A mese rejtvény és tanítás Boldizsár Ildikó meseterapeuta szerint. De vajon változik-e ez a tanítás azáltal, hogy a mesét átdolgozzák animációba, és a Grimm fivérek Hófehérkéje ráismerne-e önmagára Disney tükrében?
Boldizsár Ildikó író, mesekutató és meseterapeuta látogatott el a budaörsi BABtérre december 4-én, hétfő este, a Mesék a BABtérben című programsorozat első előadására, ahol Vágó Csaba polgármesteri kabinetvezető közreműködésével Patrovits Tamás animációs filmrendezővel, a BABtér egyik megálmodójával és Spányik Józseffel, az Illyés Gyula Gimnázium tanárával zajlott a beszélgetés. A Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Tér, becenevén BABtér tavaly októberben nyitott a Templom téren álló egykori Bercsényi uradalmi épületben az 5. Primanima Fesztivál idején.
„Van egy olyan együttműködési szándék a városban, hogy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs képzésével és a primanimásokkal itt, ezen a helyen teremtenénk egy olyan animációs helyszínt, ami megpróbálja a Kecskeméti Animációs Filmstúdió munkásságát kiegészíteni. A BABtér a különféle programokkal már elkezdte bevinni az animációt a város vérkeringésébe, hogy mindenki számára elérhető legyen” – kezdte a beszélgetés megnyitóját Vágó Csaba.
A hétfői rendezvény témája a mese és az animáció összekapcsolódása, és a két műfaj együttműködése volt. De mit is nevezünk mesének?
„Mint néprajzkutató, huszonnégy mesedefiníciót tudnék felsorolni a tanulmányaimból, melyek mindegyike lefedi azt, hogy mi a népmese például. De vannak természetesen kortárs mesék is, amelyek más fogalmi rend alá esnek” – válaszolt Boldizsár Ildikó. „Számomra a mese mindig egy rejtvény és egy tanítás. Nagyon izgalmas, hogy a mese szó 15-16. századi jelentése a rejtvény volt. Tehát az őseink, amikor mesét mondtak, rejtvényt értettek alatta, és a mese fogalomra egy másik szavunk volt, a beszéd. Bennem az maradt meg, hogy minden mesét meg kell fejteni. Ugyanakkor minden mese egyben tanítás is, az életemhez ad hozzá valamit, és ha megfejtem a rejtvény lényegét, tulajdonképpen hozzájutok a tanítás lényegéhez is. A mesék tehát üzeneteket tartalmaznak az életünk jobbítására vonatkozóan.”
Amikor a mese és az animáció kapcsolatáról beszélgetünk, mindenkiben felmerül Walt Disney neve, aki megfilmesítette többek között a Grimm testvérek és Andersen hősnőinek történetét is. Izgalmas kérdés, milyen viszonyban áll egymással a film és a mese. „Olyan animációs filmet nem ismerek, ami egy az egyben leképezte volna a történetet. Az a szabadság, ami a rajzfilmalkotót megilleti, elkezd létrehozni egy kicsit másfajta történetet” – jelentette ki a mesekutató. Ugyanakkor azt is kifejtette, hogy ez a szabadság a mese mondanivalójának torzításával is járhat, ami például a terápiás beszélgetései során érhető tetten, amikor egy nő arról beszél, hogy éppen a herceget várja, akinek a csókjától majd ismét életre lel. Disney ugyanis így mutatta be Csipkerózsika meséjét, miszerint a lány a herceg csókjától éled fel, ám az eredeti történetben száz éves álomba merül, és annak leteltével éppen akkor ébred fel magától, amikor a herceg ott áll a teremben mellette. Hófehérke történetével ugyanez a helyzet, hiszen míg az eredeti történetben kiesik a torkából a mérgezett alma, és ettől kel életre, a Disney-féle változatban szintén a herceg csókja kelti fel halottaiból. Kicsiny változtatásnak tűnik, mégis hatalmas különbséget jelent, hiszen egy csóktól nem tűnik el a mérgezett alma, csak még lejjebb kerül, de erről ott már nem szól a fáma.
„Sokaknál van egy éles határvonal, hogy csak a könyvet hajlandóak elolvasni, és a filmet nem nézik meg, mert biztosan le lesz egyszerűsítve. Manapság azonban a gyerekek inkább úgy nőnek fel, hogy a filmet látják előbb, és a könyvet csak akkor veszik kézbe, amikor valaki ráirányítja a figyelmüket. Walt Disney egy szórakoztatóipari producer volt, és az ő célja az volt, hogy minél több ember megnézze a filmjét, és szórakozzanak közben. A problémám nekem az, hogy sokszor nem ad teret a gondolkozásnak” – tette hozzá Patrovits Tamás.
A beszélgetés alatt három animációs kisfilmet vetítettek le. Az első a Farkas Júlia rendezte Az izmos királylányok című film volt, amelyet Patrovits Tamás azért választott, mert kevésbé ismert, és a népmesei történetet eredeti képi világgal dolgozza fel. Boldizsár Ildikó világított rá arra, hogy a történet alapja egy bukovinai székely eredetű, A papucsszaggató királykisasszonyok című népmese, és felsorolta a megegyező motívumokat is, amelyeket a rendező „fiatalos rejtvényfejtői stílusban” mutatott meg.
A második mű Bertóti Attila Ariadné fonala című filmje volt, amely a fekete és a sárga szín használatával operálva végig fenntartja a veszély érzetét, ugyanakkor pálcikalábú alakjaival ugyancsak meghökkentő módon rajzolja meg a mitológiai történetet.
Az utolsóként bemutatott mű A szegénylegény és a kígyó volt Búzás Anna rendezésében, amelynek különlegessége, hogy egy kisfiú mondja el a mesét, mintha csak magának vagy a testvérének mondaná. A szöveg sodrásával változik a kép, amely éppen olyan színgazdag, mint egy kisgyermek képzelete. Mindegyik mese sok kérdést felvetett a nézőkben, és egy hozzászóló azt is megfogalmazta, hogy nem mindegyik szól egyaránt gyerekeknek és felnőtteknek is. „Az a jó mese, amelynek a felnőttek és a gyerekek számára is van mondanivalója” – mondta a mesekutató.
A beszélgetés pedig nem is zárulhatott volna megfelelőbben, mint egy mesével: Boldizsár Ildikó így advent közeledtével azt a csodás történetet mesélte el nekünk, hogyan vitték el végül az iramszarvasokon száguldó emberek a Napot a Sötétség országába.
A Mesék a BABtérben programsorozat a szervezők szándékai szerint a következő hónapokban újabb izgalmas beszélgetésekkel folytatódik.
(A felhasznált képek forrása: anim.mome.hu és foter.ro)
