megfontolásból halmoznak fel maguk köré dolgokat, a jó lesz még valamire elvén, részben pedig szintén önző módon, környezetükkel szemben felelőtlenül gondolkoznak, illetve ilyen kérdéseken egyáltalán nem töprengenek. Ők a legkönnyebben tetten érhetők, hiszen ingatlanukon ott sorakoznak a tüzelésre váró anyagok is, és nagy mennyiségű hulladékot tárolni eleve illegális. Első lépésben azonban a kevésbé radikális megoldások közül elsősorban nem is velük, hanem azokkal a szomszédokkal érdemes beszélni, akik a gyűjtögető révén szabadulnak meg  lomjaiktól, hogy ne hordják hozzá. De ugyanilyen fontos ez esetben is a tájékoztatás a várható egészségügyi következményekről, illetve a figyelmeztetés, miszerint komolyabb hatósági vizsgálatra számíthat, ha nem változtat.

Az elmúlt két hétben az akció szervezője Várady Zsolt felkereste azokat az intézményeket, ahonnan segítséget kaphatnak az áldozatok, illetve pontos felvilágosítást nyújthatnak: Budaörs Város Önkormányzatát, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot, a Budakeszi Járáshivatalt, konzultált a helyi önkéntes tűzoltókkal és a rendőrkapitánysággal. Felvetette egy olyan találkozó lehetőségét, ahol tájékoztatnának minden intézmény feladatáról, hatósági jogköréről, melyre február elején kerül majd sor.

Annak érdekében, hogy a városvezetés és a hatóságok tisztán tekinthessenek a problémára és annak kiterjedésére, Várady Zsolt kéri az érintetteket, hogy akár név nélkül, írják meg, ha a környezetükben tapasztalnak illegális fűtésre utaló jeleket, és küldjék el a tortenetem@nefutshulladekkal.hu email címre. Ezen kívül a szervezők várják a lakosság beszámolóit a tettekről is, mit próbáltak tenni,
hogyan vették fel a kapcsolatot a hulladékégető szomszéddal, és ha már írtak a járási
hivatalnak, azt mikor tették, mennyi idő múlva történt intézkedés, és ha kijöttek,volt-e tetten érés, vagy milyen kimenetele lett a látogatásnak.

Ezen kívül aláírásgyűjtő íveket is kiosztott és bárki kérhet, aki egyetért a kezdeményezéssel és növelni szeretné a támogatottságát. Érdeklődni lehet az info@nefutshulladekkal.hu címen lehet.  

Még két alkalommal rendeznek találkozót a szervezők a GYEREk-BErekben, január 31-én és február 7-én.

Következő alkalommal improvizációs színjátszásban tapasztalt személyek segítenek majd abban, hogy a panaszosok képzeletbeli párbeszédet gyakorolhassanak velük, hogy minél felkészültebbek lehessenek, amikor valóban szembekerülnek esetleg a hulladékkal tüzelő polgártársukkal.

Sorozatunk korábbi cikkei: ITT és ITT.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here