Szeptemberben nyílik majd a budaörsi Barack család második, már felnőtteknek szóló „sétálója” a Nap-hegyen

0
80

Barack Pali első szülinapját ünnepelte egy kisebb gyereksereg és az őket kísérő felnőttek június 15-én vasárnap a Nap-Hegyi Parkerdőben.

Éppen egy éve ezt írtuk:A budaörsi Barack család sétálója nevet viselő útvonal a nap-hegyi tanösvényen és környékén található. Az eseményen sok család megjelent, összesen több mint százan voltak. Májer Marcinka Emese fő szervező rövid beszédét követően – melyben főként a dolgos kezek tulajdonosait dicsérte, akik a Nap-hegy esőbeállóját és padjait felújították – a látogatók három csoportban három állomást látogattak meg, ahol új ismeretekre tehettek szert a természet és a közösség témakörében, amely tudásukat a séta végén feladatlap kitöltésével tesztelhették a családok. A szerencsésebbek ajándékcsomaggal lettek gazdagabbak, de csoki és a Suhajda cukrászda új, a Barack család ihlette barackos desszertjéből minden családnak jutott. (…) A Nap-hegyi tanösvény és kisebb csapások mentén lehet sétálni és egy-egy állomásnál a QR-kód által hozzá lehet férni a mesékhez, amelyeket egy budaörsi meseíró, Szebeni Hajnalka alkotott.”

Az esemény most is hasonlóan zajlott, egy újabb, hatalmas munka zárásaként. Emese és az önkéntesek ugyanis, mintegy tíz percnyi gyalogos távolágra az első helyszíntől a Tűzkőhegyi Parkerdőben  meghosszabbította a tavaly átadott sétálót. Ezt követően került sor a vasárnapi bulizásra, ahol volt zene, tánc, egyebek között Lakatos Györgynek a Budaörsi Tanoda vezetőjének köszönhetően, bábelőadás Szebeni Hajnalka és Lóránt Krisztina jóvoltából, továbbá egy újfajta barackos vándor keksz is készült a Suhajda Cukrászdában erre az alkalomra.

Májer Marcinka Emesét az esemény után kérdeztük:

Hogy érzed magad most?
– Jól, hiszen az időjárás is remek volt, a hangulat pedig még jobb, nagyon élveztük ezt a közös „családi napot”.
Lesznek e további Barack család tagok, és mikorra tervezed?
– Barack Pali születésnapjára újítottuk fel a Tűzkőhegyi Parkerdőt, és ebben az évben szeptemberben szeretnénk még megnyitni a nagyközönségnek Barack Pál kalandtúráját is. Tervezünk hozzá barack társast, barack pálinkát, barack kvízt és barack játékokat. Itt tehát nem mesék lesznek, hanem a felnőtteknek szóló kikapcsolódás!
– A SzuperErőd Alapítvány minden projektje (ezekről ITT írtunk) közösségi összefogásból valósul meg, önkéntesek segítik a munkánkat, akik nem kapnak fizetést a segítségükért. Nagyon hálásak vagyunk nekik azért, hogy az ügyünk mellé állnak!
Emese készített egy „köszi listát” is a vasárnapi ünnepség után, ami a Facebook oldalán megtalálható:
❤
❤ Nagyon hálásak vagyunk a Diósdiak Diósdért #DiDi Egyesületnek, hogy csatlakozhattunk a sétáló hálózatukhoz!
Köszönjük, hogy nem csak az átadókor, de az előkészületekben is segítettetek nekünk!
❤ Köszönjük az önkéntesek munkáját, akik segítettek felújítani a Tűzkőhegyi Parkerdőt!
❤ Köszönjük a bábelőadás csapatnak, hogy egy 5let alapján éltre keltették a Budaörsi Barack Család történetét az erdő közepén!
Már tudjuk, hogy számotokra nincs lehetetlen!
– Köszönjük a meséket Szebeni Hajni
– Köszönjük a bábelőadás rendezését és elődását Lóránt Krisztina
– Köszönjük a bákészítést Petneházy Eszter
– Köszönjük a díszlet fúrást, faragást Bölcsföldi Csabi
– Köszönjük a díszlet készítést Hartmann Noémi
– Köszönjük a díszlet készítést Varga – Koritár Zsanett
– Köszönjük a segítséget Tóth Ferenc
– Köszönjük segítséget Szúcs Gábor
– Köszönjük segítséget Solti Réka
– Köszönjük segítséget Bölcsföldi Csaba
– Köszönjük segítséget Tóth Kata
– Köszönjük segítséget Szödényi Zita
– Köszönjük segítséget Hummel Dóri
– Köszönjük segítséget Kiss Bakucz Orsi
– Köszönjük segítséget Hamza Adrienn
❤ Köszönjük a Suhajda Cukrászdának a barackos vándor kekszet!
❤ Köszönjük Kádár Gabi a barack szobrokat!
❤ Köszi BTG a festéket és a Szajkó utca kitisztítását
❤ Köszi TV2040 a beszámolót!
❤ Köszi Budaörsi Infó és Budaörsi Napló a programajánlókat és a beszámoló!
❤ Köszi Végh Zoli a videót!
❤ Köszi Primo Dekor a végtelen türelmet!
❤ Köszi a támogatást Tesco Magyarország, Budaörs város, Ez HAT Program – a közösség ereje
❤ Köszönjük! Folytatjuk a kalandot szeptemberben BARACK PÁLLAL! ❤
Fotók: www.facebook.com/budaorsibarackcsalad

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here