A tavasszal megválasztott képviselőkkel zajlott le a mai alakuló testületi ülés, ahol mindjárt több fontos témáról is döntöttek.
Néhány perccel 9 óra után a Himnusszal kezdődött, majd Wittinghoff Tamás polgármester és a 12 „régi”, illetve 2 új képviselő (Kisfalviné Lauber Andrea Budaörs Fejlődéséért Egyesület /BFE/, Kamaraerdő képviselője és Gergely István Budaörsi Vállalkozók Egyesülete /listás/) letették az esküt. A napirendeket és a későbbiekben minden egyes napirendet mind a 15-en egyhangúlag megszavazták.
Elsőként a szabályoknak megfelelően a helyszínen lepecsételt szavazólapokon a testület tagjai megválasztották az alpolgármestereket, akiket a polgármester terjeszt elő, ahogy a bizottságok tagjait is.
Ez utóbbival kapcsolatban a polgármester a köszöntőjében kiemelte, hogy sikerült a fideszes képviselőkkel konszenzusban előkészíteni ezt. Farkas Benedek, mint a szavazat számlálóbizottság elnöke ismertette, hogy a testület 15-15 igennel választotta alpolgármesterré a korábbi alpolgármestert Biró Gyulát, illetve új alpolgármesterként a BFE eddigi és új képviselőjét Monostori-Kalovits Márkot. Ők is letették az esküt és a többi képviselő szavazott a velük kapcsolatos munkáltatói kérdésekről.
A következő napirend – bár a polgármester személye nem változott, de új ciklus kezdődött – a polgármesterrel kapcsolatos munkáltatói kérdések, 14 (ő maga nem szavazott) egyhangú szavazattal ezt is elfogadták.
Majd rendeletet alkottak és határozati javaslatot fogadtak el az előterjesztések szerint és hozzászólások nélkül a bizottságok létrehozásáról, tagok és a képviselők (az előző ciklushoz képest, mivel régóta nem történt emelés, most megemelt – mondta el a polgármester) tiszteletdíjáról.
Megválasztották az önkormányzati cégek, a BTG és a BSC 1924 Kft. felügyelő bizottságának tagjait is. Ekkor került sor a bizottsági tagokról (képviselők és külsős tagok, az utóbbiak között több olyan név hangzott el, akik a Fidesz színeiben indultak a választásokon) való szavazásra. (A bizottságok összetételét lásd cikkünk végén!) Ők is letették az esküt. A polgármester hozzátette, hogy a külsős tagok munkája is egyenértékű a képviselőkével, és kéri, hogy az esküjüknek megfelelően végezzék azt.
Majd rátértek a város aktuális ügyeire. Mivel a Pagony utcai óvoda vezetői feladatait a helyettes látja el, őt így megilletik a vezetőnek járó béren kívüli juttatások is. Ennek megvalósításához rendeletmódosítás kellett (15 igen) és el is fogadták azt (15 igen). A Beregszászi utca környékén a változtatási tilalom alól ismét felmentettek valakit. Elvi döntést hoztak arról, hogy kidolgozzák a közösségi költségvetés szabályait. Ennek lényege, hogy a folyamat során a lakosság javaslatot tehet arra, hogy az önkormányzat mire fordítsa a helyi költségvetés egy meghatározott részét. Ezt követően a lakosok szavazhatnak a felmerülő lehetséges kezdeményezésekre, végül a legtöbb voksot elnyerő javaslatokat a projekt kezdeményezője vagy az önkormányzat megvalósítja. Döntöttek a Raktár utcában egy építési szabályozási kérdésről. Többlettámogatást szavaztak meg a Húsznegyven Egyesület által szervezett Építész szüretre. Helyi rendeletet módosítottak a viziközművekről. A panelházakra kiírt korszerűsítési pályázatra érkezett kilenc pályázatot mind elfogadták.
A következő napirendnél Czuczor Gergely (Fidesz-KDNP) szót kért, hogy „ne legyen csak mechanikus szavazás” – jegyezte meg, és azt kérte, hogy tegyük egyértelművé, hogy például az Árok utcai focipályát a nem igazolt játékosok mikor használhatják. Ezt is jóváhagyták. A Budaörsi Tanodának is megszavaztak többlettámogást. A Mező utcában áthelyezték lakossági kérésre a szelektív gyűjtőket a Stefánia utcába.
A Zichy majorban található ingatlanokat szeretné az önkormányzat megvásárolni, hogy ott kulturális negyed jöjjön létre, ennek része, hogy megveszik a Clementis László utca 20. alatti ingatlant. Itt Gergely István szólt hozzá, hogy az értékbecslés és a vételár nem ugyanannyi. Erre dr. Bocsi István jegyzőtől és Lőrincz Mihály műszaki ügyosztályvezetőtől elhangzott, hogy a valós épület és az, ami a papírokban szerepel nem egyezik, és a valós négyzetméter alapján állapították meg az árat.
Döntöttek villamosenergia beszerzésről és a Víg utcában közterület megosztásról, egy része mostantól Szálláshegy utca. Majd immár zárt ülésen az Egyesített Bölcsődei Intézmények intézményvezető (magasabb vezetői) álláshelyre kiírt pályázatának elbírálásáról és díszpolgári cím adományozásáról.
A képviselő-testület bizottságainak tagjai:
Pénzügyi Ellenőrző és Vagyongazdálkodási Bizottság: elnök: dr. Molnár Gábor; alelnök: Kapitány Gábor; képviselő tagok: Stift Nándor, Laczik Zoltán, Hauser Péter, Gergely István; nem képviselő tagok: Hermann József, Hajnal Boglárka, Batizi Bence András, dr. Bojtor Gábor.
Fenntarthatósági, Környezetvédelmi és Településfejlesztési Bizottság: elnök: Stift Nándor; alelnök: Gergely István; képviselő tagok: Farkas Benedek, dr. Molnár Gábor, Kisfalviné Lauber Andrea, dr. Czuczor Gergely; nem képviselő tagok: dr. Vándor András, Lakits György, Bartuszek Lilla, Makovecz Ádám, Fotyékné Arbanász Edina
Közoktatási, Művelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság: elnök: Laczik Zoltán, alelnök: dr. Czuczor Gergely; képviselő tagok: Farkas Benedek, Sift Nándor, dr. Tóth Ferenc; nem képviselő tagok: Spányik József, Tóth Anna, Árendás Péter, Kovács Richárd
Szociális és Egészségügyi Bizottság: elnök: dr. Ritter Gergely; képviselő tagok: Hauser Péter, Laczik Zoltán, Kisfalviné Lauber Andrea, Löfler Dávid; nem képviselő tagok: Matuszkáné Papp Ilona, dr. Lévai István, Folyós Sándor Józsefné
Ügyrendi és Előkészítő Bizottság: elnök: Farkas Benedek; alelnök: Löfler Dávid; képviselő tagok: dr. Tóth Ferenc, dr. Molnár Gábor, Stift Nándor, Laczik Zoltán, Gergely István; nem képviselő tagok: Keller Ádám, Sárközi Karina Mária, Szüle Barnabás
Önkormányzati Közbeszerzési Döntéshozó Bizottság: elnök: dr. Tóth Ferenc; képviselő tagok: Hauser Péter, Kisfalviné Lauber Andrea, Kapitány Gábor; nem képviselő tagok: Becz György, Horváth Tamás András, Betlehem Csaba
Közbeszerzési Bíráló Bizottság: elnök: Löfler Dávid; tagok: Laczik Zoltán, Dr. Ritter Gergely.
Búcsú a tízéves szolgálat után a szociális bizottságból távozó Szabó Sándornétól
Vágó Csaba, a polgármesteri kabinet vezetője Dr. Ritter Gergely (a szociális bizottság elnöke) társaságában megköszönte munkáját a több mint tíz évig bizottsági tagként dolgozó Szabó Sándornénak.
Az előterjesztések: https://budaorsinaplo.hu/a-tavasszal-megvalasztott-uj-kepviselotestulet-alakulo-ulese-oktober-2-meghivo/
Írta: B. É. – E. E.