Megszűnik a Jobbik budaörsi alapszervezete, jön a Mi Magunk Budaörsért

0
1183

„Tisztelt szavazóink, szimpatizánsaink, követőink!
A Jobbik Magyarországért Mozgalom Budaörsi Alapszervezete a tagok elsöprő többségének akarata és döntése folytán ebben a hónapban megszűnik. A tagság a Mi Magunk Budaörsért civil szervezetet támogatja ezután, illetve a Mi Hazánk politikai párt építésén dolgozik, ez az oldal pedig, amit mi építettünk fel és tartottunk fent (nem a központi Jobbik), átalakul a fenti szervezetek támogatói oldalává. / Nem várhatjuk el, hogy mindenki egyetértsen velünk, így időt adunk arra, hogy aki ezek után nem szeretne az oldal követője lenni, legyen ideje leiratkozni, így korrekt. / Munkánkkal továbbra is a magyar nemzeti, konzervatív, keresztény értékrendet szeretnénk építeni.
Isten áldja Magyarországot!”

A bejegyzés ma, azaz 2018. június 20-án délután jelent meg a párt budaörsi alapszervezetének a Facebook oldalán.

Amiben – az országos belpolitikai eseményeket követőként – számomra csak annyi a meglepő, hogy délelőtt a budaörsi testületi ülésen Premecz Enikő – aki hallhatóságként volt jelen – lapunkat úgy tájékoztatta, hogy a következő ülésen nagy valószínűséggel már ő is képviselőként vesz részt, a múlt hónapban lemondott Császárné Kollár Tímea (erről ITT írtunk) mandátumát átvéve. Ugyanakkor a polgármester a jelenlévőket összeszámolva azt jegyezte meg az ülést vezetve, hogy bár Császárné  nyilvánosan már valóban bejelentette a lemondását, erről az önkormányzat még nem kapott hivatalos értesítést. Nyilván majd fog, de ezek szerint nem a Jobbik helyi alapszervezetétől, ahogy minden bizonnyal nem is helyben döntenek a megüresedett mandátum betöltéséről. (Egyébként az országban, illetve Császárnén kívül Pest megyében,  nem adták vissza a Jobbikból kilépett képviselők az önkormányzati mandátumaikat. Mivel jellemzően nem egyéni körzetben, hanem listán kerültek be a testületekbe, ez bár jogszerű, de etikai kérdéseket azért felvet.)

Ami Császárné politikai jövőjét illeti (aki 2014-ben a Jobbikra leadott szavazatok révén a pártból egyedül került be listáról a budaörsi települési önkormányzatba, és az idén áprilisban a térség jobbikos országgyűlési képviselő-jelöltje volt),  erről ő maga ezt írta, szintén ma a saját közösségi oldalán: „Tizennégy évvel ezelőtt vállaltam először feladatot a Jobbik Magyarországért Mozgalom munkáját segítve, majd 2005-ben beléptem a pártba. Munkámmal megyei és városi képviselőként, Pest megyei és budaörsi elnökként, valamint Komárom-Esztergom és Pest megyei regionális igazgatójaként a hazámat, a városomat, a közösségünket szolgáltam, nemzeti elkötelezettséggel, keresztény emberként. / A Jobbik – mint párt – eszköz, de nem cél. A cél a múltban is, és most is hazánk, nemzetünk sorsának jobbra fordítása. (…) Egy pártnak, mint eszköznek tisztának kell lennie, alapvetéseiben elvhűnek, módszereiben erkölcsösnek, viselkedésében megalkuvás nélkülinek. A Jobbik már nem felel meg ezeknek az elvárásoknak. Vállalhatatlanná vált, a túlzott megfelelési kényszer miatt pedig önfeladóvá.
Vona Gábor kijelentette, hogy 2006 után ő adta a párt lelkét ennek a közösségnek. 47 éves vagyok. Nekem nem ő és nem a Jobbik adta a lelkemet, így nem is tudja egyik sem elvenni. (…) A mai nappal lemondok minden, a pártban betöltött tisztségemről és kilépek a Jobbik Magyarországért Mozgalomból. (….) A biatorbágyi, a budaörsi , az érdi, a perbáli és a piliscsabai szervezetekből a tagság többsége ugyancsak kilép a pártból, így a szervezetek is megszűnnek. Köszönjük szépen honfitársainknak, hogy a hosszú évek alatt mellettünk álltak, támogattak minket.”

A „mi magunk”-ról Ferenczi Gábor közösségi oldalán találtunk tájékoztatást. A lényege, hogy a „mi” azok, „akik hűek kívánunk maradni értékrendünkhöz, sőt, a Jobbik Alapító Nyilatkozatában is lefektetett eredeti nemzeti úthoz. (…) Egymásra találtunk azok, akik hűek maradtunk elveinkhez. Ez az útkeresés, egymásra találás most is tart. Egyetértünk abban, hogy a bajtársakat, a nemzeti közösséget egyben kell tartani.”

S hogy ez mit jelenthet konkrétan, illetve hogy az új politikai szerveződés vajon milyen módon kíván majd tevékenykedni Budaörsön? Az még a jövő zenéje.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here