Nagy Imre újratemetése és egy januári budaörsi kiállítás

0
37

Ma 31 éve volt Nagy Imre, az 1956-os forradalom miniszterelnökének és társainak 1989. június 16-i újratemetése a kommunizmusból a demokráciába vezető magyar átmenet egyik legnagyobb hatású szimbolikus eseménye.

1988 tavaszán Kádár János, a kommunista Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára egy amerikai televíziónak adott interjúban kijelentette, hogy Nagy Imrét nem lehet rehabilitálni. Kádár azonban, akinek uralmához Nagy Imre kivégzése kötődött, még megélte a néhai mártír miniszterelnök, hatalmas tömeget megmozgató újratemetését, amely a budapesti Hősök terén tartott ünnepélyes megemlékezéssel indult.

Budaörsön január 13-tól egy hónapig volt látható az a kiállítás a városházán – az ARTalakulás Galéria szervezésében- amely Horváth Ernő fotóriporter dokumentarista fényképeiből nyílt. A megnyitón a fotók témájában és a kerek évforduló alkalmából Ungváry Krisztián történész tartott előadást a 30 évvel ezelőtt történt rendszerváltozás folyamatáról. Egyebek között arról beszélt, hogy amikor 1982-ben az ország a csőd szélére került, akkor kezdett fény derülni arra, hogy a korábbi, a pártállami rendszer nem fenntartható. 1987-ben az NSZK-tól kapott nagy összegű hitel, egymilliárd német márka segített elkerülni a csődöt és végül 1988-ban mondta ki először Hámori Csaba, a Politikai Bizottság tagja, hogy a kommunizmus megvalósítása nem reális. A rendszer megváltoztatásának megakadályozása érdekében azonban a pártállami vezetők különböző taktikához folyamodtak. Ilyen volt az 1985-ös választás, ahol – gondos előkészítés után – több jelölt közül lehetett választani, így a hatalom legitimitása nagyobbnak tűnt. Ezen kívül az ellenzéki szervezeteket (népi és urbánus) igyekeztek egymás ellen fordítani, így gyengítve azokat. Az pedig, hogy 1989 januárjában Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront főtitkára kijelentette, hogy ’56 nem ellenforradalom volt, hanem népfelkelés, lehetőséget adott arra, hogy kinyilvánítsák, az MSZMP nem Kádár János öröksége, hanem Nagy Imréé, mert az MSZMP azóta is azokért a célokért küzd, amiért annak idején Nagy Imre. Ahogy Kovács László, akkori államtitkár megállapította: ez azt jelenti, hogy a másik oldal is mi vagyunk. Hiszen így Nagy Imre gyilkosai és hívei „eggyé váltak”, ezáltal nincs szükség ellenzékre sem. Horváth József vezérőrnagy, az Állambiztonság vezetője is kimondta 1988-ban, hogy a kommunizmus belátható időn belül nem fog megvalósulni, ebből is látszott, hogy a Párt sem hisz abban, amit a nyilvánosság előtt hirdet. Ezért az MSZMP törekedett arra, hogy változtasson a rendszeren és különböző forgatókönyveket dolgozott ki rá, melyekből végül azt választották, hogy koalíciós államvezetés látszatát igyekezzenek kialakítani álpártokkal, illetve a „civil” szervezeteknek (szakszervezetek, Hazafias Népfront) is helyet biztosítottak benne, melyek valójában ugyanúgy a Párt irányítása alatt voltak. Ezen kívül támogatást a nagy történelmi egyházaktól kaphattak, azok felső vezetésének kb. 80%-ban beszervezett emberekből állt. Grósz Károly, az MSZMP utolsó vezetője 1988 végén kijelentette: „A hatalmat nem osztjuk meg – a hatalom gyakorlását megosztjuk”, ami tulajdonképpen azt jelentette, hogy a felelősség legyen az ellenzéké is, de a hatalom az csupán a Párté. Ugyanő azt is gondolta, tulajdonképpen nem is lehet leváltani az MSZMP-t, mert az ellenzéknek nincs koncepciója a vezetést illetően. A koalíciós elképzelés megvalósítása során érte néhány meglepetés az Állambiztonságot. Például ők azt hitték, hogy a legradikálisabb személyek fogják vezetni a hivatalosan is kormányzásba vont ellenzéket. De nem így lett, a mérsékeltek kaptak hangsúlyt, mindenki csak tapogatózott, félt, túlságosan éles volt a váltás, hiszen az ellenzék negyven évig teljesen el volt nyomva, a másképp gondolkozás pedig megtorolva. Azonban magától megindult a régi rendszer bomlása, mert az 1985-ben megválasztott képviselők elkezdték komolyan venni feladatukat. Voltak olyan törvény előkészítések, melyeket nem az MSZMP, hanem az országgyűlés kontrollált. Így majdnem az összes rendszerváltó törvényt (a privatizációkat és a demokratikus átmenetet szabályzó törvényeket)  saját hatáskörben fogadta el a legális parlament 1989 nyaráig. Az Ellenzéki Kerekasztal a népi és urbánus vonal összefogása, annak érdekében, hogy ne lehessen őket semlegesíteni azzal, hogy egymás ellen uszítják őket. Fontos állomása a rendszerváltó folyamatnak Nagy Imre újratemetése, mely békésen lezajlott. Már előtte megkezdődtek a tárgyalások a szovjet csapatok kivonásáról, és ezt jelezték is a szónokoknak, külön hangsúlyozva, hogy ne hozzák szóba, nehogy politikai indulatokat kavarjon fel. Ennek ellenére Orbán Viktor mégis követelte, hogy kezdjenek tárgyalásokat a szovjet csapatok kivonásáról. Ungváry Krisztián azzal zárta végül előadását, hogy az 1988 és 1990 között történtek sok tanulsággal szolgálhatnak a következő nemzedékeknek.

A teljes tudósításunk ITT olvasható.