Mesés gyerekprogramokkal vár a Primanima Mini

0
374
PRIMANIMA MINI ÉS NYÍLT NAP A BABTÉRBEN

A fiatal animációsok fesztiválja, a Primanima most sem feledkezett el gyerekekről és a családosokról. A rendhagyó Primanima Mini, amely a Budaörsi Animációs Bázison zajlik 2021. október 20. és 24. között, minőségi mesefilmekkel, animációs és többféle kreatív foglalkozással és nyílt nappal várja a látogatókat. A fesztiválozók biztonsága érdekében az összes programra korlátozott számú belépő kapható, így kis csoportokban lehet meséket nézni és alkotni.

A program kurátora, Búzás Anna, médiaértés-oktató, három korosztály számára válogatott ki változatos és vizuálisan megkapó mesefilmekeket. Népszerű magyar sorozatok, mint a Puskás Öcsi és Barátai; Kuflik; Dracó, a borzasztó; Cigánymesék és a Városi legendák egy-egy epizóddal képviselik maguk. Emellett bemutatkoznak pályakezdő hazai filmesek is, mint a MOMÉ-n diplomázó, illusztrációikkal már elismerést szerző Orosz Judit és Győrfi Ágnes, az Odakint és a Szélfogó című alkotásokkal illetve az Illyés Művészeti Akadémián végzett Ulrich Sár is a Kérdezős vers című versadaptációval.

Szélfogó

A válogatásban helyett kaptak francia, orosz, cseh, svájci, német, litván és kolumbiai rendezők gyerekeknek készült meséi. Látható lesz a vibrálóan színes svájci Miért nincs a csigáknak lábuk? (Why Slugs Have No Legs?) című rajzfilm, amiben a meztelen csigák igyekeznek lépést tartani az élet rohamos tempójával a pénzügyi válság kellős közepén. Aliona Baranova Berlinalén startoló filmjében, a cseh Falevélben (Leaf) egy kislány segítségével a hatalmas tengerész visszatalál a gyerekkori emlékeihez – a mese rögtön őszi hangulatba varázsol mindenkit. A Falevél a cseh animáció az egyik legrohamosabban fejlődő műhelyében a zlíni Tomas Bata Egyetemen készült, ahogy a Clementine, Dínó nap, az Egy fáról című filmek is, melyek bizonyítják, hogy az itt tanuló animációs filmkészítők kiválóan beszélik a gyerekek nyelvét. Fontos és tanulságos történeteket mesél el még az orosz Boldog Nagymamákat (Merry Grandmas) az idősek iránti szeretetről, a litván Matilda és a tartalék fej (Matilda and the Spare Head) a szülői elvárásokról és a gyerekek iskolai terheiről, valamint a francia A Föld gilisztái (Worms of Earth) a környezetvédelemről és a természet erejéről. A gyerekeknek minden vetítés után lehetőségük lesz szavazni is a kedvenceikre, így közönségdíjat is kap a legnépszerűbb gyerekfilm. 

Matilda és a tartalék fej (Matilda and the Spare Head)

Második alkalommal lesz PrimanimaTeen, vagyis kifejezetten tinédzsereket érintő filmek vetítése, melyeket segítő beszélgetés követ majd a program védnökével, Peer Krisztina ifjúsági szakpszichológussal. A program összeállításában fontos szerepe volt annak, hogy a filmek egy köztes nyelvet nyújtsanak fiatalok és felnőttek között, a serdülő és az őket körülvevő társadalom között. Így nem csak kamaszoknak szólnak, de azoknak is, akik érteni szeretnék a világukat. A barátság, a másikhoz való kapcsolódás, a bántalmazás, a krízishelyzetek megélése mind-mind olyan témák, melyekről nem könnyű beszélgetni, ugyanakkor elengedhetetlen a róluk való közös gondolkodás. A filmek és az utánuk való beszélgetés ebben igyekszik a látogatóknak segíteni. Ebben a válogatásban látható az Oscar-kvalifikált To the Dusty Sea bábanimáció, amiben két testvér küzd meg a szüleik válásával, a Devil in the Pocket pedig a csoportnyomás és a bullying kérdését járja körül. A PrimanimaTeen programra iskolás csoportok jelentkezését is várják a szervezők a nora@babter.hu címen, a program brossúrját pedig itt lehet átlapozni. A PrimaTeen-t a szervezők a fesztivál után több budapesti és vidéki helyszínekre is tervezik utaztatni, amelyre az intézményvezetők, pedagógusok is tudnak jelentkezni, hiszen akár egy osztályfőnöki órán is remek eszköz lehet egy ilyen filmválogatás.

Devil in the Pocket

A vasárnapi családi nyílt napon a mese- és Prima Teen vetítések mellett bemutatják a Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Tér, vagyis a BABtér életét, ami igazán tartalmas időtöltésnek ígérkezik az egész család számára. A gyerekek az animációs és grafikai játszóházban tanulhatnak kreatív trükköket, a felnőttek pedig  bepillanthatnak a BABtér képzési portfóliójába, köztük a rajzakadémiába, a művészeti előkészítőbe, a művészeti műhelybe, valamint a diákok alkotásait is kiállítják. Bemutatkozik a nagyközönségnek a Primanima Print House is, ahol a sokszorosított grafika hagyományos és kortárs művészeti technikáit lehet megismerni és elsajátítatni. Részletes program elérhető a BABtér honlapján elérhető, a Facebook eseményhez pedig itt lehet csatlakozni. 

A filmek hivatalos előzetesei itt elérhetőek:

Why Slugs Have No Legs?: https://vimeo.com/355871167

Leaf: https://vimeo.com/382909295

Devil in the Pocket: https://www.youtube.com/watch?v=ysMQ0vkFMho

Szélfogó: https://www.youtube.com/watch?v=O9PdDNNPDEE 

Matilda és a tartalék fej: https://www.youtube.com/watch?v=G-tkDiBWX24 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here