Az unokáink jövője nem lehet a mi múltunk! – szubjektív

0
187

Ma megint feldobta a Facebook, ugye, milyen jó volt régen, és persze a poros vidéken. Egy lájkgyűjtő, kamuoldal tette közzé, de mégis rengetegen osztották és kommentelték, hogy így igaz.  Pedig az unokáink jövője nem lehet a mi múltunk, mert az nagyon nagy baj lenne! Nekik saját jövőjük kell, hogy legyen, tanulva persze a mi hibáinkból, lehetőség szerint azokat elkerülve.

 

Csak azért se lájkolom azokat a posztokat, hogy milyen jó, meg milyen szép volt régen az élet (a gyerekeknek a grund (hahaha), a betegeknek a gyógyfüvek (naja), az iskolában a tanítók (már amelyik), a boltban a hús (ha volt) és így tovább.

A hatvanas években voltam gyerek, itt Budaörsön, a főutcán laktunk, negyedórára a fővárostól, és a sarki kútra jártunk ki a vezetékes vízért. Az udvarban lévő ciszternából öntöztünk és mostunk, esetleg fürödtünk az összegyűjtött esővízben. Húsz évvel később, a nyolcvanas évek elején, mint pályakezdő újságíró néha órákig álltam sorban a sarki telefonfülkénél, hogy időpontot tudjak egyeztetni valakivel. Így azt hiszem, érhető, hogy nagyon nem szeretnék lemondani sem például a fürdőszobába távvezetéken érkező meleg víznek a kényelméről, sem mondjuk az okostelefonomról. Fantasztikusan fejlődött a világ az elmúlt fél évszázad alatt, ezen belül az utolsó húsz évben azután még inkább. S biztos vagyok benne, hogy egyebek között az informatikai eszközök, benne az internet létezése önmagában senkire nem káros. Mindennek a haszna vagy a negatív hatása attól függ, hogy mi magunk mire és hogyan használjuk. Az unokáim 9 és 6 évesen ugyanúgy imádják azokat a programokat, amit a szüleikkel a szőlősükben töltenek, „vidéken”, lovakkal és kecskékkel a szomszédban, a telkükre pedig visszatérő „anyuka cicával”; mint saját maguknak játékot programozni a tableten. A kettő tökéletesen megfér együtt és egymás mellett; és igen, a számítógépes játékon a virtuális cicamama pont olyan, mint az igazi a kertben. De az sem baj, ha éppen az Angry Birds programját töltik le a telefonomra és azzal ütik el utazás közben a kocsiban vagy a buszon az időt, máskor meg az iskola aulájában hosszas körültekintéssel saját maguk által kiválasztott mesekönyvvel.

Nagyon utálom ezért azokat a posztokat, amelyek szembe állítják a régieket, mint hibátlanokat és nagyszerűeket a „tunya, satnya stb.” jelennel, mert egyrészt hazugak, hiszen a múltban is voltak jó és rossz dolgok, bölcs és ostoba emberek, akik idősebb korukra se lettek éppen okosabbak; másrészt mert ez a szemlélet a jövőt kérdőjelezi meg.

Az unokáink jövője nem lehet a mi múltunk, mert az nagyon nagy baj lenne! Nekik saját jövőjük kell, hogy legyen, tanulva persze a mi hibáinkból, lehetőség szerint azokat elkerülve és meg nem ismételve, de saját, mégpedig nem múlt századi, hanem az új évezred minden lehetőségét kihasználó jövőjük!