Merkantil Bank NB II. 9. forduló: Budaörs – Mosonmagyaróvár 1-0.

0
604

A 81. percben sokadik beadásra jól érkezett Sajbán Máté, és védhetetlenül fejelt az ellenfél kapujába, így a Labdarúgó Merkantil Bank Liga 9. fordulójában Budaörs – Mosonmagyaróvár 1-0.

Szeptember 17-én vasárnap délután a „hazai” pályán, Tatabányán fogadta Budaörs férfi labdarúgó csapata Mosonmagyaróvárt. Pont egy éve – akkor Csákváron – ők nyertek ellenünk két góllal, most azonban egy nulla lett Budaörsnek az eredmény, igaz, erre egészen a 81. percig kellett várni.  A csapatunk tagjai: Bese, Menyhárt, Medgyes, Kékesi, Tányéros, Lengyel, Sajbán Máté, Bakos, Horváth Roland, Czvitkovics, Deli és a cserék Kemenes, Horváth Emil, Gyurácz, Ódé, Sajbán Miklós, Szántó, Pethő. A szakmai igazgató Bognár György.

A mérkőzés eseményei: csapatunk zöld fekete csíkos felsőben, fekete nadrágban és sportszárban, a vendég csapat, világoskék szerelésben lépett esőben pályára. (A csapatfotó nem ezen a mérkőzésen készült – a szerk.) Már a harmadik percben Tányéros szabálytalankodott a tizenhatoson belül, ezért a játékvezető büntetőt ítélt, amit Bese bravúrral védett. De kapusunk utána sem pihenhetett, rövid időn belül még kétszer volt szükség a tudására. Az első félidőben a játékvezető négy sárgalapot osztott ki, egyet meg nem, amikor a szurkolók szerint kellett volna. Már a második félidőben az 52. percben sérülés miatt Kékesi helyére Gyurácz állt be. Majd a 65. percben Laki kihagyta a meccs eddigi legnagyobb helyzetét, mert lövése a kapu mellett ment el, majd a 68. percben Bakos lőtte újra kapura a kipattanó labdát, amikor az ellenfél kapusa védett remekül.

A 75. percben  Czvitkovics beadására senki nem érkezett a kapu előterébe, utána pedig Czvitkovics beadásáról maradt le centikkel középen Sajbán Miklós. Ezt követően Czvitkovics alapvonalról beadott labdája találta középen Horváth Rolandot, fejesét azonban az ellenfél kapusa ismét védte hatalmas bravúrral. A 79. percben Horváth Roland lövése még elment a bal kapufa mellett centikkel, de végre a 81. percben megszületett a mérkőzése egyetlen gólja:  Menyhárt beadására érkezett remek ütemben Sajbán Máté aki a kapu bal oldalába fejelte a labdát. Utána Sajbán Máté beadásáról Deli centikkel lemaradt, és még Medgyes is mentett egy óriásit, a gólvonalról fejelte ki a labdát utolsó emberként. A 87. percben Czvitkovics szabadrúgásból lőhetett kapura, amit az ellenfél kapusa könnyedén védett, és Deli lövését is. A játékvezető 2 percet hosszabbított, mi cseréltünk, de már nem volt miért. Az eredmény tehát: 1:0 Budaörsnek.

(Forrás: bsc1924 Facebook oldala)

A csoport e heti mérkőzései

Szolnoki MÁV FC-ZTE FC 2-0 (0-0)
Békéscsaba 1912 Előre-BFC Siófok 3-1 (2-0)
Nyíregyháza Spartacus-Soproni VSE 2-0 (1-0)
Gyirmót FC-Kazincbarcika 0-1 (0-0)
Dorogi FC-MTK Budapest 2-1 (1-0)
Vác FC-Kisvárda 2-3 (2-1)
Budaörsi SC – Mosonmagyaróvár 1-0 (0-0)
Budafoki MTE-ETO FC Győr 1-2 (1-2)
Ceglédi VSE – Csákvár 1-0 (1-0)
Soroksár SC – Szeged 2011 3-0 (2-0)

Az élcsoport: 1. Kisvárda 23 pont, 2. MTK 22 pont, 3. Kazincbarcika 20 pont

Forrás: MTI