Markovich Béla: „Itt nincsenek idegenek, csak barátok, akik még nem ismerik egymást”

0
538

A Mapei „évértékelője”

Az építőipar, a Mapei és személyes életének a jövője is a folyamatos képzéseken múlik – állítja Markovich Béla, a budaörsi központú Mapei Kft. ügyvezetője. A cég szokásos évértékelőjét március végén tartotta. A Budaörsi Napló ezt követően készítette az alábbi interjút.

A sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy a világgazdasági válság ellenére a Mapei 2021-ben is növekedett és 2022-re is ez a cél. Azt is megtudtuk, hogy ennek hátterében a szakemberek képzése áll, meg az innováció. És még mi?

– A Mapei stratégiája 25 éve ugyanaz és ettől vagyunk eredményesek. Ez a 2008-2009-es és a 2012-es válság idején is bevált. Amit még folyamatosan tennünk kell, az a fajta kommunikáció, amivel segítjük a piaci szereplőket, hogy egyértelmű legyen, miért pont velünk kell házat építeni vagy akár felújítani. És most, a jelenlegi válságban az eddigieknél is jobban részt kell vennünk a szakemberek képzésében.

Olaszországi és lengyelországi importját váltja ki a nyolcmilliárd forint saját tőkéből épülő új üzemének megépítésével a Mapei Kft., amely 2025-től indítja Sóskúton a fuga- és vakolatgyártást. Ezt nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánította a kormány. Tudom, hogy soha nem politizál, de hogy sikerült elérni a kormány támogatását?

Bármilyen összetételű a kormány, az országnak az az érdeke, hogy itt valósuljanak meg a nemzetközi vállalatok beruházásai, mert ide adóznak, és ez nagyon komoly beruházás lesz, 6-8 milliárd forint értékű. A Mapei-en belül azonban nem volt ennyire egyértelmű, hogy nálunk épül meg a gyár, hiszen versenytársunk volt Románia és Szerbia. Végül a magyar leányvállalat elmúlt évekbeli töretlen fejlődése döntött, és az olasz tulajdonos család tagjai teljes szívvel mellettünk vannak.

Mit ad át a sikereiből Budaörsnek a Mapei?

– Sok budaörsi dolgozik nálunk és amikor új embert keresünk, mindig nagyon számítunk a helyiekre, hiszen 31 éve együtt vagyunk. Támogatjuk a helyi iskolákat, legutóbb a szomszédunkban lévő Hermant. Szívügyünk Budaörs és Sóskút. Az is szóba került – mivel itt nem találtunk az új üzemünknek megfelelő telket – hogy a Mapei Kft. székháza is átköltözik Sóskútra, de elvetettük, mert Budaörsön nagyon könnyen megtalálnak bennünket a partnereink és igen jó a kapcsolatunk a város vezetésével is.

Budaörsön megszüntette a Mapei a lakosság közvetlen kiszolgálását. Miért?

– Csak a lakosság közvetlen kiszolgálása szűnt meg, a szerződött partnereink továbbra is tudnak itt vásárolni. Mi gyártók vagyunk elsősorban, így szerződéssel rendelkező kereskedőkön keresztül értékesítjük a termékeinket, számukra tudunk csak kedvezményt biztosítani, ami olykor problémát okozott. Természetesen itt helyben és a környéken is található négy-öt kereskedő partnerünk, akik árulják a termékeinket, megoldásainkat, őket ajánljuk a környékbeli potenciális lakossági vásárlóknak.

A közéletet beárnyalja az orosz-ukrán háború. A Mapei is folyamatosan támogatja a menekülteket, és annak ellenére, hogy szinte nyitott a cég élete a folyamatos online kommunikációnak köszönhetően, erről nem láttam sajtóanyagot.

Hivatalosan valóban nem kommunikáltuk, mert teljesen természetes, hogy segítjük az ukrán népet. Felelős vállalatként mindig is igyekeztünk támogatást nyújtani a rászorulóknak, egy ilyen helyzetben pedig egyértelmű a segítségünk. Az Age Of Hope alapítványon keresztül több száz takarót és párnát adományoztunk, hogy segíteni tudjunk azoknak, akiknek erre a legnagyobb szükségük van. Valamint a Baptista Szeretetszolgálaton és a Vöröskereszten keresztül tesszük meg és elsősorban logisztikával, szállítással segítjük őket.

Gratulálok az év cégvezetője díjhoz, amit egy szaklap pályázatán nyert el a napokban középvállalati kategóriában. A PR értékén túl mi a jelentősége? Büszke rá?

– Igen, és ami miatt büszke vagyok, az a pályázat menete. A döntőbe jutásért ugyanis az ismerősöket kellett mozgósítani, hogy szavazzanak rám, ami sok pozitív visszajelzést hozott arra, hogy amit csinálok, az jó. A döntőben pedig egy független zsűrinek sok elismert és nálam ismertebb cégvezető közül kellett választani. És persze annak is örülök, hogy amikor erről a díjról van szó, akkor népszerűsíthetem a Mapei-t és a szakembereknek kínált képzéseinket.

Végül: mi az három szó, ami eszébe jut és miért?

Elsőként az, hogy Mapei. Ugye nem kell indokolni. Másodiknak az építőipari szakemberek jövője. A harmadik pedig, hogy még többet kell tennünk a kóklerek ellen, hogy ne rombolhassanak tovább. Biztató, hogy egyre több felnőtt vált szakmát és akar az építőiparban dolgozni, és már a fiatalok is kezdenek az építőipar felé fordulni, mert jól lehet vele keresni.

Azt hittem, hogy a három szó egyike a sport, illetve az egészséges életmód lesz, hiszen közismerten rengeteget fut, biciklizik, teniszezik, röplabdázik.

– A röplabdára sajnos már nincs időm, de a sport valóban fontos számomra. Az egészséges életmódhoz azonban még két további feltételnek teljesülnie kell: az egészséges táplálkozás, vagyis elegendő vitamin és rostos anyag fogyasztása. Én magam két éve nem eszem húst, hanem gyümölcsöt és megszerettem a zöldséget, a magokat. A másik, hogy a fizikai mellett mentálisan is egészséges legyek. Ehhez folyamatosan fejlesztem magam, képzésekre járok és mindent elkövetek, hogy megmaradjon a lelkesedésem az iránt, amit csinálok. Pár éve egy skót kocsmában láttam egy transzparenst, amit nálunk is alkalmazok: „Itt nincsenek idegenek, csak barátok, akik még nem ismerik egymást.”

Kapcsolódó cikkünk: https://budaorsinaplo.hu/mapei-felmeres-tetozo-szakemberhiany-lassulo-beruhazasok-emelkedo-epitoanyag-arak/

Korábbi cikkeink a Mapei-ről ITT olvashatók.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here