Ne dobja a kupakot a szemétbe, inkább segítsen vele!

0
1869

Városunkban szerencsére egyre többen szorgosan gyűjtik és viszik el a lakótelepi Közösségi Házba a műanyag kupakokat, amelyekkel egy beteg kislányon, Zólyomi Kittin segítenek.

Régóta szívügyem a környezettudatos életmód, ezért odafigyelek arra, hogy a lakásunkban keletkező szemetet a megfelelő módon szelektíven gyűjtsem, és hetente elviszem a városunkban fellelhető valamelyik szelektív hulladékgyűjtő szigetre. Itt azonban sokszor látok az összenyomott PET-palackok között olyan műanyag kupakokat, amelyeknek jobb helye is lehetne, hiszen a lakótelepi Közösségi Házban már három éve gyűjtik a kupakokat egy súlyosan beteg kislány, Zólyomi Kitti gyógykezelésére.

Kitti 2003-ban született. A szülés közben komplikációk léptek fel, amelynek következtében a kislánynál a későbbiekben súlyos agytörzsi működészavart állapítottak meg. A szülei és a családja összefogott, és országos kupakgyűjtésbe kezdett, hogy finanszírozni tudják a kislány külföldi gyógykezelését. A család mindennapjait a Segíts Zólyomi Kittinkének nevű Facebook-csoportban lehet nyomon követni. A gyűjtésbe három évvel ezelőtt bekapcsolódott a budaörsi Közösségi Ház is, ahol közvetlenül a bejárat előtt egy nagy vesszőkosárba lehet dobni az összegyűjtött kupakokat.

„Havonta három-négy zsák gyűlik össze” – válaszolta lapunk kérdésére Pintér Krisztina, a Közösségi Ház vezetője. „Amint megvan ez a mennyiség, felhívom Kitti nagypapáját, aki pár napon belül már jön is a zsákokért. Véleményem szerint számára ez már egyfajta küldetés, hogy segítsen az unokáján.”

Fontos tudni, hogy bármilyen formájú és színű műanyag zárófedő (például ásványvizes és üdítős palackokról, italos kartonokról, tejszínes dobozról, samponokról, tusfürdőkről, szappanokról, kenőcsökről és krémekről, kávésüvegről, gyógyszerekről) gyűjthető, amely a háztartásokban keletkezik. A kupakok kilóját jelenleg 60-70 Ft-os áron veszik át, ez a mennyiség mintegy 250-300 darab kupakot jelent. Azaz több, mint négymillió kupak szükséges egymillió forint összegyűjtéséhez. Irdatlan nagy számok ezek, de itt is igaz a régi mondás, miszerint sok kicsi, sokra megy.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here