„Még nem tudom, hogy az idei Idesüssre kimegyek-e”

0
927

Körkérdésünk: részt vesz-e az Idesüss Budaörs Napon augusztus 31-én és/vagy az augusztus 20-i tűzijátékon a fővárosban?

Pintér Éva  (33 éves, üzletvezető)  

Általában nem szoktam előre tervezni, hogy kimegyek-e a Budaörs Napra, ez mindig az adott naptól függ. Ha este van kedvem, és jó programokat ígérnek, akkor elsétálunk a barátaimmal, és szórakozunk egy kicsit. Engem elsősorban a könnyűzenei koncertek és a városunkról szóló kiállítások érdekelnek. Az eddigi tapasztalataim szerint a programok mindig színvonalasak, igényesen vannak megszervezve és változatos műsorokra számíthatunk. Sok tehetséges előadó- és képzőművész van Budaörsön, és örülök, hogy megismerhetem őket a Budaörs Napon.

Engem a tűzijáték már nem köt le, elvesztette a varázsát. Pestre nem szeretek bejárni a nagy tömeg és a rossz közlekedés miatt. Budaörsön is legalább olyan jó programok várnak ránk augusztusban, mint a fővárosban. 

Németh Noémi (25 éves, diák)

Őszintén szólva nem szoktam betervezni előre, hogy részt veszek a Budaörs Napján. Két évvel ezelőtt is csak véletlenül becsöppentem a budaörsi forgatagba…

Alapvetően szerintem a programokkal, fellépőkkel nincs semmi gond, délelőtt a gyerekeké, családosoké a főszerep, délután népzene, néptáncosok, este koncertek. Így mindenki megtalálja, ami számára érdekes lehet. 

Ha családom, kisgyermekem lenne, biztosan elvinném a tűzijátékra, hiszen kicsiként tudom, hogy felejthetetlen, nagy élmény. De addig inkább távol tartom magam a nagy nyüzsgéstől.

Horváth Klára, (40+ éves, irodavezető egy nyelviskolában)

Azt még nem tudom, hogy az idei Budaörsi Napokra lesz-e időm elmenni, de az elmúlt években ott voltam. A Kőhegyre, ahol lakunk, felhallatszott a vidám, csábító zene, és ahogy közeledtünk a helyszínhez a sült kolbász illata is érezhető volt. Külföldi vendégeinknek nagyon tetszettek a táncok. Unokahúgom sikeresen részt vett az aszfalt-rajzversenyen és megcsináltattuk az auraelemzést is. Ilyenkor, persze nem lehet kihagyni a sajtos lángost. Az is remek, hogy találkoztam a rég nem látott általános iskolai és a gimnáziumi osztálytársakkal.

Emlékezetesek számomra az augusztus 20-i tabáni koncertek is, ahová még „tini” koromban jártam a budaörsi osztálytársakkal. De az már a múlt.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here